Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1

1936-10-12 [149]

FÖLDI MIHÁLY SZÉKFOGLALÓJA A PETŐFI TÁRSASÁGBAN. A Petőfi Társaság előkelő közönség részvételével vasárnap délelőtt, az Akadémia előadótermében tartotta októberi felolvasó ülését, amelynek különös jelentőséget adott a legutóbb rendes taggá választott kiváló Írónak, Földi Mihálynak székfoglaló előadása. Az ülésen Pékár Gyula v,miniszter mondott elnöki meg­nyitót, amelyben megemlékezett arról, h»gy a társaság egyetlen élő alapi** to tagja, Torkos László most töltötte be kilencvenhetedik életévét. Az elnöki megnyitó megemlékezett Voinovich Gézának most megjelent Petőfi-kö­tetéről és közölte Pékár Gyula, hogy a társaság kiadta Rátkay Lászlónak,' a kiváló költőnek, aki tiszteleti tagja volt a társaságnak, költemény- it, Az elnöki megnyitó után Havas István főtitkár tett je­lentést, amelyben megemlékezett arról, hogy a Teleki-család történeti nevezetességű koltói kastélyát a hozzátartozó parkkal és földbirtckkí1 együtt, amik hatszáz éven át a Teleki grófok birtokában voltak, az utol tulajdonosa, János gróf, Petőfi egykori barátjának: Sándor grófnak leg­ifjabb fia eladta Tibii Joan dr.román országgyűlési kpviselőnek. A gró­fi család most már elhagyja az ősi Roltót, s Budapestre költözik, itt élő gyermekei körébe. Az Erdélyben megjelenő Keleti Újság cikket közölt Teleki Jánosné grófnéval történt beszélgetésről, A grófné közölte, hogy Petőfi barátjának, Sándor grófnak, a lánglelkü költő somfája alatt pi­henő földi maradványait kihantolták és a családi sírboltba helyezték,Ne­hezen válunk meg ettől a helytől - mondotta a grófné -, de nem tudtunk más megoldást találni. Férjem többször akart itt magyar gazdasági isko­lát létesiteni, hogy annak adja át a kastélyt, Szo volt arról Is, hogy a transylvaniai irók számára szanatóriumot rendezzenek be a kastélyban,de ez a terv sem sikerült, A cikk irója ismerteti, hogy az egész Teleki­birtokot két és félmillió leu-ért adták el. A grófnő közölte, hogy Pe­tőfi történelmi nevezetességű fáját, amely alatt a legszebb költeményeit irta, a Petőfi Társaság kérte el: a nyolcvan centiméter átmérőjű somfa ­elszállítása azonban olyan körülményes, hogy talán meg éem lehot oldani. Egyelőre a grófnő a fa egyik épségben lévő ágát, s az alatta álló kőlapu asztalt viszi magóval Magyarországra. Minden magyar' nehéz érzésekkel és meghatottan búcsúzik a koltói íeleki-kastélytól, amelyben Petőfi mézes­heteit töltötte Szendrey Júliával, s amely most idegen kézre kerül... A főtitkári jelentés végül örömmel számolt be a társaság alelnökének,' Császár Elemérnek nagysikerű berlini és boroszlói Madách-előadásairól. Ezután Bán Aladár, nagy figyelem közben beszámolt a tallini finn-ugor kongresszus irodalmi vonatkozásairól, s közölte, hogy a társaságot Falu Tamás és az előadó képviselte a kongresszuson,amelynek sok magyar vonatkozása is volt, A beszámoló után a közönség lelkes ünneplése közben a kivá­ló iró, Földi Mihály foglalta el az előadói széket és kegyeletes megemlékezést mondott Kenedy Gézáról, a kitűnő íróról, akinek helyére a társaság tagjai sorába választották. Az illusztris előadó méltatta kiváló elődjének .sokoldalú munkásságát, hangsúlyozva, hogy Kenedy Géza a hősi és hitvalló magyar irói(méltó utóda volt, aki korának kavarg; , tusakodó irányzatai között rendkivüli műveltséggel, lankadatlan erővel lő kristályos erkölcsi elvekkel vizsgálódott, birált, irányitott, s az euró­pai zűrzavarból kiválasztott mindent, amit népének, termékenyítésére méltó* n ak talált, de éles Ítélettel és akarattal küzdött minden olyan „• r-ndolat ellen, amely a magyar sors szempontjából veszedelmesnek mutatkozott. Az emlékbeszéd után Földi Mihály székfoglalóul felolvasta "Magyar krónika" cimü,irodalmi értékű elbeszélését, A társaság és a megjelent diszes közönség nevében Pékár Gyű la elnök köszöntötte Földi Mihályt,felolvasásának elhangz'aa után 9 F81dí gazdag tollától még sok uj szépet vár a magyar közönség7hangoztatta az el nök, aki a továbbiakban részletesen ismertette a kiváló iró irodalmi fej­lődését és munkásságát, méltatta alkotásalt, fanatikus magyarságát. Az üdvözlés után Pekér Gyula a közönség szűnni alig akaró ünneplése közben átnyújtotta Földi Mihálynak a társaság rendes tagságáról szóló diszes ok­levelet. Végül Szathmáry István költeményeiből olvasott fel ifj.H eg e'dü s Sándor pedig "Michelangelo halála" cimü elbeszélését olvasta fel. /MOT/Vr. v

Next

/
Oldalképek
Tartalom