Magyar Országos Tudósító, 1936. június/1
1936-06-06 [141]
EGY RÉSZVÉNYTÁRSASÁGI IGAZGATÓ HAMISTANUZÁSI BÍÍNPÖRE A KIRÁLYI TÁBLÁN. Bedő István részvénytársasági igazgató oUen a budapesti királyi ügyészség hamistanuzás büntette, valamint egyéb bűncselekmények elkövetése elmén még az 1933 évben vádat emelt, A vádirat szerint Bedő ruhát vásárolt a Keresztény Szabóiparosok Szövetkezetétől, de nem fizetett, mire a szövetkezet aff 5oo pengős vételár megítélése iránt polgári pört indított ellene, A részvénytársasági igazgatl a polgári pörben ugy vallott, hogy tulajdonképpen nem is a szövetkezettel, hanem MádlI János szabómesterrel állt összeköttetésben, illetve jogviszonyban, A pör során azonban azt állapították meg, hogy Mádli János csupán közvetítőként szerepelt az ügyletben, ugy, hogy a polgári per iratait hivatalból áttették a királyi ügyészségre- s az ügyészség Bedő István ellen hamistfcnnzás büntette cimén vádat emelt, A vádirat ezen felül egyéb - kisebb jelentőségű, vagyonelleni-bűncselekmények elkövetésével is megvádolta Bedőt, aki azonban mindvégig tagadta bűnösségét s a büntetőtörvényszéki főtárgyaláson azzal védekezett, hogy a polgári pörben jóhiszemüleg tette meg inkriminált vallomását, A büntetőtörvényszék a terhelő tanúvallomások, valamint a beszerzett egyéb bizonyítékok alapján bűnösnek mondta ki Bedő Istvánt hamis tanuzás vétségében és ezért háromhónapi fogházra, valamint ötszáz pengő pénzbüntetésre Ítélte. A többi vádpont alól az elsőfokú biróság a vádlott részvénytársasági igazgatót felmentette. Az ügy a királyi tábla Dusárdy-tanácsa elé került, ahol Posta Lajos dr. táblabír 0 referátuma, valamint a vád és a védelem képviselőinek meghallgatása után elrendelték a bizonyítási eljárás kiegészítését s ennek "Taf oly tatásával a tábla a büntetőtörvónyszéket bizta meg. /MOT/ Ky. BUCSINSZKY LAJOS KÁVÉHÁZTULAJDONOS SAJTóRÁGALMAZÁSI BÜNPÖRE - A KIRÁLYI TÁBLA ELSTT. Bucsinszky Lajos kávóháztulajdonos a "Klubélet" cimü folyóirat 1933 óvi augusztus havi számában hosszabb támadó cikket irt, amelyben Róna-Róth Jenő közgazdász dolgaival foglalkozott ős Rónát cikkében zsarolónak nevezte. Bucsinszky egyben felszólított mindenkit, hogy aki Róna-Eóth Jenő manipulációi következtében kárt szenvedett, illetve akit a közgazdász "megzsarolt", sürgősen jelentkezzék Bucsinszkynál, a támadó cikk szerzőjénél. Róna-Róth Jenő feljelentésére Bucsinszky Lajos kávés ellen sajtó utján elkövetett rágalmazás vótsóge cimón bűnvádi eljárás indult. Bucsinszky a büntető törvényszéki főtárgyaláson a valóság bizonyításának elrendelését kérte ós különféle bizonyítékokat jelölt meg tényállításai igazolására. A törvónyszők^bizonyitást, valamint a fomagánvádló rószórol felajánlott ellenbizonyítást elrendelte, széleskörben lefolytatta, majd Ítéletében bűnösnek mondta ki B4csinszky Lajost, aki a terhére rótt vétség miatt 25o pengő pénzbüntetésre itólt. A törvényszék Ítéletében megállapította, hogy a kávéháztulajdonosnak nem sikerült kádjait bebizonyítania. Ilyen előzmények után került az évek óta húzódó sajtópör ügye a királyi tábla Harmath-tanácsa elő. Itt az iratok ós az előzmények ismertetése után Bucsinszky. Lajos védője nyilatkoeatot olvasott fel, amelyben a vádlott kávós bocsánatot kórt Róna-Róth Jenőtől, a meghurcoltatásáért ós kijelentette, hogy támadó cikkét annakidején tóves információk alapján irta meg. A tábla a bocsánatkérő nyilatkozatot nyomatékos enyhitő körülménynek minősítette s ebnek megfelelően Bucsinszky Lajos büntetésének mórtókét 5o pengőre szállította le. A tábla Ítélete jogerős. /MOT/Ky.