Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-09 [151]

FŐVÁROS A KÖZIGAZGATÁSI BIZOTTSÁG tJLÉSE. A közigazgatási bizottság dr« S i p ő c z Jenő főpolgármester elnSklősével hétfőn délelőtt tartotta november havi ülését. A polgármesteri jelentéshez elsőnek B á n ó c z i László szólt. Indítványozta, forduljon a közigazgatási bizottság felterjesz­téssel a kormányhoz és ebben kérje, hogy a városrendezési törvény javas­latot véleményezés céljából küldje le a székesfőv ároshoz r Az uj fővá­rosi törvény nove 1 Iával kapcsolatban ugyancsak feliratot javasolt, abból a célból, hogy a választól névjegyzékek összeállítására vonatkozó hatá­rozmányokat módosítsák ugy,hogy azoknak évenkénti kiigazítására ser kerül jön. Harmadik javaslatában a boletta rendszer eltörlését óhajtotta,, S z e n d y Károly polgármester nyomban közöltlfá közigazga­tási bizottsággal, hogy a városrendezési törvényjavaslatot már leküldöt­ték a fővároshoz és az meg is tette rá észrevételeiéi B á n ó c z 1 foglalkozott ezután az egyre nagyobb szám­ban megismétlődő diáköngyilkosságokkal és ezek kapcsán arra kérte a polgármestert, figyelmeztesse az egész tanszemélyzetet arra ff hogy az ideges gyermekekkel szemben az egész vonalon a legteljesebb megértést tanúsítsák. Beszélt Bánóczl László a polgármesteri jelentés kapcsán a fővárosi hidak és a Dunacorso jobb megvilágításáról,majd a kolduskér­dés re idézésével összefüggésben aziránt érdeklődött ...hogy a jövőben mi­lyen konkrét indi tózkedésekkel segiti a főváros a munka képtele ne ke t 0 A munkaképes Ínségesek helyzetének jobbátételéről is beszélt^hangsú­lyozva, hogyha nem tudnak munkát adni ezeknek, intézményesen meg kell szervezni a munkanélküli biztosltástc Pe trov ác z Gyula a kiállítási ügyekkel foglalkozva, tűrhetetlennek minőéi tette azt az állapotot, hogy a különböző isi állítá­sok területen épülő csarnokokra, vagy kiállító helyekre nem kérnek épí­tési engedélyt, figyelmenkivül hagyják a tűzrendészet! szempontokat és általában mellőzik a biztonsági intézkedéseket * Ezen nézete szerint erélyes hatósági rendelkezésekkel kell segíteni „ Szóvátette azt is s hogy a Fővárosi Képtárban legutóbb fónyképkiállítást rendeztek^ s azt java­solta, hogy a jövőben külön rendezésekre ebben a kulturintézetben sor ne kerülhessen. Sérelmezte, hogy a különböző tanintézetekben egyes tanerők a fennálló rendelkezések dacára kikötik,hogy a tanulók Iskolai szükségleteiket csak meghatározott üzletekben szerezhetik be., Kívánta, hogy a polgármester ujitsa meg ezirányban tett korábbi tilalmi rendel­kezését. Szólott a ffabán területén létesítendő fürdőváros különböző problémáiról ls, sérelmezve, hogy a mostani park területére áthúzódó Árok-utcán teherforgalmat bonyolítsanak le* F á b 1 a n Béla elfogadta Bánóczi László indítványát a választól névjegyzék évenkénti kiigazítására nézve, helyesléssel vette tudomásul Petrovácz Gyula megállapítását az iskolai szerek beszerzését illetően ls és ennek kapcsán vázolta a középosztály amúgy is nehéz helyzetét, amely szükségszerűen magával hozza azt, hogy a gyermekek iskoláztatása óriási gondokat jelent a szülőknek* A HÍV viteldijainak tarthatatlanságáról is nyilatkozott. Megállapította,hogy amig a HÉV tehervi teld Íjai ötször akkorák, mint a MÁV-é és a személytarifák is túlzottan magasak, a vállalat jövedelmezőségét biztositaninem lehet. Lázár Ferenc javasolta, hogy az autóbuszokon vezessék be a tanulóbérleteket, a HÉV ügyeivel kapcsolatban pedig azt hangoz­tatta, hogy hovatovább abba a helyzetbe kerül a székesfőváros,hogy az egész forgalmat beszüntetni lesz kénytelen^ ha a deficit nem küszöböl­hető kl. A felszólalásokra S z e n d y Károly polgármester válaszolt. Megnyugtatta a közigazgatási bizottságot atra nézve,hogy a közvilágit ás javítására mindent megtesznek, a koldus kérdéssel kapcsolatban kijelen­tette,hogy a munkaképtelenek támogatására éppúgy, mint a munkaképesek érdekében minden: lAhetőt elkövetnek* A főváros területén történő kiál­lítási építkezéseknél megteszik a szükséges hatósági lépéseket* Az AXT£ iskolákra vonatkozó tilalmi rendeletet készséggel megismétli„

Next

/
Oldalképek
Tartalom