Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2
1936-10-20 [150]
n i A r, JX PELKAY TANÁCSNOK ELŐADÁSA.Dr.F e 1 k a y Ferenc székesfővárosi közoktatásügyi tanácsnok október 23-án, pénteken délután félhat órai kezdettel előadás t'tart a Nemzeti Egység tanügyi szervezetében/VIII,, Eszterházy-utca 50. márványterem/ /H/ FŐVÁROS AZ ÜGYOSZTÁLYKÖZI KÖZ3ZÁLLITÁSI BIZOTTSÁG ELSŐ ÉVI EUNKÁJA. S z e nd y Károly polgármester 1935,októberében életrehivta az ügyosztályközi közszállitási bizottságot és annak feladatává tette, hogy a tízezer pengőnél nagyobb értékű szállítások, illetve a húszezer pengőnél nagyobb értékű, munkák vállalatba adására nézve neki esetenként javaslatot tegyen. A bizottság L a m o t te Károly alpolgármester elnöklésével működik, a jegyzői teendőket p edlg dr,W ág ner-We is z István tanácsjegyző látja el. A bizottság egyéves működése alatt alatt negyvenia . ülésen izázhetvenhét üggyel foglalkozott és ezek közül százhatvankét esetben hozott érdemleges határozatot, 1936.októberéig 15,239.859 P, 95 fillér értékű munka és szállítás kiadását illetően tett a polgármesternek javaslatot. Ez a hatalmas összeg összesen 432 vállalkozónak biz* tosltott munka, illetőleg szállítási alkalmat, tehát a bizottság nagymértékben járult ahhoz, hogy a főváros által vállalatba adandó közmunkák és szállítások az iparostársadalomnak minél több tagját alimentálj ák. Az ut- és csatornaépítési ügyosztály keretében 5,112.000 P., a közélelmezési ügyosztály hatáskörében. 4 , 6 10 . 000 P., a városgazdasági ügyosztály keretében 1,677.000 P,, a magasépítési ügyosztály munkakörében 2.674.000 P, értékű munkának, illetve szállításnak odaítélésére tett javaslatot a bizottság, A bizottság természetesen tovább folytatja munkáját, amely igen nagyjelentőségű a főváros által biztosított közmunkák arányos megosztását illetően. /M0T/H. HÍREK A FINN-UGOR ROKONSÁGI NAPOT ÜNNEPELTE A TURÁNI TÁRSASÁG. A FINN ? észt és a magyar nemzet közös ünnepén a Turáni Társaság - magyar néprokonsági egyesület - ünnepi ülést tartott, amelyen előkelő közönség jelent; meg, köztü k Nyysönn en 'finn követségi tanácsos, Jöffert Richárd, az észt követség ügyvivő jé",~X. Ke ttunen észt egyetemi prof ess zor, Palkert Alajos ny.államtitkár, Barthos Róbert miniszteri osztályfőnök ős meg máAz ülésen PekárjGyula elnökölt, aki megnyitójában ismertette a fLnn-ugor rokonnépélc Festvéri kapcsolatait és a néprokonsági nap történe»tét,'ma jd felolvasta a Finn-és Észtországból érkezett üdvözlő táviratokat. Az elnöki megnyitó után Bán A ladár dr.finn és észt nyelven üdvözölte a testvórnépek követeit, valamint a finn és észt kolónia tagjait, utána'pedig beszámolt a Tallinban lezajlott finn-ugor kulturkongre s sí zusr ól, Pékár Gyula záróbeszédében közölte, hogy az ünnepély alkalnából a társaság üdvözlő'táviratot küldött a finn- és észtországi néprokonság i egyesületeknek, /HOT/B, FINN-UJGOR NEPR0K0NSÁGI NAPOKAT RENDEZTEK VIEEKEN. A finn-ugor népro*kcnsági napofc nagy lelkesedéssel ünnepelték meg a vidéki városokban Is. fléprokonaági nap volt többek között Székesfehérvárott, ahol dr.L u ti n i c h Frigyes tanügyi fogalmazó, a Turáni Társaság titkára mondott ünnepi beszédet. Az estély keretében előadásra került Bán Aladárnak,'a civálö'kö.ltőnek és finn-ugor tudósnak "Uralia éneke 11 cimü költeménye, b-^ /MOT/B.