Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/2

1936-08-26 [146]

4>, törvényszéki kiadás. Budapest, 1936. augusztus 26. BJNPÖR AZ "EMBERI CSONTOK" KÖR'"L. Érdekes bűnügy került ma újrafelvételi kérelem alapján a büntető járásbl róságon dr. Szűcs János biró elé. A pör vádlottja Sajti Károly orvostan­hallgató, aki ellen előzőleg csalás vétsége cimén indult meg az eljárás, A feljelentés szerint Sajti anatómiai tanársegédnek adta ki magát és vái lalkozott arra, hogy fiatal orvostanhallgatóknak magán előadásokat tart és előkészíti okét az anatómia tantárgyából. így ismerkedett Össze if j, Booz András orvostanhallgatóbal, akinek anyjától 72 pengőt vett fel azt állitva, hogy ezen a pénzen emberi csontokat fog vásárolni, amelyeken az­tán demonstrálhatja előadását. A feljelentés szerint azonban ezt a pénzt saját céljaira elköltötte, A büntető járásbiróság annakidején háromhőna­pi fogházra ítélte el az orvostanhallgatót, aki meg is nyugodott az itó­1 étben és megkezdte büntetésének kitöltését. Körülbelül tiznapot ült már le, amikor elhatáoozta, hogy mégsem nyugszik neg az Ítéletben és újra­felvételi kérelmet terjesztett elő. Ebben a kérésben hivatkozott arra, hogy ujabb tanultat tud megnevezni, akikre az első alkalommal nem hivat­kozhatott, Felemiitette azt is, hogy időközben a 72 pengőt különben is bírói letétbe helyezte. A'járásbíróság helytadott az újrafelvételi ké> relémnek és ilyen előzmények után került most már egy másik járásbiró­hoz: dr. Szűcs Jánoshoz, az orvostanhallgató ügye. Sajti a mai tárgyaláson is tagadta bűnösségét ós az újonnan meg nevezett tanukra hivatkozna hangoztatta, hogy őnem adta ki magát orvos* nak, vállalt kötelezettségeinek mindenben megfelelt és semmiféle büncse* leleményt nem követett, el. A törvényszók a kihallgatott tanuk vallomása alapján azonban nem fogadta el a vádlott védekezését, mert megállapított azt, hogy a 72 pengőt nem a, rendeltetési céljára fordította Sajti, Ilyen tényállás mellett megváltoztatta az alapperben hozott Ítéletet, Sajti Károlyt sikkasztás vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért tiznapi fog­házra Ítélte el, amelyet az elszenvedett fogsággal teljesen kitöltöttnek vett. /MOT/Ma, •» w» «• a» «• ---HÉTHÓNAPI BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLT A TÁBLA EGY UZSORÁS; Domány Gyula bizományi kereskedő különböző üzieti vállalkozásokba fogott Először részletirodája volt, majd később adásvételi irodát létesített. Mikor mindezekkel az üzletekkel nem boldogult, uzsora üzletekkel kezdett fioglalkozni. Zálogjegyekre adott uzsorakölcsönt, A szigorlati dijra köl­csöntkérő joghallgatótól kezdve a kilakoltatás előtt álló ötgyermflkee családanyáig a megszorult emberek egész tömege kereste fel Dományt, aki­től havi 2o százalékos zamatra vettek fel kölcsönöket, Domány színleges adásvételi üzleti'burkolta uzsora kölcsöneit, ez azonban nem használt, mert végül is a sértettek panaszára negyvenhárom rendbeli uzsora bün­tette miatt indult meg ellene az eljárás. A törvényszék bűnösnek is m on­dotta ki Domány Gyulát negyvenhárom rendbeli uzsora bűntettében és ezért héthónapi börtönbüntetésre Ítélte, Ezt az Ítéletet ma a tábla Sutoris ­tanácsa helybenhagyta, Az Ítélet még nem jogerős, /MOT/H,

Next

/
Oldalképek
Tartalom