Magyar Országos Tudósító, 1936. október/1

1936-10-01 [149]

A B0L33V2ZMU3 VESZÉLYEIRŐL BESZELT TSL3KI TIBOR GRÓF KORONAŐR A PESTI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE KÖZGYŰLÉSEN. A pásti református egyházmegye csíiéörtökön délelőtt tar­totta Teleki Tibor gróf koronaőr, egyházmegyei gondnok és M o ­c s y Mihály esperes elnökletével, nagy érdeklődés mellett közgyűlését. A közgyűlésen jelen voltak többek között: dr.Benkó Ferenc ny.államtit­kár, dr.Dabasi-Hulász Móric ny.főispán, dr „Labasi-Halász Bálint, vitéz dr.Szilágyi László, Vámossy Károly, dr.Réthey Ferenc, Sáfár Béla és so­kan mások, Először elénekelték a XC.zsoltárt, majd bibliaolvasás és ima következett. Ezután T 3 1 e ki Tibor gróf koronaőr nyitotta meg a közgyűlést. Teleki Tibor gróf megnyitójában elismerését fejezte ki az egyházmegye lelkészeinek és presbitériumainak buzgósággal teljesített munkásságukért, majd különösen a belmisszió terén végzendő munkára hív­ta fel a figyelmet. - A székesfőváros közelében, a vidéken élve - mondotta Teleki Tibor gróf - tapasztalatból mondom, hogy ma az intenzív belmisz­sziói munkára van a legnagyobb szükség, ezt 6 munkát mindnyájunkra k meg fokozottabb mértékben kall kifejtenünk, tekintettel a mai nehéz időkre, amelyek az egész keresztyén világot í'enyggetik, A bolsevizmus rettenés hatalmával az egész világon nyiltan sorompóba küldte fanatikus harcosait- minden szép és nemes ellen, A bo.sevizmus nem ismer ország­határt, gyalázatos felforgató eszméit a legalávalóbb fegyverekkel és eszközökkel igyekszik propagálni. Németország és Olaszország falain nem tudtak győzedelmeskedni fegyvereik, most a többi nyugati államra veti ki hálóját és ami ma Spanyolországban történik, az minden elképzelhetőt felülmúl és legyünk tisztában azzal, akármint végződött légyen ott a polgárháború, a bolsevizmus nyugodni nem fog soha, mert a csend, rend és nyugalom ellenkezik alávaló elveivel. - Nem károgni akarok varjú módjára, de meggyőződésem,hogy ha nem vigyázunk, akkor nálunk is igyekezni fog felütni ismét a fejét. Ezt a meggyőződésemet megerősíti a magyarországi szociáldemokrata párt szónokának, Pestvármegye törvényhatósági bizottsági ülésén legutóbb el­hangzott felszólalása, amely nem átallotta azt hangoztatni, hogy a ma­gyarov-szági szociáldemokraták szimpátiával kisérik a spanyol kormány ügyét. Hogy ez a kijelentés Pestvármegye székházában megtörténhetett, tizenhét évvel a iiagyarorszagon átélt bolsevizmus után, megfoghatatlan­nak látszik minden hazafias érző magyar előtt és ez ellen a leghatározot­tabban tiltakozunk és megvetéssel utasitjuk vissza. - A jelek mutatják tehát, hogy nagyon vigyáznunk kell és éppen ezért,nézetem szerint, óriási fontosságú szerep és feladat vár a lelkészekre és tanítókra, akiknek egyrészt példaadásukkal a valláserköl­csi jl-st terén, másreszt beírni sszici munkásságukkal fokozott mértékkel kell teljesiteniők kötelességüket, A lelkes tetszessél fogadott elnöki megnyitó után M o c sy Mihály esperes terjesztette elő jelentését ? amelyben részletesen beszá­molt az egyházmegye lelkizés anyagi életéről. Látogató körútja során ­mondotta - meggyőződött róla, hogy a lelkipásztorok az igehirdetés ás a missziói munka terén legjobb tudásukkal teljesitik kötelességüket. Orvén­etetés lendületet vett az egyházmegyében az ifjúság lelki gondozása, s ezt a célt szolgálta külön segédlelkész megválasztása is, aki a főváros kör­nyéki egyházközségekben az ifjúsági munkát vezetni fogja, Mocsy Mihály esperes végül részletesen ismertette az egyházmegye anyagi helyzetét, amely sokhelyütt igen kedvezőtlen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom