Magyar Országos Tudósító, 1936. június/2

1936-06-22 [142]

megrázóere.jíi kikiáltásában a magyar Írónak közössége életéért érzett nagy felelőssége mutatkozott meg! - Mintha csak a veszedelem szorongásában mégegyszer fel akar­ná mutatni a magyar iró ezt a vérző, de annyi nagy szépséget rejtő éle­tet, a világnak: hogy megmutassa a termő élethez való jogunkat, és saját népének; hogy az megismerve elkendőzött, vagy eltorzult ébrázatában saját elfeledett jobbik énjét, bajainak igazi gyökerét, a maga sorsának tör­vényei szerint keresse felemelkedését c - A magyar irék java serege müveiben mutatta meg, hogy átél­te a magyar sorsközösségért való felelősség hatalmas érzósétr Jobban és mélyebben átélte, mint a magyar sors ínármilyen más köteles őrzője* Jog­gal követelheti hát a teljes szabadságot is és a szabadságnak ebben a teljességében a szabadságnak azt a lényeges tényezőjét, amit gazdasági biztonságnak nevezünk. Éspedig azért, hogy annál nagyobb erővel folytat­hassa azt a munkát, amelynek sikerétől függ: megaalálja-e az egész ma­gyar közösség azt az öntudatot, azt az erkölcsiséget, azt a szellemi világosságot, ami belső és külső rabságának széttöréséhez szükséges. Hosszan és lelkesen ünnepelte a közgyűlés Németh Imrét be­széde elhangzása után* Ugrón Gábor mondott köszönetet az ünnepi hangulatot teremtő beszédéit, majd zárószavaival a közgyűlés véget ért* /MOT/M ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom