Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/2
1936-08-25 [146]
KIJBIKGÖDDRBEN FÜRDÖTT, BELEFULLADT. Petrányi Ferenc 11 éves tiszaburai lakosja község melletti kubi kgöd őrben fürdött. A gyérnek fürdés közben elmerült ós a vizbe fult. Megállapítás szerint a szerencsétlenségért senkit sem terhel gondatlanság, vagy mulasztás. /MOT/ — LEVENTEPUSKÁVAL AGYONLŐTT EGY ASSZONYT. Jurkó Pál 21 éves felsőregmeci lakos Mátyásházán Jurkó Miklós ottani lakos csürjében Varga Mihályné szül.Mizs ák Már iát ieventepuskával agyonlőtte. Jurkó Pált a csendőrség elfogta. A nyomozás folyamatban van. /kOT/ -—GYANTJS HALÁLESET. Kedden, a hajnali órákban Körmendi József 65 éves csornai gazdálkodót, lakóházának padlásán felakasztva találták* A csendőrség az ügyben nyomozást indított, s a nyomozás által beszerzett adatok, valamint az orvosi vizsgálat szerint bűncselekmény látszik fennforogni. A csendőrség az esetről .jelentést tett a soproni ügyészségnek, ahonnan vizsgálóbizottság szállt ki a helyszínre,A nyomozás folyamatban van. /MOT/ ———— ..^-REJTÉLYES ELTŰNÉS. Hétfőre virradóra Domonkos Ferenc nógrádmegyei lakos Babindiái Terézt lakásáról a közeli erdőbe csalta. A közelben dolgozó munkások az erdőből négy-öt lövést es egy női dikolyt hallottak. Valószínűnek látszik, hdgy Domonkos az őt jóhiszemüleg követő Babindiai- Terézt az erdőben agyonlőtte és azután ismeretlen helyre szökött.; Bábihdíai • Teréz holttestét ez ideig nem sikerült megtalálni. A csendőrség az-ügyben: nyomozást ind itott.; /MŰT/ • , '^^-i'.-i^h'h! j 1." ————^ ^ ,•• •| * >' ;i^< ;: "' • ... ;>t .. ; . . ; ' HÍREK. j . .j^-KV |§|j fejí '% ^W^0kM^Xfém-TÁRSASÁG ,'JUBÍLÁRI3 HL]kPL:űtETTJÉT' ; ADTA ; TFJ.HORTHY MIKLÓSNAK, A Budapestén lezajlott,jmigyar^japáh ÜSZQ- és vizipolómérközösek alkalmából aMagyar-Nippon Társaság jubiláris emlékplake.t't jét. adta if.j .vitéz H ö "r t-'A.".?.; 1 Miklósnak,'' a Magyar^.Uszós^övqts^g elnökének, _ A díszes, kit-üritetést a bajnokok tié'z.teletvsre.' á képviselőház éttermében" rendéze'tt vacsorán Me z e y. István dr., a 'Magyar-Nippori Társaság. ügy'vezető alelnöke, nyújtotta "át ifj,vitéz Horthy Mikló 3 nak, aki meghat ott szavakkal mondott köszönetet . és Ígéretet tett, hogy a két nép közötti' - kulturális kapcsolatok elmélyítésé, érdekében továbbra la közreműködik,', majd átadta Mezcy* István dr.-nak a mágynr-japáni ;sportr:öss : zekö.t totós ok kiépítése érdekében 'kifejtett munkássága elismeréseképpen a MUSZ disz* érmét. /MOT/B. , C •-•<"•';'• . • 'h,: v :\hl- V -&*jjk.-fgS W&S&f, r ' $ ' ?; ' '. ' t :' ; ';'V-^ F ö VÁR OS "' r- .,/;].[• • \ .h.', —UJABB EPITK^ZESEK. ; A .polgármester, legújabban a következő épitési engedélyeket adta: kii Kohn: Bertalanná Vl.,Frangepán-u,53/b,egy emeletes bérházra, Hoffmanri Károly ós társainak III.;Gimbilom-ú,4.két egy .emeletes ikerházra, Stern Leó és társaihak'I. ,Tamés-ü.8574/8.hrsz.egy emeletes családi Ukőházra, továbbá Szandiér Mihály é,s néjének XIV.,Kir-?Iyhi-^ da-utca 3.0,,íiSrecsényi Zoltánhak XIV.^Dorozsmai-ut ; 162.,é's végül Kornay Imranének I,,Farkasvölgyi-düIö 8830/46,hrsz,.alatt családi házakra.' /MOT/Lá. •