Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2
1936-05-30 [140]
LÁZÁR ISTVÁN TátóiSTÉSfi, IClAgy részvét mellett helyezték örök nyugalomra L á z ár Istvánt, a kiváló irót szombaton délután négy órakor a Kerepesi-uti temetőben a jő város által adományozott díszsírhelyen. A temetési szertartást P a p p Ferenc VIII. kerületi káplán végezte, A gyászolók soraiban ott voltak:^ Urmánczv Nándor, dr. Török János rendőrfőparancsnok, Geguss Dánielrj,^31 ••• —• ; • * '-os, aki a simái a barátok nevében beszédet is mondott, továbbá Köllö I^aác, Maros-Torda vármegye ut:^lsó alispánja. Az irók és művészek közül többek közütt Szathmáry István, Hegyi István, Kóréh Andor, Márton Ferenc, Gyökössy Endre, Siklódy Lóránd, Dimóny Mózes, aki a HalgitaváraÍjai jelképes községet is képviselte, Ist^k j'.nos, Vakar Artúr, Tódor Árpád és Ambrus Gábor rendőrtanácsosok vettek még részt a temetésen. Képviseltette magát a Pesti Hirlap szerkesztősége xa Q A Pstcf i-Társaság, az Otthon Irók és Hirlepir°k Köre és a Pesti -b.rlap szerkesztősége nevében Pékár Gyula búcsúztatta az elhunytat^ A fellobbanó lángnyelvek szent pünkösdjének előestéjén b - mondotta - üstökösi poótslelked lángja, tán azért, hogy Komét a tűrne s tar müvében, ihletett és ihlet ő ,Kri sz tus-regényedben oly hatalmas momentumot állítottál, mely a rajong 0 hit magyar diadalaként emelkedik ki a világirodalom leghivatottabb és nagy alkotásai közül. Székely üstökös, te mindenha tűz voltál, a költészet szent tüze. Van valami lényedben ti ini,kozmikus fölény: képzelmedben, melyek tán Csaba hadának csillagvilágától örököltél, s melynek tüzével merészen világitasz át az ezredévekon bele légelködösült kultúrák'' örök emberi eszméibe és eszményeibo : . Minden székelyben egy-egy polihisztor Brassai lakik, hogy a rejtelmes székely eredetű kutatása révén fellegeken nyargaló garabonciás diákká váljék? § az Idő meg a Tér mennél több tájait kalandozva be. Turáni őseink hóditÓ vágyának más dimenziókba való áttétele ez... S te száz kötetedben csillagdiszes, szárnyas Csaba-paripádon igy veszed költő birtokodba a négy világtáj szellemi birodalmait. Most már ott vágtatsz fenn a holdas magasban, a Hadak-utjanak csillagszemű daliái közt. De velük együtt te is visszatérsz majd, ha kell. A reád büszke Petőfi-Társaság váróan néz utánad.,. • A Turul Bajtársi Szövetség nevében Usetty Béla, a Magyar Nemzeti Irodalmi Társaság nevében Kornál István, a BercsényiBaj társi Egyesülőt nevében Sapka Kálmán mondott búcsúztatót, A Jókailepellel letakart koporsónál a Turul Bajtársi Szövetség állott diszőrségat, a sirnál a Bercsényi Bajtársi Egyesület ós mindkét helyre rendőrdiszszázad is volt kirendelve, /MOT/B —-HALÁLOZÁS. V a 1 k a y Kálrcánné született Tolnay Alice május 30-án rövid betegség után elhunyt. Temetése június elsején, hétfőn délután öt órakor lesz a Keropc3i-uti temetőből, /MOT/B Pro domo: If j. B 6 k a y János, a Budapesti Hirlap felelős szerkesztője kéri a t. Szerkesztőségeket, hogy a közeli rokonáról szóló fenti gyászhírt átvenni szíveskedjenek, .•EREDETI BEMUTATÓ GYŐRÖTT, Június 3-őh, szerdán este mutatják be a győri színházban Ásguthy Erzsébet és Simor Miklós "Talán..." cimü commed ÍJ del arte-ját.•A bemutatót igen nagy érdeklődés előzi meg. A fővárosból külön autóbuszok viszik Győrbe az érdeklődőket, akiknek legnagyobb része az Író- és művészvilág tagjaiból kerül ki. A "Talán... negyvenkét szereplője egy költői alkotás keletkezésének történetét vetíti a közönség L elé, részben naturális sikon mozgó,fllmszerü gyorsasággal lepergő képek-