Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2

1936-10-27 [150]

ZU HJILÁLOSVÉGÜ TILTOTT MüTEI /2.folytatás,/ hogy a lány orra álland ü an vérzett. Araikor férjem kijelentette, hogy én úriasszony vagyok, ilyen vallomást nem tehetek, Márk igy szólt: "Engem fel­jelenteni lehet, de elitélni nem," A mai folytatólagos tárgyaláson több más tanút is kihallgattak, akik közül néhányan ugyancsak terhelő vallomást tettek. Pótlólag meghall­gatta a törvényszék dr. Minich ^ároly törvényszéki orvosszakértőt is,majd pedig dr. lontay Ervin királyi ügyész vádbeszéde és a védőbeszéd után bű­nösnek mondotta ki dr. 1Vi árk Istvánt gondatlansággal okozott emberölés vét­ségében és magzatelhajtás bűntettében^ amiért két és félévi börtönbünte­téssel sújtotta, egyúttal foglalkozásátei három évre cmtiltotta. A pörben tanúképp szerepelt és eskü alatt kihallgatott orvosokkal szemben ugy hatá­rozott, hogy hamistenuzás büntette és bűnpártolás vétsége elmén hivatalból nyomban el járó. sé inait ellenük ós erről külön végzésben értesiti a királyi ügyészséget, A súlyos büntetésre való tekintettel, mivel szökés veszélye forog fenn, elrendelte a törvényszék dr, Iu őrk István azonnali letartózta­tását, A királyi ügyész súlyosbításért fellebbezett és fellebbezést je­lentett be a védő, valamint a vádlott is, ezenkivül külön felfolyamodtak a letartóztatást elrendelő végzés ellen, /MOT/ Ma. AZ ÜGYÉSZSÉG HIVATaLOS KÖZLÉSE A HEJ. 1 SZÁZHÚSZEZER PENGŐS VALUTA BuíítJGY­A budapesti királyi ügyészség elnöke dr. Baróthy Pál a Magyar Országos Tu­dósító utján ma délelőtt a következő hivatalos közlést adta. ki; - A budapesti királyi ügyészség nyomozást rendelt el a hozzá ós a Magyar Keazeti Bankhoz érkezett feljelentés alapján, Vidor Jenő és társai ellen a Balatonföldváron épülő szálloda építési költségeivel kapcsolatban elkövetettnek .állított pengokiajánlás bűncselekménye miatt, A nyomozás so­rán ^megállapítást nyert, hogy Fenyő Zoltán szállodatulajdonos - akinek Abbáziában volt legutóbb száilodabérlete - ezidőszerint Balatinföldváron 64 szobából álló szállodát épit és ennek épitősi költségeire a Magyar Nem­zeti Bank megtévesztése utján 72o.ooo juáralt pengőt olymódon szabaditta­tott fel, mintha neki külföldről repatriálható vagyona lett volna, továb­bá, hogy Benyő Zoltánnak külföldön vagyona n i nc s e s nem is volt, A zárolt p engo felszab :dit ásóhoz felhasznált külföldi devizákat Vidor Jenő gabona­ügynok és Forbát Imre tőzsdeügynökkel szövetkezve pengőkiajánlás utján sze­rezték meg, A pengőkiajánlásban rósztvett ¥idor Jenő tisztviselőjo; Foiec. te Imre is. Fenyő Zoltán, Vidor Jenő, Porbát Imre és FettoOtí Imre gyani­sitottak ellen az előzetes letartóztatás el van romol ve, Hofbauer Miklós és Farkas Miksa pedig őrizetbe lettek véve, A tényállás teljes felderíté­se végett a nyomozás folyamatban van. /MOT/Ma, FELTÉTELESEN ELITÉLTEK EZ APÁT ÉS A MOSTOHÁT, AKIKET A GYEREKEK JE- /• LENTETTEK FEL HITELSERTESEEI. A büntet őt ör vóir?s z ék Schadl-taaiácsa ma tartott folytatólagos tárgyalást : Sa hozott ítéletet abban t z érdekes hitclsértési perben, amelynek Abafy Aurél nvitrai földbirtokos, volt felsőlehotai fbszolgabir 0 és felesege született Pávai Vájna Borbála voltak a vádlottjai, A házaspárt abafy el­ső házasságáb°l született kőt gyermeke jelentette fel hitelsortes matt ós a királyi ügvőszség vádiratot is adott ki ellenük. A sértettként fel­lénő gyerekek : Abafy Lászl" mezőgazdasági kamarai fogalmazó es Wattén­wyll Üehné báróné született Abafy Ilona feljelentésükben azt Faszol­ták hoF- édesepjuk és mostohaanyjuk jogtalan eljárása folytan el^ste.c anyái ölokSguktSl, Abafy Aurél első felesége még 19o7-ben, amikor jo módban éltek: 9o.ooo aranykoronát .odo,t ; férjének, hegyibből vegyenek P*Z * bemos ódát A férj meg is - ette a hattyú gozmosogyarat. Kesobb, c.mi­kor Si enva meghart; és JLfy Aurél ujboi megnősült, a Felsőlehotarol icor az a n E^ : b > h6l nm <&* c birtok cladásáb°l származott, hazat yu~ ^Ín^ék^m S gőzmosó 67 árat eladták, de az adásvét-i zc^őáés körül polgári perek keletkeztek ^lorizaeios per is mault. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /Folyt, kov./ by, ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom