Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/2

1936-08-28 [146]

Holnap, szombaton kisérik utolsó f&$ű2 útjára Baltazár Dezső püspökötfeolyl /„ Debrecenbe érkező előkelőségek még oz este folyam ára fel­mentek a Kollégium éttermébe,hogy Baltazár püspök koprosójánál kegye­letüket lerój ják. Lázár Ando r igazságügyminisz 1 er egyúttal alhelyezte kormány és a saját kozorujét, A holnapi temetési sze rtartás reggel kilenc urakor a Kollégiu dísztermében kezdődik, ahol Káli áy Kálmán dr 0 egyetemi tanár, kollégium igazgató vesz bucsut Baltazár Dezsőtől,mint a református közoktatás legfőbb veaatőjétől.Inne átviszik a Jsrporsót a szomszédos Nagytemplomba, ahol a szomorú liturgia a kollégiumi énnekkarnak Szogeti Gyula tanár által vezetet kórusával kezdődik.A gyászoló gyülekezet ezután a kilencvenedik zsoltár első versét énekli, P a r k as István tiszáninneni püspök előimát mond a Szenazi Molnár énekkar, a tanitói vegyeskarral ujabb kórusszámot ad elő Csősz László tanár vezényletével.Ezután következik R a v a s z László dr, dunamelléki püspök búcsúztató prédikációja, amelyet a Városi Dalárda éneke kovat.Záróéne leül a háromszázadik dicséretet énekli a gyülekezet, majd megindul a menet a köztotaetőbe és M a k 1 á r y Károly püspök­helyttes mond utolsó istenhoz riádot és elbocsájtó áldást.Több szónoklat sem a templomba n s sem a temetőben nem lesz . Kemény Lajos budapesti evangélikus esperes intrzkedes-Be holnap, szombaton délelőtt, a debreceni temetés órájában az összes budapisbt evangélikus templomokban egy félórán át harangozni fognak./MOT/P. BALTAZÁR DEZSŐ FtföPÖK EMLÉKE A DOHÁNY U7D AI IZREALITA TEMPLOMBAN .A pesti izr.hitközség kegyelettel áldozott a Dohány-utcai templom péntek esti is­tentiszteletén dr. Baltazár Dezső püspök emlékezetének.A hitközség elöljárósága ez alkalommal teljes számban jelent meg a templomban és a hi­vők ájtatos közönsége állva hallgatta végig dr. Grősszmann Zsigmon rabi hitszónoklatát,amely méjy^feéges kegyelettel emlékezett meg Baltfezér Dezső psüpökr31,méltatva benne a nagy papot, a nagy embert, a nagy huma­nistát, aki az Igazság és szeretet igehirdetésével mindenkor eredményesen szolgálta a felekezetközi békét és együttműködést és akinek emlékét épp ezért a magyar zsidóság mindenkor kegyelettel megőrzi ,/MOT/B. Pro d o m o : Tisztelettel kérjük a t. Szerkesztőségeket, hogy mai hetedik kiadásunkban,amely Jurcsek Béla zalabaksal beez édéről közölt tudósítást ennek a tudósításnak utolsóelőtti bekezdé­sében "Csilléry-Rónay István" helyett:" C s ic sery - Rénay István"- t Írni szi­veskedjenek./MOT/M. 4íu- ORSZÁGOS XMxki&ü

Next

/
Oldalképek
Tartalom