Magyar Országos Tudósító, 1936. november/1
1936-11-09 [151]
AZ UJ NÉMET KÖNYV KIÁLLÍTÁSA f . A magyar irodalmi élet,a miniszteriális hatóságok, s a Budapesten tartozkod 0 német birodalmi állampolgárok élénk résztvételével vasárnap délben nyilt meg"Az uj német könyv kiállítása" a Pesti Vigadóban* A megnyitóünnepségen a közoktatásügyi minisztert Tasnádi Nagy András államtitkár és vitéz Haász Aladá r// a külügymini.szteriumot C .'" a .éáaimr. László , a székesfővárost dr 0 Némethy Károly és dr. Felkay Ferenc tanácsnokok képviselték. Ott volt a megnyitáson Hekler Antal egyetemi professzor, Enyvváry Jenő fővárosi könyvtárigazgató, Mecsér András, dr, Csilléry Andrásné, Csepreghy-Hcrváth János és sokan mások, A budapesti német kolónia ifjúsági vonószenekarának műsorszámai után M a c k e n s e n budapesti német követ köszöntötte a vendégeket, akiknek sorában a budapesti osztrák követség kiküldötte: is helyet foglalté Kifejezést adott annak a meggyőződésének, hogy a magyar-német kulturkapcsolatok a két nemzet ' közös akarata folytán egyre jobban kimélyülnek, A követ rendkivül meleg hangon emlékezett meg vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóról és beszédének e részét az összes jelenlévők helyeikről felállva hallgatták végig 0 A követ szaval után a közönség háromszoros Sieg! Heill-et kiáltott a magyar államfő tiszteletére 0 Ezután a zenekar a Magyar ^imnuszt játszotta el, 'majd Helnrich Eckmann német költő tartott lendületes ismertető előadást az uj : német irodalomr°l és költészetről, . // és vitéz Nagy Iván dr .minis zteri titkár, AZ ünnepség lezajlása után a közönség,élén a miniszteriális kiküldöttekkel és Mackensen követtel, a könyvkiállítás megtekintésére indult, ahol dr. Schurig Walter, a magyar-német főiskolai csereszolgálat vezetője kalauzolta a megjelenteket, A kiállításon a hatalrm.s német irodalom minden ága képviselve van és a rendezőség gondoskodott arról, hogy az egyes irodalmi müvek szálának, témakör szerint Ízlésesen legyenek csoportosítva, /MOT/H