Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/2
1936-08-24 [146]
9 * t 4. törvényszéki kiadna. Budapest, 1936. augusztus 24. KÉTPENG OS CSALÁSI ÜGY A FELLEBBVITELI BÍRÓSÁG ELŐTT. A budapesti királyi ügyészség hónapokkal ezelőtt vádat emelt Weisz Jenő és Ormos Gyula ügynökök ellen, akiket osalással vádolt meg. A vádirat szerint a két ingatlanügynök az 1955 év novemberében az egyik fővárosi napilapban apróhirdetést tett közzé s ebben házmesteri állást hirdettek. Péntek József gazdálkodó jelentkezett az állásért, az ügynökök megadták neki a elmet, de a megjelölt Szigony-utcai házban be volt töltve a házmesteri állás. Péntek ötpengő előleget adott az ügynököknek, akik azonban ezek után ebből a pénzből három pengőt önként és nyomban visszafizettek. Ennélfogva a bűnvádi eljárás tulajdonképpen a fennmaradó kút pengős összeg visszatartása-miatt indult meg Weisz Jenő és Ormos Gyula ellen. Az ügyet elsőfokon dr. Vincze járásbiró tárgyalta s a főtárgyaláson a vádlottak azzal védekeztek, hogy a kétpengőt villamosköltségeik megtérítése fejében joggal tartották meg, A tanúképpen kihallgatott Péntek József sértett mixuMttiMB igagolta a vádlottak védekezését. A járásbíróság a.detektívjelentés terhe** adatai alapján "bűnösnek mondta ki a két vádlottat csalás vétségében és a£Ó>« weisz Jenőt tizhón&pi. Ormos GyuX&z -nyálahónapi fogházra Ítélte, - Fellebbezés folytan az ügy a büntetőtöká^yené* Baján-tanácsa elé k erűit s itt a perbeszédek elhangzJUa után a bíróság Ítéletében magáévótette a járásbíróság által megállapított tényállást, megállapította a vádlottak vétkességét, de az egyszerűsítési törvéiyy alapján - büntetés kiszabása nélkül - megszüntette oj, íigjhen a további eljárást, A törvényszék Ítélete jogerő*. Jwz/Xy.