Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1

1936-10-08 [149]

AZ UJ PÉNZTÁRIGAZGATó ÜNNCPLESE. A székesfővárosi pénztári tisztikar ' a FANSZ Maria-utcai kaszinójában meleg ünneplésben részesítette Kosz­tolányi Sándor pénztári Igazgatót, kinevezése alkalmából .A teljes számban összegyülekezett pénztári tisztviselők nevében K o z m a Lajos aligazgató mondott üdvözlő beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy Kosz­tolányi Sándor egész pályafutása alatt kiváló tisztviselő és nagyon jó ember volt. Arra kérte, hogy közismert jó tulajdonságait továbbra Is gyü­mölcsöztesse a pénztári tisztikar javára. Kosztolányi Sándor válaszában kijelentette, hogy ugyanakkor, amidőn ügyel arra, hogy a székesfővárosi központi pénztárban és a kerületi pénztárakban a legodaadóbb,pontosabb munka folyjék, nagy súlyt helyez arra is, hogy,a tisztviselők körében szerető és testvéries megértés uralkodjék. Mindent meg fog tenni abban az irányban, hogy a pénztári tisztikar jogos érdekeit a legmesszebbmenő­én támogassa,, /MOT/H. HÍREK INGYENES MUNKAKÖZVETÍTÉS. A budapesti hatósági munkaközvetítő iktóber 7-én kelt kimutatása szerint az elmúlt hét folyamán összesen elhelyezett 871 egyént. - Jelenleg foglalkozást kophat összesen: 281 egyén és pedig 193 ipari szalonunk ás, 15 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás ,15 gyári és egyéb napszámos,'21 szolga,kifutó,kocsis,2 ügynök, 8 háztartásik alkal­mazott és 27 tanonc, - Hadigondozottak részére bejelentett munkahelyek ., száma 49 és pedig 26 gyárimunkás,napszámos,1 textiltechn^lógus,1 fonó­ipari főmester üzemvezető, 2 fonó-szövő orsózó, 2 lakatos,3 vas-és- fém­öntő, 5 varrónő, 10 szövő-fonó tanuló részére, - Foglalkozást keres ösz­szesen: 4955 egyén és pedig 2428 ipari szakmunkás, 1016 betanult gép­munkás és gyáf?I segédmunkás, 546 gyári és egyéb napszámos, 218 szolga, kifutó,kocsis, 208 magántisztviselő, 171 kereskedelmi alkalmazott,6 ügy­nök, 222 állahdó, 126 kisegítő háztartási alkalmazétt /takarító,mesó, vasalónő/, 14 tanonc. /MOT/B. FŐVÁROS VL$ ÉPÍTKEZÉSEK, A főváros városrendezési és magasépítési szakbizott­sága legutóbbi ülésén engedélyt adott egy hét emeletes, két hat emeletes, hat öt emeletes, két négyemeletes és két egyemeletes ház épitéséro. Le­tárgyalta a szakbizottság a II,,Káplár-utca, Fillér-utca, Ezredes-utca és Lövőház-utca által határolt területszabályozás módosítását és beépí­tési módjátA szakbizottság ugy határozott, hogy a régi utcákban a házak beépútett mélységének tizenhárom méter melységüeknek kell lenniök.mig­ezen a területen nyitandó uj utcában a beépített mélység tizenkét méter. Az újonnan megnyitandó utcának a közepe táján mintegy ötven méter széles­dégben,az uj házaknak öt méter szélességű előkerttel kell bimiok. Az újonnan épitendő házak magasságát, a terepviszonyoknak megfelelően az Ezredes-utcában 54,91 méter­a Lövöház-utcában pedig 42,90 méter magasság* ban állapította meg,/MOT/Lá. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR HÍREK K szekció —BORNEMISZA IPARÜGYI MINISZTER NYITJA MEG A MAGYAR ÖLTÖZKÖDÉSI MOZGALOM DIVATKIALnlTÁSAT. Magyar Öltözködési Mozgalom Országf-s Bizottsága az Iparművészeti Múzeumba. /IX>. ,Üllői-ut 33,/ a magyaros öltözködés népsze­rűsítése és terjesztése erdekében magyar divatkiállitáat rendez,amelyet október 12-én, hétfőn délben tizenkét órakor Bornemis z a Géza iparügyi miniszter nyit meg>ünptapélyes külsős égek között^A kiállítás október 30-áig'marad nyitva, naponta 9-5-ig, vasárnap 9-2 óráig tekinthe­tő meg, /MOT/B,

Next

/
Oldalképek
Tartalom