Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1

1936-06-06 [141]

—zu A LÁNCHÍDI HALÁLOS KATASZTRÓFA,.,/I, folytatás./ Az elnök intézkedésére behozták o tárgyalásra a haláltokozó deszkát is, amelynek törési felületén látható,hogy nem uj, hanem megle­hetősen korhadta 11apótban volt, /Folyt, k öv./ffly, AZZAL FENYEGETTE MEG APÓSÁT, HOGY FELGYÚJTJA A HÁZÁT, >rvót Zoignc-id kőmüvessegéd ellen zsarolás bűntettének kísérlete cimén in­dult bűnvádi eljárás, mert apósától, Fuchs Ádámtól tízévi munkabért és egy tehenet követelt azzal a fenyegetéssel, hogy ha nem kapja meg járandó* ságát, felgyújtja, akkor, amikor ő is benne alszik, de felégeti takarmá­nyát is, ugy hogy ne maradjon az állatoknak ennivaló, A veszélyes fenye­getést a vő nem válthatta valóra, mert rendőrért küldtek, aki azután ár­talmatlanná tette. A királyi ügyészség zsarolás büntette cimén vádiratot adott ki Horvát Zsigmond ellen, aki a büntetőtörvényszék Fonyódy-tonácsa előtt ma megtartott tárgyaláson azzal védekezett, hogy felháborodásában használta a fenyegető kifejezéseket. Elmondta, hogy évekig dolgozott apósa gazda­ságában s amikor elhatározta, hogy önállósítja magát és otthagyja a bir­tokot, követelte jogos járandóságát, köztük egy tehenet is, de az após kijelentette, hogy semmit.sem ad. Efeletti elkeseredésében ragadtatta el magát, de egy pillanatig sem gondolt komolyan arra, hogy meg is teszi, A törvényszék lefolytatta e bizonyító eljárást, kihallgatta az apóst, aki azt adta elő, hogy övé volt a gazdaság, semmiféle joga nem volt Horvátnak követelődzni, A biróság a bizonyító eljárás lefolytatása és Kiss László dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde utan zsarolás Viótségében aondotta ki bűnösnek Horvát Zsigmondot és jogerősen hétnapi fogházbüntetés­re Ítélte. /MOT/ Sy, ' *• • •*< ' 't* ' • ... . Ka.: . mmm A VITÉZ MARTON-FÉLE TEJGAZDASÁG VOLT ÜZLET VEZETŐ JENEK SIKKASZTÁSI PŐRÉBEN A TÖRVÉNYSZÉK A VIZSGÁLAT KIEGÉSZÍTÉSÉT RENDELTE EL. Ismeretes az a bűnvádi eljárás, amely Steinoch Ferenc volt uradalmi tej­gazdasági kezelő ellen indult meg sikkasztás büntette cimén. A vád sze­rint mint a vitéz Marton Béla országgyűlési képviselő dánosi tejgazdaságá­nak budapesti üzletvezetője 17oo pengő körüli összeggel nem számolt el, hanem azt elsikkasztotta. Az annakidején megtartott törvényszéki tárgyalá­son a tanúkihallgatások és egyéb bizonyítékok alapján a törvényszék megál­lapította, hogy a vádlott kötelessége ellenére nem ügyelt fel kellőképpen a szállításra kerülő tejtermékek mennyiségi és minőségi értékére és ily módon állott elő az a hiány négyhónapos működése alatt, amellyel a tejgaz daságot megkárosította, A törvényszék ezért a vádlottat sikkasztás vétségé­ben mondotta ki bűnösnek és háromhónapi fogházra Ítélte el. Fellebbezés folytán az ügy a királyi Ítélőtáblára került, amely ez év március elején tárgyalta és az előterjesztések után uj eljárásra, uj Ítélethozatalra uta­sította a törvényszéket, mivel több­ügydöntő körülményre az elsőfokú bí­róság tárgyalása nem deritett fényt. Ilyen előzmények után kerültek az iratok vissza a büntetotör­vényszékre, ahol Merschitz Kálmán büntetőtörvényszéki egyesbiró ez év má­jus végón tárgyalta az ügyet. A vád és védelem képviselőinek meghallga­tása után a törvényszék végzést hozott, amely szerint mindenekelőtt azt a kérdést kell tisztázni, hogy volt-e szabályszerű felhatalmazása Ásvány Józsefnek arra, hogy ebben a sikkasztási bűnügyben följelentést tegyen és csak ennek a kérdésnek tisztázása után fog_ dönteni a védelem által elő­terjesztett bizonyítási Indítványok tárgyában, A mai folytatólagos tárgyalásra a törvényszék megidézte vitéz Marton B éla országgyűlési képviselőt és Ásvány József gépészmérnököt. El­sőnek vitéz Marton Bélát hallgatták ki, aki arra a kérdésre, hogy ismeri-e Steinoch Ferencet, kijelentette, hogy életében talán egyszer látta. Elő­adta, hogy a tejgazdaság tejüzeme az ő nevén szerepel és a szükséges ipar igazolvány is az ő nevére van kiállítva. Arra a kérdésre, hogy Steinoch .--Ferencnek mi volt a hatásköre, a következőket mondotta: /Folyt.köv./ Ma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom