Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2
1936-05-27 [140]
—- z,u ajuumuHiA JILÖÜ FAI, ÍSAJTOJÖJSKJS /E. roiytatas./ több alkalommal is hangsúlyózta a törvények és törvényes rendelkezések szigorú betartását. - Amikor egy alkalommal az Igazság 1 "gyminisster Debrecenben járt,Vay főispánnál előttem is - folytatta vallomását a tanu hangsulp ztá: vigyázzunk, hogy semmiféle szabálytalanság ne történjék. Ez a tanu is esküt tett vallomására„ Dr. Svaszta Gyula debreceni közgazdasági ir^ mondotta el ezután tanúvallomásában, h ogy tud a peticiós aláírások vissz avonására indult akcióról, hogy azonban énnek kapcsán valamilyen szabálytalanság, vagy törvénytelenség történt volna,, erről semmit sem tud. Geöcze ügyvéd a Nemzeti ^zocílaista Pártot is megkereste at ekinte/tben, hogy a költségekhez együttesen járuljanak hozzá c A tanu mint előadta - Festetich Sándor grófot értesítette is erről, aki ehhez hozzájárult. Nem'tudja azonban, hogy a gróf megküldötte-e és kinek azt az ötszáz pengőt, amely azoknak a fiatalembereknek taxikö'i.ts égére és egyéb kiadásaira kellett, akik az aláirások visszavonása körül eljártaké Hangoztatta azonban a tanu, hogy szó sem volt orróljhogy az aláírásuk vissaayonására hajlandó választópolgárokat pénzbeli juttatásban részesítsék, • Tekintettel arra, hogy a szintén tanúképpen•megidézett Györki' •Tiire és Ulain Ferenc nem érkeztek meg,'az elnök szünetet rendelt el 9 /Ma e / Szünet után Ulain Ferenc dr 9 országgyűlési képviselő lépett tanúképpen a bíróság elé. Az elnök kérdéseire válás olva, előadta a következőket: : - Az első debreceni képviselőválasztás előtt néhány nappal telefonértesítést kaptam Debrecenből, Hegymegi Kiss Pál megbízottjai részéről, akik azt közölték velem, hogy a választási vezetek- máris szabálytalanságokat követtek el és mindenáron meg akarják akadályozni azt, hegy Hegymegi Kiss Pál mandátumhoz jusson. Megkértek engem arra, hogy járjak el a kormánynál, nehogy további szabálytalanságok történhessenek. Én már előző nap érintkezésbe léptem ebben az ügyben a miniszterelnök úrral, aki kijelentette, hogy intézkedni fog,nehogy Debrecenben szabálytalanságok menjenek végbe. Amikor a telefonüzenet után újra fel akartam keresni a miniszterelnök urat, megtudtam, hogy nem tartózkodik a fővárosban. Minthogy a belügyminiszter ur ls vidéken volt, felkerestem Lázár Andor igazságügyminiszter urat, s megkértem: lépjen loyalisan közbe, nehogy Debrecenben törvénytelenségek történjenek. Az igazságügyminiszter ur kijelentette előttem, hogy ez neki, mint a törvények legfőbb őrének lenne a legkellemetlenebb, ezért máris megkérte erre a debreceni választási funkcionáriusokat, Nom hiszi, hogy a legcsekélyebb szabálytalanság is megtörténhetne, En azzal az érzéssel jöttem el a miniszter urtólj hogy Ő korrektül járt el, s ezért megnyugvással vettem nyilatkozatát, Hegymegi Kiss Pál kérdezi ezután a tanút: - Emlékszik ön arra, hogy én erre kijelentettem, csakis Gömbös Gyulában lehet bizmank? - Erre nem emlékszem - mondotta Ulain », en érthető, hiszen akkoriban sok hasonló ügyben jártam el, A tanu ezután elmondotta, hogy a debreceni választás ügyében érintkezésbe lépett Sztranyavs zky Sándorral is, aki ugyancsak megnyugtatta, hogy a miniszterelnök'óhajára személyesen telefonált ebben az ügyben Vay László főispánnak. - Félórára'rá mégis elutasították az ajánlás a inat - jegyzi meg Hegymegi Kiss Pál, - KI kell jelentenem - jegyzi meg Ulain Ferenc dr, emelt hangon -, hogy Sztranyavszky Sándor meggyőződésem szerint a légkorrekt ebbül járt el.< - Ezt én is aláírom - tette hozzá a vádlott. Ezután a biróság Ulain Ferencet megesketto vallomására, majd Gadó elnök közölte, hogy Györffy Imrét is megidézték tanúképpen a mai tárgyalásra, most kapta az értesítést, hogy Györkinek sürgősen külföldre kellett utaznia. Az elnök rendelkezésére ezután különböző Iratokat,-többek közt a közigazgatási biróság Ítéletének indokolását ismertették,, /Folytatása következik,/Ey