Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/2
1936-09-24 [148]
A bányaterület 1 evangélikus lelkészek közgyülése. Csütörtökön délelőtt tartotta, a Deák-téri leánygimnázium dísztermében, ezévl gyűlését a Bányai Evangélikus Bgyházkerület Leikés zegyesülete; a gyűlésen R a f f a y Sándor dr.budapesti püspök-lelkész, a Magyarhoni Evangélikus Lelkészegyesület országos elnöke is jelen volt. Közének után K o v á c s Andor orosházai esperes-lelkész, kormányfőtanácsos mondott bevezető imát és elnöki megnyitót: A vallás igazságait úgymond . az eddiginél jóval szorosabban kell az élethez kapcsolni, velük az életet megtermékenyíteni. A szegénygondozás megszervezésével foglalkozott Kovács elnök ezután, s azt a kívánságot fejezte ki,hogy a szegény ügyet felekezeti elfogultság nélkül kezeljék. Az evangélikus papság felelős az egyház érdekeinek hűséges képviseletéért, - hangoztatta*- ezt sohase felejtsék el a lelkészek. Kovács Andor elnök, helyéről felemelkedve köszöntötte most a hetven éves R a f f a y Sándor püspököt, aki közvetlen szavakban válaszolt. A továbbiakbairybgyancsak hetven esztendős P a u 1 1 k János nyíregyházai Igazgatólelkész, volt MELE-elnökről emlékezett meg Kovács Andor. Kemény Lajos budapesti esperes lelkész, azután Raffay püspök, majd Szeberényi Gusztáv drébékéscsabai igazgatólelkész és máöök beszéltek a konfirmációi oktatás reformtervei kapcsán. C h o v én József osabacsüdl lelkész "Az egyetemes temetési agenda és a család pásztorolása", K ó s a Pál rákoskeresztúri lelkész "A tudományos és gyakorlati teológia viszonya" cimmel adott elő, fejtegetéseiket hosszabb vita követte. Kovács elnök még elbúcsúztatta az egyházkerületi lelkészegyesületnek a legutóbbi esztendőben elhunyt tagjait, áld ás ki váns ággal emlékezett meg az uj paróchúsokról, s a lelkészgyülés végül belső problémákat tárgyalt. /folytatása következik/ HÍREK A FÉSZEK KLUB HANGVERSENYE A FRíVNCIA KÉPVISELŐK TI3ZTEIETÉRE. A Fészek MUviszek Klubja szombaton, 26-án, este háromnegyed tizenegy órái kezdettel hangversenyt rendez Budapest vendégei, a francia képviselők tiszteletére, a következő műsorral: 1/ Uj magyar vonósnégyes /VóghHalmos^Koromzay-Palotai/, 2/ Osváth Júlia, a m.kir.Operaház művésznője, 3/ Károlyi Gyula zongoraművész, 4/Viroval Róbert hegedűművész, zongorán kisér Herz Ottó dr., 5/ Nagy Endre konferál. Megjelenés estélyi ruhában. /KOT/SZ.U, ORSZAMJS i.Kvt-.iJAR , Kszekció . FŐVÁROS BUDAPEST A NÉMET RÁDIÓBAN. Budapest külföldi vendégeinek évről-évre növekedő száma egy^jóbban felkelti irányunkban a külföld közönség érdeklődését, Budapest külföldi népszerűségét egyre több cikk és illusztráció megjelenése bizonyltja a külföldi lapok hasábjain, s mind^jyakoribb az a jelenság, hogy a külföldi rádiók is magyar tárgyú előadásokat iktatnak műsorukba. A berlini Deutsch%and~Sender is- egy ilyen tárgyú előadást iktatott most jövő heti műsorába,Budapest idegenforgalmi értékeiről és a budapesti Idegenforgalmi évad jelentős eseményeiről. Az előadás megtartására a berlini német rádió igazgatósága dr.M árkos Bélát, Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának h.igazgatóját fj hivta meg, aki felolvasását "Radiobilder aus Budapest" cimmel szeptem-. fc< ber 29-ón,délután 16.50 órakor tartja meg. /MOT/Lá,