Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1
1936-06-13 [141]
' - - • ZU TAXIS BARó ÜGYE,../l, folytatás./ A mai folytatólagos tárgyaláson, a törvényszék kihallgatta Berényi Dezső kereskedőt, aki ugy vallott, hogy Taxis égy alka lommal beszélte neki, hogy főnökével: kryérrel Amerikába fognak menni. Később hallotta is, hogy elutaztak. Nemsokkal ezután Taxis visszaérkezett Pestre és egész regényt beszélt el neki, hogy Mayer mit csinált vele. Alkalma volt Mayerrel is beszélni ^ &o2és. Mayer azt mondta, hogy az ékszerek' egyrészót a báró tudtával értékesítette, két darabot kivitt azokból Ameri»° . kaba és• bizományit eladás végett átadta egy ékszerésznek:. Azt nem mondta Mayer^ hogy ezt a két ezüst tárgyat megvásárolta a bárót 0 !. Beszélgetés közben - miként a tanú elmondta - Mayer azt is említette^ hogy ő is eleget fizetett már Taxisnak és Inkább neki van követeinivalója a bárótól, miftt a bárónak őtőle. Az ezután kihallgatott báró Grödel Dóra,férjezett Korbuly Lajosné elmondotta tanúvallomásában, hogy előzőleg báró Taxis _félesége volt és volt férje emiitette előtte, hogy egy barátja Amerikába fogja, vinni. Kollarits Béla jogszigorló a következő tanú ugy vallott, hogy -tudomása szerint Mayer Fehér Tibor nevű közös ismerősüket is azzal biztatta/hogy na jd elviszi Amerikába és 5ooo pengő kauciósi állásba juttatja. Ugy M-'.yer, mint Taxis állandóan beszéltek ő előtte az Amerikába való kiutazásról és Mayer többször is közölte vele, hogy Taxist ki fogja vinni -7 .• Mayer M» Vilmos Izgi tottan hallgatta a jogszigorló vallomását, amelyet szaamenázedett hazugságnak m ondótt, Schirilla elnök figyelmeztette Iffayert, hogy- tür' " \-.^se. mag^;'.'; í , mikor azonban Mayer újból hazugságnak bélyegezte még Kollarits vallomását, az., elnök Mayert- lo pengő pénzbírsággá 1 büntette meg, \ .-, ;. f ' ' 'Sefti ,. -* ' - • • . ' l f Aur %-.\, . á ^Soha.é letemben nemi láttam ezt o^z. embert é,s' ty'em is' beszeltem vele, nem felel meg a 'y ftlósá-gnak, á mt két *" itt ^állomásában előadott - ismét:elte felindult hangon \'Má-yér*^K > Kollarits végül' még ki-jelente;'tté>' ; hbgy J- fcegnap egy női hang tele • ..fonált neki és figyelmeztette, hogy a mai tárgyaláson; ne merjen Taxis érebekében vallani, mert kl fogják tekerni a nyakát, Az "illető* nem nevezte meg magát és gyorsan letette a kagylót, Kollaritsot megeskették vallomására. Még Melha Armanddr. orvos tett vallomást és ezzel a b izonyitási elTj arás be is fejeződött. . J • ' Dr. Késmárky Ernő királyi ügyész vádbeszédében módosította a'" - vádat" és hatóság előtti rágalmazás vétségében kérte a bárót bünösnek^kimondani, Feldmann Ernő védő viszont felmentést kért. Rövid tanácskozás után a, törvényszék bűnösnek mondotta ki báró Taxis Emilt hatóság előtti rágalmazás vétségében és ezért az enyhítő körülmények figyelembevételével : "-rötven pengő pénzbüntetésre Ítélte el. Az indokolásban a törvényszék megállapította.., hogy a vádlott gondatlanul járt el, amikor kellő ténybeli /alap nélkül'vádolta meg Mayer Vilmost csalás bűntettével, mert ez a vád .nem bizonyult valónak és Mayer ellen ara&4cidején az eljárást meg is szün• t ették 6 Merültek fel bizonyos adatok ugyan atekintétben, hogy szó volt arról, hogy Mayer kiviszi a bárót Amerikába, ezzel szemben azonban semmífé-1 e bizonyíték nem merült fel a főtárgyaláson arravonatkozólag, hogy Mayer kicsalt volna értéktárgyakat, ezüstnemüeket báró Taxistól, Tény, hogy saját beismerése szerint két ezüst kazettát kivitt Amerikába, ezeket is azon b an előzőleg megvásárolta á bárótól,. Enyhítő köríüménynek vette a törvényszék a vádlott büntetlen előéletét és hogy el járásánál bizonyos jóhiszeműség állapitható meg. Az ügyész megnyugodott^' a vádlott és védője .fellebbeztek, /MOT/Ma.' ,;; • , ;.• •"«*'.;.• ' ' < * '