Magyar Országos Tudósító, 1936. augusztus/2
1936-08-28 [146]
Jurcsek Béla dS vitéz os icsery-Rónay István országgyűlési képviselők országos propagandakörutjuk során pénteken Zalabaksára érkeztek, ahol a Nemzeti Egység Pártjának választókerületi választmánya gyűlést tartott. A gyűlést, amelyen több, mint száz választmányi tag jelent meg, Tuboly Aladár választókerületi elnök nyitotta meg, utána Jurcsek Béla országgyűlési képvisel" mondott nagyhatású beszédet a Nemzeti Egység Pártjának célkitűzéseiről. - A megváltozott Idők - mondotta Jurcsek 3éla»és Magyarország helyzetének az európai elhelyezkedésben való óriási változása parancsolóan követelik az ország bel- és külpolitikájában egyrészt a belünk barátságos nemzetekhez való alkalmazkodást, másrészt mindazoknak az intézkedéseknek mielőbbi megvalósítását, amelyek a nemzetet minden tekintutben erőteljessé és szükség szerint a legnagyobb erő kifejtésére alkalmassá teszik, Talán senki sincs az országban, aki a változások szükségességet fel ne ismerte volna ^s át ne erezné, mégis, amikor a Nemzeti Egység Pártja és kormánya ezeket a változtatásokat a magyar nép szelleméhez és az' ősi alkotmányhoz való ragaszkodás keretein belül igyekszik megvalósítani, a legkülönbözőbb oldalról, a legkülönbözőbb alapon, de minden esetben támadásoknak van kitéve. - Az egésiz Európában mindinkább kialakuló világnézeti felfogások különbözősége mellett különféle jelszavakat használnak és bár soha senki nem képzel a nemzeti egység keretén belül erőszakolt párt™ totalitást, nagyon természetes, hogy a mai időkben mindazoknak, akik a magántulajdon elvén állanak, akik a keresztény ós nemzeti irányzat megerőőödése mellett látják a nemzet jövendőbeli sorsát biztosítva, egy táborban kell lenn lök, -A nemzeti egység nem céí, hanem eszköz a nemzet szolgálatában, nem személyhez kötött pártáinkul ás, hanem a nemzet jövőjét néző erős magyar lelkeknek v 11 ágiidzeti alapon való együttműködése. Mozgalmunknak három alapelve* a pártszervezes, a nemzetnevelés os a nemzetfegyelmezés - amelyeket szeretnek felremagyarázni, mielőbb megvalósítandó. A nemzetnevelés az egymás neveléséből, a nemzetfegyelmezés pedig nem egy ember akaratának a többiekre való ráerőszakolásából, hanem a nemzet nagy többségének a korszellem és a helyzet megismeréséből és abból a szükségszerű önkéntes beismerésből kell kiindulnia, hogy messze tul a politikai pártos kod ás on, a nemzeti élniakarás biztosítása és a boldogabb jövő csak fegyelmezett lelki és tisztánlátó tagokat összefogó szervezésnek lehet eredménye 0 - Multak mulasztásait igyekssik szervezetünk pótolni akkor, amikor társadalmi megmozdulásaiban a szervezetlen és régi időktől fogva választásokon Ígéretekkel telitömött falu népének a való életben lehető elhelyezkedését igyekszik megvalósítani olymódon, hogy egyrészt a lakosság egyöntetű állásfoglalása ne az erők szétforgácsolod ás ára vezessen, . másrészt ismerje meg a falu azokat a lehetőségeket, amelyeknek keretei között ugy gazdasági, mint kulturális téren az egyon boldogulásán át a nemzetet legjobban s zolgáj hat j a. i.s ha fokozottabban igyekszünk mozgalmunkba az ifjúságot bevonni, ennek az a természetes magyarázata, hogy mi nemcsak a jelen, hanem a jövő Magyarországért dolgozunk, amelynek legközelebbi örököse éppen a mai ifjúság. - A Nemzeti Egység kor..lányának elvitathatatlan eredményei: az állam pénzügy i helyzetének stabilitása, a munkanélküliség enyhítése, a szerves és rendszeres értékesítés és nyersanyagellátás biztosítása, hiteléletünk megóvása nagyban hozzájárultak külpolitikánk sikeréhez, A gazdaadósságok rendezése, a hitbizomány 1 reform és a telepítés körxionalalban fejez 11c ki azt a gazdasári politikát, amelynek további müve lése a közte-'-he k igazságos elosztását, a társulati adc os rés zvunyj og reformját ÖS általában a munka megoecsülésével az erős alapon nyugvó, keresztem- szellemben élő Szociális állam kialakulásé': célozzák* A,; /Folyt, köv./ /f