Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-09 [151]
---ZU ÁLLÁSOK ÍGÉRGETÉSÉVEL ELKÖVETETT CSALAS.,,/1. folytatás./ Tekintettől arra, hogy az clsp tárgyalás óta több, mint kéthon-p tolt el, a törvényszék megismételte a tárgyalást. A vádlott ezúttal is tagadta bűnösségét és azzal védekezett^ hogy o minden anyagi haszon nélkül járt el a hozzáfordulók érdekében es nem rajta mult, hogy mindenki.. " nck nem tudott állást szerezni. A törvényszék tanúképpen hallgatta ki dr. Usctty Béla országgyűlési képviselőt, aki elmondottá, hogy hetenként egyszer megszabott a jelenni a zuglói párthelyiségben, ahol'Pályiné is megfordult, Lehetséges, hogy a vádlott'nő protezsált előtte vakakí.t, ő azonban semmi"korikrét ig'retet nem tett, mert nem is tehetett. - Naponta százával fordulnak hozzám különböző kérésekkel. - mondotta Usctty vallomásában^ de én mindenkinek csak ezt válaszolom:"megnézem és ha lehetséges szívesen segitek." A kérések elbírálásánál általában az'a szempont, hogy melyik kérvényezőnek helyzete a súlyosabb, Terr mészetes, hogy mindenki kívánságának teljes lehetetlenség eleget tenni.' A törvényszék újból kihallgatta az egyizbon megidézett tanukat, akik fenntartották az első tárgyalás alkalmával irásba foglalt toailomásukat. A károsultak ezúttal is hangoztattak, hogy Pályiné különböző összeköttetéseire 'hivatkozva szédítette el Őket. Többen a károsultak közül ki-jelentették, hogy nem kívánják Pályiné megbüntetését, mert férje megígér_ te, hogy*• a felvett összegeket részletekben visszafizeti. Az idő előrehaladottságára való tekintettel délután fél'három órakor a biró a tárgyalás folytatását a jövő hétre'ftál".sztotta. /MOT/Ma.