Magyar Országos Tudósító, 1936. július/1
1936-07-13 [143]
Kézirat, B 1 s ő kiadás» Budapest;, 1936, július 13. XVIII, évfo Íya""l58.száu. F 0 XI II K A —TELJES RE NDBE If, IVÁDY BÉLA ERÖ3 FÖLÉNYÉNEK JEGYÉBE N PO ff IK A SZAVAZÁS A PÁSZTÓI KERÜLETBE lí.Vas ár nap röggel nyolc órakor teljes rendben a szokásos közrendészeti készültség mellett kezdődött meg a szavazás. A nászt ói kerületben a rendet és nyugalmat a következő órákban is olyan tökéletesen megőrizte a választó polgára ág, hogy hatósági, vagy karhatalmi beavatkozásra egy esetben sem volt szükség.I v á d y Béla a Nemzeti Egység Pártja országos elnökének választól legnagyobb részt ötvenes, vagy százas csoportokban csendben érkeztek á kijelölt helyekre, legtöbb községben kisebb csoportokban laoabban, de ugyancsak fegyelmezetten érkeztek a gyülekező helyekre Cseresznyés Aladár hívei is,A mozgási szabadság az egész kerületben a legteljesebb mórtékben biztosítva volt,nemcsak feltartóztatásra, de igazoltatásra sem kellett,hogy sor kerüljön.A sajté képviselőinek feltartóztatásáról korábban elterjedt hírekkel szemben valamennyi Tóvárosi lap minden tudósítója akadályoztatás nélkül fejthette ki működ ós ét, szerezhet te meg információit a községben. A szavazás már korra reggel indult meg és a szavazásban való részvétel jgyre emelkedett,ugy hogy a délutáni órákra a kerület választóinak közel 90 %-a mer 4 olent már a szavazatazodő bizottságok előtt, A turnusokban való szavazás következtében a részeredmények a legalsó' órákban természetesen hü képét nem adhatták még a valóságos erőviszonyok aránya,,iak,Ivady Béla azonban már az első félórában biztosan vezetett s a, leadott szavazatok számának eme lökdésével ez az előny állandóan és arányosan növekedett, egészen a záréráig. Délelőtt féltíz óráim: a következő számú szavazatokat adták le: I v ád y 1147 Cseresznyés 654 Déli félt izénkét ér ági: Ivády 2589 Cscrsznyés 172 7 Délután keütőig: Ivády 3846 Cseresznyés 2578 Délután három őrá lg: Ivády 4153 Cseresznyés 2722 Ekkor már töke helyütt,miutánUjíbbj szavazók nem jelent-, kőztek,-ki is tűzték u zárórát. A 2 ár óra kitűzéséig a hatóságokhoz semmiféle panasz egyik oldalról sem érke zett ./MOT/B.