Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2

1936-10-20 [150]

ZU HAJNÓCZY- BÉLA DR, ZSAROLÁSI UGYE /l,folytatás./ A vádlott a továbbiak során kijelentette, hogy nem akarta meg­zsarolni Hajnóczy Eéla dr.-t, nem is járt fenn a jelzett napon a lakásban, tanukkal tudja bizonyítani, hogy máshol tartózkodott. Ezután a sértettként fellépő dr. Hajnóczy Belát hallgatta ki n Z elnök. Részletes vallomásában fenntartotta vádját, hogy Roth Jenó sú­lyos fenyegetésekkel még akarta zsarolni. Elmondta, hogy becsületügyi el­járást kért maga ellen, amely most is folyamatban van. Ezt azért tette, mert Roth feljelentette"a vitézi széknél. - Július 26-án felkeresett a vádlott - mondotta többek kozott dr. Hajnóczy - s a hajnali órákban kivitt a ligetbe. Beszélgetés közben' azt mondta^ Pénzzel el lehet intézni az ügyet. Ezután feljött ablakasom­ra ahol követelő módon lépett fel s azt mondta, hogy 35oo pengőt•kapott a sajtószindikátustöl az én tönkretétclemre. Tudtam, hogy ez mese, hiszen előzőleg már informálódtam és megállapítottam, hogy szemenszedett valótlan­ság. Roth azt mondta, ha adók ötezer pengőt, ebből visszafizetheti a oöoo pengőt a sajtószindikátusnak, ha nem adok pénzt, folytatja táraadásait. / Meg­foszt vitézi elmemtől, rangomtól. Ezután csöngettek és kérésére a hátsó^ ajtón'kivezettem. Előbb azt hittem, hogy csak négyszemközt folyt a beszél­getés, de azután rosszul lettem, bejött a feleségem, aki előzőleg három urat hivótt fel és velük együtt a szomszéd szobában mindent hallottak, - Roth fenyegetéseinek és hajszájának meg is lett dz eredmé­nye - folytatta izgatott hangon a sértett - mindent elkövetett^ hogy tönk­retegyen. "Összeférhetetlenségi bejelentést tett ellenem mint fővárosi bi­zottsági tag ellen a városnál, feljelentett hűtlen kezelés miatt, de a királyi ügyészség meg a főügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette a bűnvádi eljárást, - Az ügy még nincs befejezve - szólt közbe a vádlott. - Igen, mert ön átvette a pótmagánvádat. Az ujabb kérdésekre a sértett elmondta hogy a vitézi szék szabályai értelmében, miután katonaügyi eljárást kért maga ellen, önként mondott le vitézi elméről, .' f Kaufmann Elemér dr,. védő tett fel ezután néhány kérdést, ~ Igaz, hogy önre] a polgári bíróság megállapította, hogy a hitelezőket ki -akarta játszani s hogy az ön követelése minden erkölcsi alapot nélkülöz? - kérdezte^ - Ez nőm tartozik ide, - szélt közbe az elnök. - Igaz, hogy ön egy Lantos nevü embert hamistanuzásra akart rábírni? - Nem igaz! Lantost nem is ismerem, sohasem láttam. Ezután a tanukat hallgatta ki az elnök. /Folyt.köv./ Sy. FELDÖNTÖTTE A JÁRASBIRÓ ÍRÓASZTALÁT EGY DÜHÖNGŐ VÁDLOTT A pt- stvidékitörvényszék Fajth Gáspár tanácsa ma vonta felelősségre Vogel József vaci vizvezetékszerelőmestert, aki ellen hatósági közeg elleni erő­szak bűntette miatt indult meg az eljárás, A vádirat szerint Vogel egy já~ rásbiróságí tárgyaláson, a hö Jvad lőttként szerepelt, az Ítélethirdetés el ott duhongenx kezdett, feldöntötte dr. Kiss Dezső járásbiró Íróasztalát, a tin­tát raaonrhotte , i az írógépet és a szobában lévő könyv eke is a földre -dobálta, majd cicnllol támadt a iá^.sbirótci, aki azonban lefogta a duhongo ember kezet. Vegéig József a mai főtárgyaláson elmondotta, hogy idegei tele­sen kimerültök es nem emlékszik a történtekre, Amikor dührohamából lecsíl­lapuduLt> akkor lattá hogy milyen vandalizmust követett el a biró szobá­jában akitol hajlandó bocsánatot kérni, Ezután.dr. Kiss Dezső járásbirót hallgatta ki a törvényszék tanúként, aki elmondotta, hogy csak nagy nehezen sikerült egy-katona es egy foghazór segiőségével Vogel Józsefet ártalmat­lanná tennie, A jarasbiro a továbbiakban elmondotta, hogy az eset után fé 1­ora-múlva folytathatta a tárgyalást és Vogel Józsefet felmentette 0 csaló* vétségének vadja alol. Ezután a bíróság elfogadta Vogel védőjének indít- • vanyat, -amely arr a i ranyuit, hogy vizsgáltassák meg az elmebeli állapotát, mert Vogel mar több esetben elmegyógykezelés alatt állott. A bíróság ilyen e rtelemben ls határozott es a tárgyalást elnapolta. /k'OT/Gl

Next

/
Oldalképek
Tartalom