Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-09 [151]
A KÖLTSÉGVETÉS FOLYTATÓLAGOS TÁRGYALÁSA, S z e n d y Károly polgármester elnökléséve], hétfon f'oly' tattá a költségvetési vitát a törvényhatósági bizottság. Előbb S e- h u<1 e r Dezső tanácsnok válaszolt a közjótékonysági fejezet költségvetésénél elhangzott felszólalásokra, majdá közgyűlés rátért a közegész « ségügyi fejezet megvitatására, * Dr.P o 1 a c s e k Elemér elismeréssel emlékezett meg a tbc-intézetek komoly munkásságáról és azt hangoztatta, hogy a tüdővész gyógyítására nagyobb összegeket kell áldozni„Elismerését fejezte ki a polgármester iránt, aki a továbbfejlesztésre máris lépéseket tett,amidőn egy kétszáz ágyas uj tbc-osztályt kivan felállitani 0 Kijelentette eazután, hogy mint a tbc-re, ugy a szívbetegségekre is nagy gondot kell fordítani és kívánatos lenne, ha szivbeteggondozókat, illetőleg szívkórházat létesitenének, Europaszerte felismerték már ennek a kérdésnek je1 entőségét és az osztrák fővárosban éppen most alakult meg a szívbetegek tanácsadó intézete, Kívánatosnak tartotta azt is, hogy az általános közegészségügy szempontjainak megfelelően külön fővárosi közegészségügyi tanácsot létesítsenek az orvos szakér tőkből^, Vitéz Egerváry Tibor felszólalásában végig tekintett az egyes ügyosztályok hatáskörébe vágó összes egészségügyi, kérdéseken. Elismeréssel emlékezett meg az iskolaorvosi intézményről,de azt hangoztatta,hogy annak Ideiglenességét már meg kell szüntetni., emellett pedig a létszámszaporitás is kivánatos» Indítványt mutatott be,aiaelyben javasolta, hogy az élelmiszerek előállításával, forgalomba hozásával foglalkozók köteles orvosi vizsgálatát hatóságilag rendeljék el ósmagát az árusítást is kontrollálják. Második indítványában azt kérte,, hogy a központi kórházigazgató rendelje el,hogy az ápolószemélyzetet felvételekor is, de későbbi időpontban is orvosi vizsgálatnak vessék alá, Javasolta ezenfelül, hogy felirati uton kérje a főváros a kormánytól, a háztartási alkalmazottaknak tbc-s és venereás szempontbél való intenzivebb megvizsgálását. Utolsó javaslatában a tis ztifőorvos hatáskörének szabályrendeleti uton való megállapítását kívánta, Dr,B e r k e s Jenő általánosságban elismerését fejezte ki a kórházi orvosi kar iránt, de azt is kivánta, hogy a betegeknek az orvosok iránt való bizalmát fokozzák. Példákat sorolt fel, amelyekkel azt akarta bizonyítani,hogy e téren vannak kifogásolható dolgok .'. tbe-s betegekről szólva javasolta az Erzsébet-szanatórium segélyösszegének felemelését. Másik indítványa a kórházi ápolószemélyzet végleg elütés ére, harmadik javaslat? pedig a rádiumkórház megfelelőbb elhelyezésére vonatk ózott. Vitéz dr,C s 1 k László azt fejtegette, hogy az egészségügy nem tekinthető lukrativ dolognak, mégsem szabad azonban szempontjait elmellőzni. Számadatokat sorolt fel, amelyekkai bizonyitotta.hogy a fővárosnak kórházi bevételei a mult évben mindössze hárommillió pengőt tettek ki, minthogy pedig az állam mintegy hétmillió pengőt térit c a közkórházakban ápolt betegek után az összes bevéte? tízmillió pengőre tehető, ami egyértelmű azzal, hogy 1,700,000 pengőt minden évben ráfizet Budapest a kórházaira. Bizalmát fejezte ki a főváros közegészségügyi vezetői iránt, elismeréssel emlékezett meg a legutóbb keresztülvibt• fejlesztésről, majd kívánta, hogy a beruházásokat tovább folytassák. Különösen a tbc-s ágyak számát kell gyarapítani, mert mosb az a helyzet, hogy az ötezer nyilt tbe-s betegek közül csak hétszázat lehet kórházi ágyon elhelyezni. Nézete szerint az egészségügyi államtitkár ugy segíthetne leginkább a fővárosi kórházakon, ha megszabadítaná Budapestet a 30-40^-ot kitevő idegen illetőségű beteg tói. Javasolta a Szent Lászlókórház elavult paVillonjainak kicserélését, elismeréssel emlékezett meg a Rókus-kórház regenerálásáról, végül pedig indítványt mutatott be ; amelyben azt javasolta, hogy utasitsa a közgyűlés a polgármestert, át« fXogó szerves programmot állapítson meg a tökéletesebb egészségügyi ellátás érdekében, ' /_ _ ... /