Magyar Országos Tudósító, 1936. szeptember/1
1936-09-12 [147]
ZU: SGY ÖRÖKÖSÖDÉSI PöiR BŰNVÁDI BONYODALMAI. /Folytatás a 6, törvényszéki kiadáshoz./ Vitéz azentiványi ügyvéd a továbbiakban elmondotta, nem tudja most már pontosan maghatározni, hogy az egyes információkat vádidctérsai közül kitűl kapta, tény az, hogy legnagyobbrészban az alis pánr.al tárgyalt, de ezekkel Horváth hiklós is azonosította magát „ Az ügyvéd végül szükség esetére kérte a valódiság bizonyításának elrendelését. A járásbíróság ezután kihalgatta dr. Sgán Imre ny. főispánt, az ügy sé rtettjét, az alsó és másodrendű vádlottak sógorát, majd vitéz Szentiványi terjesztett síő indítványokat a valódiság bizonyitása tekintetében vádlottársai és a saját nevében is. i)r, Sgán Imre jogi képviselője és maga a nyugalmazott főispán is a legteljesebb mértékben hozzájárultak a védő inditványainoz, de e3 lenbizonyitékokat is bejelentettek. A járásbíróság azonban ugy natározott, hogy a valóság bizonyításának foganatosítását mellőzi, mert az felesleges. A perbeszédek elhangzása után, délután negyed öt órakor hirdette ki dr. Vajay Gábor büntető járásbiró az Ítéletet, amely szerint a rágalmazás vétségének vádja alól ugy Horváth Kálmánt, mi; t Horváth Aiklóst és vitéz Szentiványi Aüámot felmenti. Az itélat indokolásában a járásbíróság tényként ál lapitotts meg, hogy dr. égan Imre az örökösödési perben felesége képviseletében és megbízásából ténykedett, tehát feleségének, mint ügyfélnek a képviselőjeként tekinthető, I-xegállapitotta azonkívül az indokolás azt is, hogy a vádlottak részerői a királyi Kúriához benyújtott 87 oldalas inkriminált beadvány nagyban- egészben az ügyre és az ügyfélre vonatkozott e Snnélfqgva annak tartalmáért rágalmazás vétsége cimén a vádlottak, akik agyben az örökösödési per szereplői, is voltak, bűnvádi felelősséggel nem tartoznak. A felmentő Ítélet e len a sértett és ügyvédje felebbezést jelentettek be, /I'/IOE/Ma, PILI/RES ÉS VÁSÁRI GYORSVONATOK. A m,kir. Államvasutak igazgatósága közli, hogy legalább 500 utas jelentkezése esetében szeptemeer 20.-án a következő filléres és ünnepi vonatokat indítja: 1. / Budapestről-Gyöngyősre Keleti p.u. indul 7.12, Gyöngyösre irkezik 10 óra, vissza indul 20.43, Budapest Keleti pályaudvarra érkezik 23.27-kor. A menettérti jegy ára 2,40 P. 2. / 3udapest-Déli pályaudvarról Pécsre indul 5.23, Pécsre érkezik 10.23,vissza indul 19.55? Budapest déli p t u... r» érkezik 0.32-kor. A menettérti jegy ára 5,- pengő. 3. / Budapestről Badacsonyba., Budapest déli p.,u,ról inául 5.45-kor, Badacsonyba érkezik 10.22-kcr, vissza indul 18„52-kor, Budapest leli p.u.-ra érkezik 23,36-kor. A menettérti jegy ára 4.20 pengő. 4. /' Zalaegerszegről Balatonfüredre /Tapolcán át/. A menettérti jegy ára 2.90 pengő. 5. / Sopr-n és Szombathelyről Balatonfüredre. A menettérti jegy ára Sopronból 4,00, Szombathelyről 3.50 pengő. 6 V Salgótarjánból Budapest keleti p a.-ra. A menettérti jegy ára 3 * 10 pengő. 7./ Törökszentmlklosrol Egerbe A menettérti jegy ára 3.50 p, A 3., 4 t , -s 5, alatti vonatoknál a menetjegyirodák csakis annak szolgáltatnak ki kedvezményes menettérti jegyeket,: akik a balatonfüredi, illetve badacsonyi szőlészeti kiállítás jegyét egyidejűleg megír áltj ák. A fenti 1-7, alatti vonatoknál csakis a kedvezményes menetbért 1 jegyek érvényesek, minden egyéb menetkedvezmóny, TT egy menetjegy érvénytelen. A Budapestről korán reggel induló és oda késő éjjel érkeze vo~ latokhoz a Beszkárt a főbb utvonalakon szükség szerint csatlakozó járatokat ind it 0 % Kétnapos turista-gyorsvonat Kőszegre-, A hazai turistaegyesületek rendezésében szeptember 19-én, 20-án rendkívüli 1 " r " J ""^zményü turista... ryorsvone tot Indítanak keszegre.. A menettérti jegy ára i\ ő*70," turistaprogrammal együtt,, Elszállásolásról a rendezőség gondoskodik P.O.70, 1.20 Ss 2.20 árban» Jegyek « Tu.ri.sta Vlct kiad ó hivatalában válthatók: VI11.., íóVAr. »1 na aZ. / /UíVV/tR ....