Magyar Országos Tudósító, 1936. május/2

1936-05-26 [140]

A KÖZÉPISKOLÁSOK DALOS ÜNNEPE. A Pesti Vigadó nagytermében tartották a XIVo országos középiskolai dalosünnopet, amelyen ezúttal a budapesti leányközépiskolák tanulói vettek részt 0 A Himnusz eléneklése után Bit te r Hós olairvauxi apát, főigazgató, a dalosünnep rondezőbi­zot ts agának elnöke lelkes szavakicai üdvözölte az egybe se reglett daloso­kat, mc jd egymásután felléptek az evangélikus, a Sacre Coanr, a Sophianunu a Raskay Lea-, a Mária Terézia-, a Zrinyi Hona-, a Szent Margit-, az Orsolya-rendi Szent Angéla-, s a Szilágyi Erzsébet-leánygimnáziumok ének­ke rai Kapi-Králik Jenő, Stolley Andrienne, Silléné Szanyi Ida, Horváth Gizella, Szödényi Aranka, Plettner 11, Archangéla, Simon Atala és Böhmné Sztojanovits Adiienne tanárok vezénylésével. Ezután a több mint szer ta­nulóból egyesi tett. hatalmas ^nekkar Bárdos Lajosnak Liszt Ferenc emléké­re irt szerzeményét adta elő a szerző vezényletével, /MOT/B MAGYAR ELŐADÁSOK AZ 13TAMBULI EGYETEMEN. Tegnap érkezett haza Török­országból Darányi Gyula dr. orvoskari dekán, Keller Lajos, az Országos Stefánia Szövetség igazgatója ós Ambrus Tibor kormánytanácsos, akik az lstambull egyetem meghívására folytatták útjukat Szófiából Istambulba, hogy ott a közegészségügy fejlődéséről és Budapest fürdővárosáról tart­sanak előadásokat. Az istambuli ünnepélyes fogadtatás után az egyetem dl*, szes aulájában, melyet zsúfolásig megtöltött az egyetem tanári kara, a város előkelősége, és az egyetem if jusága p Az orvoskari egyetem dékánja nyitotta meg a diszülést, meleg szavakkal üdvözölve a magyar vendégeket. Felkérte Darányi professzort előadásának megtartására. A magyar profesz­szor a közegészségügy fejlődéséről szóló mélytugásu, átfogó és élénk visas.. hangot keltő előadása után, melyben a magyar közegészségügy fejlődését domborította kl. Ambrus Tibor mutatta be a "Budapest fürdőváros" cimü hangosfilmet és különösen a Gellért^ Lukács-és Margitsziget*-fürdők ismer­tetésére tért ki bővebben. A török sajtó részletesen foglalkozott Darányi professzor előadásával és Budapest fürdővárosával, A magyar vendégek tisz­teletére az egyetem rektor magnifikusa díszebédet adott, a magyar főkon­zulátus pedig estélyen fogadta a vendégeket ./MOT/B FŐVÁROS. — AZ ÜZEMPOLITIKAI BIZOTTSÁG uLESE, Az Üzempolitikai Bizottság kedden délután 5 órakor Z s i t v a y Tibor elnöklete alatt ülést tartott s ez alkalommal már a Vizmüvek érdemleges tárgyalására tórt át. Pap Fe­renc vezérigazgató ismertette az üzem viztermelő berendezéseinek mai ál­lapotát, a folyamatban levő nagy beruházási munkálatokat, valamint a viz­szürő berendezés létesítésének körlményeit, A szakértők nevében R o h ­r i n g e r Sándor adta elő véleményét, majd Farkas Kálmán szólt a térgyhozc A főváros részire szolgr.ló víztermelés biztonsága érdekeben egyebek között hangoztatták a szakértők, hogy az úgynevezett trianoni gá­tat feltétlenül át kell alakitani. Ez a mü ugyanis a káposztásmegyeri /] telephez tartozó kutak közelében a ^una partját teljesen eliszapositotta A~ s ezzel a kutak hasznaihatóságát úgyszólván teljesen megszüntette, sőt / az északabbra fekvő I.II, átemelő telepi kutakat is veszélyezteti, A kor­<f mányhat ós ágnak mielőbb intézkednie kellene, hogy ezt a k.ros fo lya­h matot a gát magasságának csökkentésével elháritsa, / Folytatá sa következik c /

Next

/
Oldalképek
Tartalom