Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2
1936-10-17 [150]
—fcMMXJlAaöZAX KS KOVAÜÖ PUbPOKOK VAS AKJNAJr ÜZEN TELIK FÜL A DOROGI PROTESTÁNS TEMPLOMOT. Dorogról jelentik, hogy az ottani protestáns fiókegyház a dorogi bányatelepen felépült templomát holnap, vasárnap adja át szent rendeltetésének. Az ünnepi szertartást M e d g y a s s z a y Vince dunántúli református püspök és K o v á c s Sándor dr.dunáninneni evangélikus püspök fogják elvégezni, azután pedig a tisztelgő küldöttségeket fogadják, /MOT/P. ORSZÁGOS GYŰLÉST TARTOTTAK AZ EVANGÉLIKUS TANÍTÓK. Révfülöpre jöttek össze - mint onnan jelentik - ezévi gyűlésükre az Országos Evangélikus Tanítóegyesület tagjai, de számos egyház, politikai község és egyesület is képviseltette magát a balatonparti fürdőhelyen megtartott gyűlésen, A tanácskozást az evangélikus tanitók révfülöpi üdülőházában bonyolították le, S <-> m o g y 1 Béla körmendi igazgatotanitó, országos elnök mondott megnyitót, vitéz Szügyi Károly terjesztette elő a titkári jelentést. Mindkét vezetőférfi kiemelte, hogy a felekezeti tanitok súlyos anyagi helyzetük ellenére sem szűnnek meg teljes munkaerejükkel szolgálni Istent, a hazát és az egyházat, D r r> z d y Gyula, a Néptanítók Lapjának főszerkesztője a tanitási vázlatról, L u d v á n Sándor szakfelügyelő az iráspr*blémáról tartott szakelőadást, majd a tisztujitás során elnökké újból Somogyi Bélát, titkárrá vitéz Szügyi Károlyt, jegyzőkké Királyfalvy Gmsztávot és Hrabovszky Mihályt, pénztárossá Kiszely Jánost, üdülőházbizottsági elnökké R«th Kálmánt választották meg, /MOT/P, GÖDÖLLŐ UJ EVANGÉLIKUS LELKÉSZE, a most megtartott egyházközségi közgyűlésen, E r ő s s Sándor lett, aki a Keresztyén Ifjúsági Egyesületben végzett munkája révén országszerte ismert nevet szerzett, /MOT/P. —-RAPPAY PÜSPÖK LAPJA KOUDELA GÉZA PÁPAI KAMRÁSRÓL. Az "Evangélikus Elet" ma megjelent száma irja: n Az evangélikus intelligencia egyháztársadalmi lapjában meg kell emlékezni arról a nagyszerű szellemi munkáról, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnök temetésén K o u d e la Géza dr,,a magyar fiádió bemondója végzett, aki egyébként katholikut pap. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy szines és élvezetes riportot kapunk a Rádió utján, ha Koudela Géza dr,beszél, de ennek a világesemény-számba menő temetésnek pcmpásnja sikerült helyszíni közvetitése különösen hálára kötelez minden magyar embert, minden evangélikus vallású magyart és talán magát az evangélikus egyházat Is, .^milyen szubjektív módon kí-kitört a bemondó izzó hazafiaága és magyar lelkének igaz fájdalma, annyira tárgyilagos és elfogulatlan volt akkor, amikor-katholikus pap létére egy más keresztyén egyház szertartását méltatta,,, Ugy érezzük,hogy remek helyszini közvetítésével'nagy szolgálatot tett a magyar nemzeti ügynek és a felekezeti békének is", /MOT/P. 4 (j HÍREK MEGHOSSZABBÍTOTTAK A BEIRATKOZÁSI HATÁRIDŐT AZ INGYENES OLASZ TANFOLYMOKON, Az olasz királyi követség védnöksége és az Olasz Kulturintézet igazgatása alatt álló ingyenes olasz tanfolyamokra a beiratkozás határidejét - tekintettel a rendkívüli érdeklődésre - október 31-éig meghosszabbítótták, A kulturintézet uj tanfolyamokat nyit, amelyek közül az egyiket kizárólag 12-18 éves tanulók részére. Beiratkozás minden hétköznap délután 5-7 óra között a'kulturintézet helyiségeiben,IV,,Eskü-ut 6,1,em,Telefon: 18-81-28. /MOT/M. ^ fj ELŐADÁS A KÉPESSÉGVIZSGÁLATRÓL, A Székesfővárosi Népművelési Bizottság rendezésében október 18*án, vasárnap délelőtt tiz órakor az Egészségügyi Múzeumban /VI,,Eötvös-u,3,/ S z o k o 1 Hubelt tart előadást a képességvizsgálatról, Belépődij nincs, érdeklődőket szívesen látnak, /MOT/B,