Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1
1936-10-03 [149]
1. törvényszéki kiadás, Budapest, 1936 , október 3. BáBLASHAK TECTrSJDö BéHTETT MIATT HAT-HATHÓNAPI BÜRTÖHRE ÍTÉLTE A KJEI:.- AZ URADALMI VADÖR TÁEADÓIT. A váci püspökségi uradalom kosai erdobirtokat egy előkelő tagokból álló vadásztársaság bérli, A vadás ztársaság vödörként Mocsári Mihály huszonkilencéves vizsgázott erdőkerülőt alkalmazta , akinek feladata volt - a bérlőtársaság érdekelnék képviseletén kivül - vigyáznia az erdőbirtok faállományára is, Mocsári ' vadőr az 1.934 év augusztusának egyik napján az erdőben szembetalálkozott három gyanús alakkal, akiknek n hátán hatalmas rŐzsenyalábokat pillantott meg s már az első pillantásra is nyilvánva1° volt, hogy az i 11 etok lopás utján jutottak a fanyalábok birtokába és a lopott famennyiséget most biztos helyre igy ekéznek elszállítani. Mocsári Mihály kötelességéhez hiven megállásra szólította fel a fatolvaj-társaságot, a rőzsével megrakott emberek azonban nem engedelmeskedtek, ledobták ugyan a hátukról a fakötegeket, de közültik ketten - mint utóbb kidé rült : if j . Léner István és Léner Gyula kósdi napszámosok - egy-egy husángot ragadtak fel és azzal a vadőrne> támadtak. Ifj. Léner István rá is vágott a doronggal a vadőrre, aki összeesett, de a következő percben már talpraugrott és a túlerővel szemben futásban keresett menedéket. Mocsári nál ugyanis ott volt a puskája, de nem volt megtöltve s igy okos .dobnak látta,' ha verekedés helyett egyszerűen tiltakozásét jelenti ki a rozs eke'tegek elhordása. ellen. A három fatolv j: if j. Léner István, Léner Gyula és Schmidt István a vadőr tiltakozását semmibe sem véve, Mocsári elmenekülése után, a fr.kötegeket újra a hátukra vették és-a lopott fával odébbálltak. A balassagyarmati királyi ügyészség rablásnak tekintendő büntette címén emelt vádat a három emberrel szemben, de a törvényszéki főtárgyaláson megállapítást nyert, hogy a támadásban Schmidt István egyáltfián nem vett részt, ugy hogy a törvényszék ezt a vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette, A balassagyarmati törvényszék if j. Léner Istvánt és ^éner gyulát, az ügy másik két vádlottját csupán^ zsarolás vétségéber mondta ki bűnösöknek és ezért if j, Léner Istvánt háromhonapi, Léner G :-ulát kétb°n:.pi fogházbüntetésre Ítélte. A törvényszéki Ítélet indokolása szerint íem nyert bizonyítást, hogy az elitélt vádlottak Mocsárit valóban tettleg is bántalmazták volna, vele szemben - a törvényszék megállapítása érc eltében - mindössze fenyegető le g léptek fel s igy cselekménytik a zsarolás vétségének tény álladókat meríti ki, A budapesti tábla Kállay-tanácsa nem osztotta ezt a nézetet, megállapított' , hogy if j . Léner István és Léner Gyula rablásnak tekintendő büntettet követtek el akkor, amikor a lopott fa megtarthatásáért botokkal felszerelve léptek sorompóba, sőt ifj. Léner a tiltakozó vadórt fizikailag is bánt alma zta. Ezért a tábla a Léner-fivéreket rablásnak tekintendő bűntettben nyilvánította bűnösökké és reájuk fejenként hat-hathónapi börtönbüntetést' szabott ki. Schmidt István felmentését a tábla is helybenhagyta. . Ma foglalkozott a régóta húzódó bünpörrel a királyi kúria f'öreky-taná;csa, s a királyi tábla Ítéletét indokainál fogva mindhárom vádlottra nézve jogerősen helybenhagyta. /MOT/ Ky.