Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/2
1936-09-28 [148]
GYERMEKE HALÁLA MIATT BÍRÓSÁG ELÉ KÉRJED EGY i.SSZONY. Kohn Jen öné szabómester felesége gondatlansággal előidézett emberölés vétségéért került i büntetőt örvérrysáék Ottrubay-tanácsa elé. Kétéves gyermeke halála miatt emelt ellene v dat a királyi ügyészség,'Kohnné ez év április 6-án nagytakarítást rendezett ós a lugkőves edényt előhagyta, ugy, hogy a kétéves Miklós nevü kisfia zönnyen hozzáférhetett, A gyerek tejnek nózte a fehér folyadékot és kiitta, Az anya már későn érkezett: a kisgyerek olyan súlyos serüléseket szenvedett, hogy nemsokkal később meghalt. Kohn Jenőná o mai tárgyaláson sirvn terjesztette elö védekezését , - Nem tud t-m, hogy az üvegben még van a lugkoből, azt hittem, már teljesen elhasználtam. Eléggé megszenvedtem kisfiam haláláért, - zokogta. A törvényszék lefolytatta •; bizonyító eljárást, majd Lindmayer Béla. dr. ügyészségi ••! elnök vádbeszéde után bűnösnek mondta ki Kohn JenŐnét a terhére rótt cselekményben és háromszáz pengő pénzbüntetésre itél tem . büntetés végrehajtását azonban,tekintettel a javára mutatkozó enyhítő körülményekre, háromévi próbaidőre felfüggesztette, AZ Ítélet jogerős. /MOT/Sy. — -KENYSZEREGY EZSEG. - Divat kft, /Deák Perene-u.14./ bej cég ellen a törvényszék megindította a kényszeregrezségi eljárást. Vagyonfelügyelő dr. ifj. Krousz Ferenc. Követelések bejelentése október 16-ig az OfíE.-nél. /MOT/^ MES'HALT HARASZTOSJ KIRÁLY FERENC DR, ÜGYVÉD. Gyásza van a Jogásztársadalomnak, a magyar gyvédi kar egyik tekintélyes fiatal tagja Harasztosi Király Ferenc dr. ügyvéd az Országos Ügyvédszövet-" ség másodelnöke, ma 4!? éves korában elhunyt. Harasztosi Király Ferenc hoszszu ideig tagja volt az ügyvédi Kamara választmányánál: is és haláláig tagja volt az Országos Biro.. és rgyvédvizsgaióBizottságnak, Számos nemzetközi . jogi egyesületnél-: volt vezető egyéniségi? és főleg kartellkérdósekben volt elismert szaktekintély. Temetése iránt még nem történt Intézkedés, /MOT/li, ORSZÁGOS LEVÉLTAR* HAMISTMUZÁSl PER EGY EALAPSZALOH KÖRÜL. ' Kszekció ' Iványi Izsák Ignác kereskedő ellen a királyi ügyészség hamis tanuzásra való .' rábirás büntette miatt vádat emelt, mert a gyanú szerint, Blau Károlyné szül. Stern Sárit, ügynök feleségét rá akarta bírni, hogy az ellene a rendőrségen tett terhelő vallomását vonja vissza, A hamistanuzási pert ma tárgyalta a büntetőtörvén7/-szék Szemák-tanácsa, amely előtt Iványi Izsák Ignác tagadta bűnösségét, a többek között igy vallott: - Én féljelentést tettem Pollák Dezsőné ellen hűtlen kezelés miatt. Társa voltam Polláknénak, akinek kalapszalont rendeztem be. Pollákné a mult évben megbetegedett, kórházban feküdt és én többször meglátogattam, A kórházban ismerkedtem meg Stern Sárival, aki ugyanabban a szobában feküdt. A rendőrségen Stern Sári azt vallotta, hogy nem én adtam pénzt Polláknénak, hanem Pollákné adott nekem 2o pengőt. Ez nem igaz, mindig én adtam Polláknénak pénzt, én fizettem a lakását, a kezelőorvosának én adtam tiszteletdíjat, fehérneműt is én vittem neki a kórházba.' Elmentem Stern Sári lakására, hogy figyelmeztessem: a törvény szigorúan bünteti a hamistznuzást, Stern Sári kiút sított a lakásból. Nem akartam hamis tanuzásra bírnii azt akBKtam, hogy az igazat mondja. Én polgári pert is inditottam P 0 llák DezsŐné ellen, kértem, hogy a törvényszák állapit sav meg: szerződéses viszonyban vagyunk, társa vagyok az üzletben. A törvényszék ezt meg is állapította, de a tábla kimondta, hogy a szerződés a j óerkölcsökbe ütközik és ezért engem a keresettel elutasított. Nem igaz, hogy Stern Sárit megfenyegettem, nem mondtam, hogy kompromitálom, ha nem vonja vissza vallomását . Blau Károlyné szül, Stern Sári elmondta, hogy vallomást tett a rendőrségen és a vallomástétel után megjelent a lakásán Iványi Izsák Ignác , aki fenyegetőzött, /Fnlvt; . kfiv./P.