Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1

1936-06-04 [141]

EGYHÁZI HÍREK /Befejeződött a tiszántúli református egyházkerület közgyűlése. Folyt./ Koloz sváry-Kiss László debreceni lelkipász­tor, Ballá Bertalaan dr„debreceni városi tanácsnok és L u b y Géza egyházkerületi jegyző előadásai után, délben egy órakor, Baltazár Dezső dr.püspök-elnök zárófohászával, Török Imre rangidős esperesnek az elnökség iránt kifejezett köszönetével és énekléssel végződött a Ti­szántúli Református Egyházkerület tavaszi közgyűlése<• Az egyházkerületi közgyűléssel egyidőben megtartották a debreceni vallásoktató-lslkészek első nagy konferenciáját <i vallásoktatás égető kérdéseinek megbeszélése céljából. AzTéőtekezleten az egyházkerület­ből számos szakember vett részt.Szabó Gyula bibliamagyarázata után Papp Imre, e debreceni vallásoktató testület elnöke megnyitót mondott, Nagy Sándor dr e debreceni gimnáziumi valléstanér "A vallás a többi tantárgyak­ban és a többi tárgyak a vallásban", Csikesz Sándor dr 0 debreceni egyete­mi tanár "Hogyan fegyelinszzen a v&lláspedagógus" cimmel, Incze Gábor dr/ teol.m,tanár, budapesti szakfelügyelő "Római katholikus szokások a refor­mátusoknál és viszont", Szele Miklós leánygimnáziumi vallástanér "Vallás­tani tantervünk, min' a vallástanitási cél akadálya", Dancsházy Sándor dr,debreceni szakfelügyelő ' "A szexuális kérdés a fel­sőosztályosok között" cimmel tartott előadást. Dancsházy rendkívül érde­kes előadásában részletesen foglalkozott az ifjúság nemi aberrációival, rámutatott, hogy a nevelők nagy felelősséggel vannak terhelve e tekin­tetben és kijelentette: a debreceni vallásoktató testület kötelességének érzi, hogy a maga részéről is mindent elkövessen az ifjúság tiszta szel­lemben való irányitására, U r a y Sándor debreceni moderátor-lelkész, a konferencia elnöke "Bibliaolvasásra, imádkozásra, bizonyságtételre és tettekre szoktatás" cimmel beszélt még ós ugyanő fejezte be a konfe­renciát e /MOT/F. i4 _ r

Next

/
Oldalképek
Tartalom