Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1

1936-11-09 [151]

A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG MEGSZÜNTETTE AZ ELJÁRÁST A MÁSODIK PACSAI PETÍCIÓ ÜGYÉBEN, A közigazgatási ^bíróság métfő délelőttre tűzte ki a máso­dik pacsal petiolő tárgyalását, Az első választás eredményét, mint isme­retes, megsemmisítették. Az uj választáson újból Ruszovszky Lajos Nemzeti Egység Párti képviselőt választották meg az ellenzéki Bosnyák Andor helybeli földbirtokossal szemben^ a második választás eredményét is azonban petícióval támadták meg. A második petíció tárgyalsá t ponto­san tiz órakor kezdte tárgyalni a közigazgatási bíróság Torzsay-Bleber­tanács. Az elnök megállapította, hogy az érdekelt védő Pfeiffer Zoltán, Vályi Lajos és Budinszky Lajos ügyvédek a szabályszerű idézés ellenére nem jelentek meg és ugyancsak nem jött el Huszovszky Lajos országgyű­lési képviselő sem 0 Ezek után a közigazgatási bíróság kihirdette hatá­rozatát: az eljárást ebben az ügyben megszünteti, A megszüntető hatá­rozat indokolása: minthogy az érdekelt felek a törvényes idézés elle­nére a mai tárgyaláson nem jelentek meg, az eljárást a törvény értelmé­ben meg kellett szüntetnie /MOT/Pa. EGYHÁZI HÍREK ÉRDEKES ELŐADÁSOK A PROTESTANTIZMUS MAI ÉRTELMÉRŐL. A Rákospalotai Bethlen Gábor-Szövetség, az ottani összes protestánsok bevonásával a tegnapi vasárnapon este tartotta meg együt­tes reformációi emlékünnepélyét, az ottani református gyülekezeti te­remben? B e n k o István rákos palota-óvárosi református lelkipásztor imája után W u r m b Elemér dr ^evangélikus egyházfelügyelő mondott megnyitót, majd II o r v á t h Károly László dr. evangélikus egyházme­gyei főügyész beszélt arról, hogy a reformátorok lelkének kell áthat­nia a mai külsőséges "epidermisP-keresztyénséget, hogy a krisztusi programm valóra válhasson, a keresztyénség nem lehet semmiféle hatal­maskod ásnak eszköze és kerete, mert Így kegyetlenségeket provokál, ki­hívja az ellentéteket, pogányságot készít elő; a protestantizmus szem­beszáll a totális törekvésekkel, fíeladata nem politika?, hanem a keresz­tyénség gyakorlati feladatainak megold áshoz-se gitése , . •-. Horváth dr 0 beszéde után a református egyházi énekkar wylkos László vezetércvel szerepelt;, majd Szabó Imre, a budapesti refor­mátus esperes tartott előadásto Kifejtette Szabó Imre, hogy sok egyéb között a gazdasági életet ISJ.átalakította a ,.. . reformáció: az elvilági ásod ott embert hétköznapi viszonylataiban akarja meggyőzni és iifehasonitani Krisztus útmutatása szerint, A puritán: a szerény és Igény­telen munka eredményei indították meg az újkori tőkeképződést. Nem ta­gadjuk és nem szegyeljük, hogy "a Kálvinizmus szülőanyja a kapitaliz­musnak", de a protestantizmus nem a hitetlen es telhetetlen mai ultra­kapitalizmust hivta létre, hiszen ma már szinte Istent is a mammon szol­gálatába próbálják befogni némely hitetlenek... Kálvin megengedte a ka­matszedést, de mert a Biblia-parancsolta életszentségre ösztönzött, egyúttal az uzsorát, a túlkapásokat, a rideg irgalmatlanságot is meg­fékezni akarja. Szembetűnő, hogy ahol a reformáció e lterjedt,ott a római katholicizmus élete is mélyebb, színesebb és gazdagabb lett, A protestantizmus nem tagadás, ennyit a hitetlenek is tudnak, - l gen-t mondunk a kathollkusokkal közös felismeréseinkben, de hangsúlyozzuk a reformátorok által megtalált uj vonásokat, a bűnbánat döntő elemét, az egyéni felelősséget, a földi bölcseségek, tekintélyek felett Isten be­szédének: a Bibliának mindenekfelett-valóságát. Függő viszonyba kerül­ni Istennel - igy végezte nagy érdekű beszédet Szabó Imre esperes: ­ez a szabadság legmagasabbrendü és legtökéletesebb formája. A A Rákospalotai Bethlen Gábor-Szőve tség tiszteletbeli elnö­*f ke, a kiváló költő Gy ökös sy Endre kát frappáns hatású versét (J olvasta fel, P r e h 1 e Sándor evangélikus esperes-lelkész mondott

Next

/
Oldalképek
Tartalom