Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-09 [151]
-—DARÁNYI KÁLlíÁN KÖSZÖNETE AZ IPARMŰVÉSZETI TÁRSULATNAK. Az'Országos Magyar Iparművészeti Társulat elnöksége az 1936.esztendő III.negyedre szóló jelentését- . amelyben azokról a sikeres eredményekről számol be, melyeket az Országos Magyar Iparművészeti Társulat legutóbbi munkásságával ért el - dr. Darányi K álmán miniszterelnöknek is megküldötte, aki ma a következő levelet intézte Szablya János m.kir. kormányfőtanácsoshoz, mint az Iparművészeti Társulat ügyvezető alelnökéhez : "igen tisztelt Barátom! Az Országos Magyar Iparművészeti Társulatnak az 1936,év harmadik negyedére vonatkozó jelentése megküldésével tanúsított szives figyelmedet nagyon köszönöm.Őszinte tiszteletem nyilvánításával: dr,Darányi Kálmán," AlOT/Vr, -—HALÁLOZÁS. Dr» Takács Ferenc póstaigazg<-to 55 éves korában Budapesten elhunyt. Temetése november 10-en, kedden délután félnégy órakor lesz a Kerepes1-utl temetőben. /MOT/B. P r o d o m o : Fenti halálozási hir szives közlését tisztelettel keri R a i d 1 Rezső renöőrtanáosos • ERDÉLYI CIKLUS A VÍGSZÍNHÁZBAN. Jób Dániel, a Vígszínház igazgatója a közelmúltban Kolozsváron járt, ahol nagyjelentőségű megállapodást kötött az Erdélyi Szépmives Céhhel, mely tudvalevőleg az erdélyi Írók közössége . A megállapodás értelmében a Vígszínház egy év alatt négy erdélyi darabból álló ciklust fog bemutatni, amelynek főrendezője gróf Bánffy MiklcS less. Meg ál.: apód ás történt a ciklus egyes darabjaira nézve is: Elsőnek Koós Karolj"Budai ,Nagy Antal" cimmel kerül színre, valószínűleg januárban, UtánaTamásl Áron "Tündöftlő Jeromos" cimü díjnyertes székely misztériuma következik, amelynek most volt a bemutatója Kolozsvárott s az iró» úgyszintén a színház is a kolozsvári premier tanulságalt a budapesti bemutatón fel fogja használni. A harmadik darab valószínűleg Kakassy Endre "A vörös kör" cimü színdarabja lesz, ez a darab az Erdélyi Helikon drámai pályázatán nagy dicséretet kapott. Az előadássorozatot Bánffy Miklós grof színdarabja fogja befejezni. Ez a ciklus csak a kezdet, az előadássorozatot folytatják, több kiváló erdélyi iró fog a második sorozatban szerepelni, igy többek között Nyirő József ls./MOT/B, ,AZ ORSZÁGOS ÜGYVÉDSZ ÖVE TSMG FELTERJESZTÉSE. Dr. Szalay Zoltán és Ifj. dr. Nagy Dezső szerkesztésében megjelenő "Ügyvédszövetségi Közlöny" rendkívüli számot adott ki, amely egész terjedelmében közli az Országos Ügyvédsz öve ts égnek az ügyvédi rendtartás törvényjavaslata tárgyában az Igazságügyminiszterhez intézett szakszerű és tárgyilagos érvekkel megindult ujabb felterjesztését, amelyet dr. Vadász Béla alelnök főügyész s ze rke s z te 11 ,/MO T/B« — PRO D 0 M 0 : A MOT vasárnapi , mai keltezésű második kiadásában közöltük azoknak névsorát, akiket az Emericana" nagyúrakká* avatott. A végleges névsor ösz3 ze állításán ál. az Emericana változtatásokat //Z eszközölt s ennek értelmében k.rjük a névsorból %yy kihagyni a következő négy nevet: Szőts József, Pintér László, Jakabb Oszkár és Vigyázó Géza./MOT/ nccv írns r WVF.ITÁR -—*.