Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/2
1936-09-28 [148]
xi j. r\ LU ív. AZ ORVOSOK NEMZETKÖZI HIVATASVEDELLÍI SZÖVETSÉGÉNEK 'ÜLÉSEZÉSE, Az Orvosok Nemz :t közi Hiva tásv édelrai Szövetségének igazgatótanácsa a ne pókban tartotta Amsterdamban ülését, emalyen Belgium képviseletében dr. Mattlet, Csehszlovákiából dr, Zahor, Dániából dr, Kuhm, Franciaországból Cibrie, Hollandiából Droogleevift', Luxemburgból Sehaeftgen, Magyarországból Csilléry_ András, Németországból Haedenkamp, Norvégiából Bern9r, Nagybritanmából ^nderson, Svájcból Vuilleumier, Svédországbál Gantz vett részt, da megjelent természetesen a szövetség főtitkára, aki egyúttal a párisi központi hivatalvezetője: Deoourt is, A tárgyalásban aktiv részt vett Csillery András dr, is, aki a középosztály és a szabadfoglalkozásúak fakultativ magánbategbiztositasára vonatkozó kérdéseket ismertette, A szövetség nagy érdeklődéssel fogadta a referátumot és a kialakult vita résztj vevői egyhangúan megállapították, hogy ez az egyetlen olyan formája a biztositásnak, amely a magánorvosi gyakorlatot es a szab*, dorvosváls sztás lehetőségét a jövőre nézve is biztositani tudja. Kívánatosnak tartották, hogy valamennyi segitÖalap ilyen értelemben oldja meg a jóléti intézmények p r ob 1 ém á ját, •a társadalombiztosit ásnak az orvosi gyakorlatra kifejtett befolyásáról Droogleewer Fortuyn adott elő, s az ezirányban'tett javaslatokat az igazgatótanács kisebb módosításokkal elfogadta. Az igazgatótanács magállapitotta, hogy valamennyi országban hátrányosan b;f oly ásoj ja a. szociális biztosit ás az orvosi gyakorlatot és hovatovább az a helyzet, hogy gyógyító orvosként tisztviselő orvosokat alkalmaznak, éppen azért az igazgatótanács elhatározta, hogy fzlhivja valamennyi szövetséget arra, hogy az orvosi kar álláspontját a szab-, dorvosválasztást ill-tően teljes egeszében vigyék keresztül, Cibrie főtitkár a kórházi ellCátás uniformizálásának lehetőségét vitatta meg, A vita folyamán kiderült, hogy ezen a téren még olyan nagy ellentétek vannak, hogy egységesítésről beszélni még nem lehet. Foglalkoztak az orvosi kamarák és orvosszövetségek ügyeivel, megállapítva, hogy ezeknek élesen elkülönülő munkakörrel kell müködniök os a független szövetségeknek fenn kell maradniok. Az utvonalakon való elsősegélynyújtás módozatairól is tárgyaltak, majd beszámoltak a társadalombiztosítás tarén észlelt változásokról* Végül elhatározták, hogy a szövetség jövőévi ülésszakát Parisban tartják meg Haedenkamp német delegátus elnökletével. El is készült a jövőévi munkaprogram lány eges része, amelynek k--rútéban Csilléry András javaslatára a rákellenes küzdelemmel, ill tőlsjg a betegbiztosításban alk. Imazott ellenőrzési módokkal fognak foglalkoz ni, /MOT/H Pro domo: Fenti tudósitás szívós köziésót ké1/9 ri a t. Szerkeszt őségé let Öl dr. Halász (/sft^7 Árpád, a ^OT szerkesztője.