Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1
1936-09-02 [147]
/Szendy polgármester beszéde a rádióban Buda v is s zaf oglalas ar ól .Folyt. 1./ Szendy Károly polgármester ezután színes, eleven leiársban ismertette Budavára hetvenhót napig tartó ostromának történetet es elmondotta, miképpen lett az ország fővárosa romhalmazzá. Előadását igy fejezte be: - Buda városa, elvesztette a nagyszabású örökséget, amit hatal mas nagyratöro királyai reáhagytak, elvesztette jóformán mindazt, amit a múlt .a, lkot ott és mindent, amivé lenni akart. Joggal mondhatjuk, hogy min.. dén^van,azóta lett valósággá. legigazabban annak az évfordulóját ünnepeljük, hogy 250 évvel ezelőtt született ujjáBuöa, akkor kezdődött meg az uj élet, akkor kezdett sarjadni a semmin, a romokon az uj fejlődés zsenge,erőtlen hajtása. Ünnepeljük, hogy Buda polgárs á, á.o-nak megvolt az ereje ahhoz, hogy mindért; ujjáteremtsen a maga erejéből. Születésnap ez a nap, mert szilárd határkő, amiből minden mai szépségünk, gazdaságunk, büszkeségünk ered. - Budapest székesfőváros, amidőn t'nnepel és ünnepli a fényes hadltettet, ünnepli Magyarország felszabadításának diadalát, ünnepli a nagy összefogást, amely ehhez a sz^p eredményhez vezetett, de legelsősorban mégis ezt az újjászületést, ujjáepülést, a semmiből való felvirágzást kell, hogy ünnepelje. /MOT/M. C 1 E N D Ö R 3 l 0 II..LKLOS GYERMEKBALESETEK. Babos Miklós 5 éves darnózseli kisfiú egy őrizetlen pillanatban az istállóban megkötözött bikához ment. A bika a gyermeket meggöngyölte, aminek következtében a gyermek o y súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az eset után néhány perc múlva meghalti Gondatlanság gyanúja forog fenn, a csendőrség az ügyben nyomozást indított. Hundzsa Kálmánná 2 éves- 4s Süveges Fe^encné 10 éves kislány keiden Tokod községben eg v 15U cm* aielySegü hom^kgödöi'ben játszott. A gyermekek játék közben a homokgödör aláásott oldalfala alá mentek, a gödör oldalfala beomlott es a két kislányt maga alá temette* Mire kiszabadították őket, mindkettő halott volti Gondatlanság gyanúja forog fehn, a csendőrség az esetről a pestvidéki kir. ügyészségnek jelentést tett/ ahonnan bizottság szállt ki a helyssinre. Özv. Boldis Bálintné nagyhalászi lakos 8 éves Gyula nevü fia a Nagyhalász községhez tartozó Rétköz tanyán egy hom >kgöd őrben játszott. Játék közben a föld a gyermekre omlott, aki belső vérzés következtében még aznap meghalt. Somlójenő községben Tököli kva 2 éves kislány egy Őrizetlen pillanatban a forró vizbe esett és sérüléseibe másnap belehalt. A kislány felügyeletév 1 megbizott Farkas Antalné ellen gondatlanság gyanúja merült fel. A esendőrség az ügyben nyomozást ind ított ./MŰT/ v. ——