Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/2

1936-09-21 [148]

K é z i r a t. Tizennyolcadik kiad ás* Budapest, 1936. sfeeptember 21. XVIII* évfolyam, 215c szám, HÍREK FRONTHARCOS ZÁSZLÓAVATÁSOK. Előkelő ős nagyszámú közönség jelenlétében tartotta vasár., nap zászlószentelési ünnepségét az Országos Frontharcos Szövetség szen­tesi főcsoportja. Az Országos Elnökség képviseletében megjelent gróf Takách-Tolvay József ny. altábornagy, országos elnök, dr. Wagner Károly ny. államtitkár, országos intéző bizottsági tag és Lázár Emil főtitkár. A zászlóavatási ünnepélyen jelen volt Kozma György főispán, dr. Csergő Károly alispán, Ildrikovits ezredes, állomásparancsnok és Szentes tár­sadalmi élct.-nck szine-java. Dr. vitéz Várady László országgyűlési kép­viselő, vezetőt is zt üdvözlő beszéde után gróf Takách-Tolvay József mon­dott nagyhatású avatóbossédet. A főcsoport nevében dr c Négyese? Imre vette át a zászlókat, fogadalmat téve, hogy a frontharcosok minden ren­delkezésükre álló erővel küzdeni fognak a felforgató irányzatok ellen,, Az ünnepély után a Hős ók-tor arc vonultak a megjelentek, ahol megkoszo­rúzták a Hősök Emlékkövét. Délben bajtársi ebéd volt, amelyen több po­hárköszöntő hangzott el. A résztvevők táviratilag üdvözölték Darányi Kál­mán mlniszterelnökhelyottcst. Vasárnap szentelték fel a Frontharcos Szövetség lajosmizsei csoportjának zászlóját a helybeli országzászló és a lajosmizsei levonták zászlajának felavatásával kapcsolatban. Ott volt a felavatási ünnepségen Preszly Elemér belügyi államtitkár, Far'g-Krakkcr Kálmán Pestvárme­gye főispánja, Erdélyi Lóránt alispán, Fáy István Kecskemét főispánja, Urmánczy. Nándor, az Eroklyés Országzászló Hagybizottság elnöke és sokan m-sok. Az avatási ünnepséget az országzászló előtt Gulyás Lajos községi fö*jegyző nyitotta meg, majd az egyházak képviselői áldották meg a zász­lókat. Az ünnepi beszedet Preszly Elemér belügyi államtitkár tartotta. Az örszágzás zlótr Urmánczy Nándor avatta fel, a frontharcosok zászlaját vitéz Tóth András országgyűlési képviselő. A Frontharcos Szövetség zagyvapálfalvai csoportjának zász­lóját Kortész Elemér, a szövetség országos ügyvezető alelnöke vasárnap avatta fel ünnepélyes külsőségek között. Mise után a Hé3ők Emlékkövénél zajlott le az avatási ünnepség. Az egyházak papjainak beszédei után Ker­tész Elemér mondott ünnepi beszédet, majd az zászlóanyák fclszallagozták a zászlót, amulyet Bcleznay Pál főjegyző, a helyi frontharcos csoport ülnöke vett át megSrzésre./MOT/B IGAZSÁGÜGYI TISZTVISELŐK GYŰLÉSE. Az igazságügyi segédhivatali tiszt­viselők vasárnap Debrecenben gyűlést tartottak* Berki Géza elnöki meg­nyitójában a legutóbb be köve tk-zott drágaságról és annak köv^ tkezménjei­ről, valamint a hc lyzotcj av it ás szükségességéről beszelt. Karácsonyi An­dor, Barry József, Horváth József, Bolgár Demeter, Tömöry Gyula ? Biró Já­nos és Bányay László felszólalásaikban ismertették az igazságügyi segéd­hivatali tisztviselők kívánságait. Dr. Javornitzky Jé*nő igazs ágügymi­niszteri számvevőségi igazgató adott tájékoztatást a tényleges és nyug­díjas közszolgálati alkalmazottak idősz rü kérdéseiről és válaszolt* a fel­vetett problémákra./MOT/B

Next

/
Oldalképek
Tartalom