Magyar Országos Tudósító, 1936. október/2
1936-10-21 [150]
A TÖMEGES HALÁLOS METILALKOHOLOMÉRGEZÉSEK EGYE A BÜNTETŐTÖRVÉNYSZÉK ELŐTT, Emlékezetes még, hogy az év elején többen gyanús körülmények között megbetegedtek, majd hatan meg is haltak. Az orvosok megállapították, hogy a tragikus véget ért emberek metilalkohol-mérgezés következtében vesztették életüket, A rendőrség nagyarányú nyomozást indított, amely rövid idö alatt eredménnyel is járt, kiderült, hogy miként került forgalomba a metilalkohol, A királyi ügyészség tizenhárom személy ellen emelt vádat közegészség elleni bűntett miatt és a bűnügy tárgyalását ma kedzte meg a büntetőtörvényszék Horváth Ferenc dr, tanácselnök vezetésével. Ez év január 2-án Jámbor Lajos cipészsegéd hirtelen megbetegedett és mérgezési tünetekkel a Rókus kórházba'szállították, ahol nagy kinok között meghalt. Az orvosok megállapították, hogy Jámbor Lajos halálát metilalkohol-mérgezés okozta, A nyomozás kiderítette, hogy egy Deutsch Istvánná nevű asszony a Szarvas István-féle vendéglőben két liter szeszt vásárolt, abból likőrt készített és vendégeit megkínálta, A vendégek közül többen rosszul lettek, Jámbor Lajos meghalt. Szarvas István igazolta, hogy ő a szeszt mint finom alkoholt Kovács Grossmayer Albert aromákészitőtői vásárolta és sejtelme sem volt arról, hogy metilalkoholt kapott. A rendőrség Kovács Albertet letartóztatta s ekkor kiderült, hogymKovács Albert a metilalkohol t egy Bodó Ferenc nevü kereskedősegédtől és Klein István cukrásztól vásárolta, A vizsgálat azt is kiderítette, hogy miként került Bodó Ferenc birtokába a metilalkohol * Bodó Ferenc a Richter-í'éle vegyészeti gyárnak állati belsőrészeket szállított s a gyár Bódénak metilalkoholt adott, he a szeszben az állati belsöréézeket konzerválja. Amikor a cég az ártalma;: szeszt Bodó Ferencnek átadta, közölték vele, hogy a metilalkohol mérges,' Bodó Ferenc beismerte, hogy tudott a metilalkohol mérgező voltáról, mégis eladott abból Klein István cukrásznak, de megmondta, hogy nem tiszta' szeszt, hanem faszeszt'vásárol. Klein István viszont a metilalkoholt kovács Albertnek adta el, aki azután a vendéglősök között értékesítette * A letartóztatások után is ujabb halálesetek történtek: meghalt Szabó István pincér, Lencse Aranka és Bencze Erzsébet pincérlányok. Megállapították, hogy a pincér és pincérnök'Barta József Tömő-utcai^korcsmájában fogyasztottak a mérgező italokból. Kiderült, hogy Barta József is Kovács Alberttől szerezte be az ártalmas'alkoholt* Ekkor a lapok már nagy cikkekben foglalkoztak a történtekkelj'Barta tehát tudta, hogy metilalkoholt vásárolt, mégis likőrt készített abból. Meghalt Lázár István gyári munkás Is , aki egy Reitzl Jánosné^született Hoffmann Margit nevü nőtől vásárolta a'szeszt. Reitzl Jánosné Bodó Ferenctől vette a metilalkoholt. Mint ismeretes, Cse-" pelen is meghalt egy munkás, tehát a metilalkoholos mérgezések következté-r ben elhaltak száma hatra emelkedett, A királyi ügyészség Kovács Grossmayer Albert ügynök^ Bódó Ferenc" droguistasegéd,. Klein Istv .n cukrászmester, Barta József csapos, Barta Jőzsefné korcsmárosnő, Reitzl Jánosné gyári munkásnő, Zagyva Imréné ház-' tartásbeli asszony, Bogos"Gergely sütősegéd, Koknya István házfelügyelő, Oláh Bálint korcsmavezető, Enok Nagy József pincér és Gaidenecker"János korcsmavezető ellen emelt vádat közegészség elleni bűntett miatt, mert metilalkohollal, tehát életveszélyes és az egészségre ártalmas anyaggal kevert szeszesitalokat ennek veszélyes és ártalmas tulajdonságát elhallgatva áruba bocsátották, illetőleg a korcsmai fogyasztok között szétosztották. A bünperben vádlottként szerepel Lukács Lóránt ingatlanügynök'is,akit csalással vádolt meg has ügyészség, A vádlottak közül Kovács Albert, Bodó Ferenc, Klein István, Barta József és'Barta Józsefné letartóztatásban vmának, a többiek szabadlábon Védekeznek. A mai tárgyaláson nem jelent meg Oláh Bálint, Enok Nagy József és Gaideneclrer János, akiket a folytatólagos tárgyalásra ismét megidéz a törvényszék. /Folyt.köv./ P.