Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1
1936-05-04 [139]
-—ZU KAZÁR ANDOR IBA'ZSÁGÜGYMINISZTER SAJTÓPÖKE, , ,/l, folytatás./ Dr,'Hegymegi Kiss Pál erre most már kijelentette, hogy nem őrzi magát bűnösnek. Nyilatkozataiban nem akarta megsérteni az igazáágügyminisztort, csak kórni akarta ar ra, hogy szüntessen meg bizonyos erőszakoskodásokat, melyeket az ő érdekében a debreceni választások alkalmával elkövettek, . - Karácsonykor, Az Est oimü lapban uzt olvastam - mondotta védekezésében a vádlott, - hogy közkegyelemben részesülnek mindazok, akik a választásokkal kapcsolatban bűncselekményeket követtek el és hogy Eckhardt Tibor és vele együtt én is amnesztiában részesültem; E n ezt magamra nézve sértőnek találtam, hiszen nincsen egyobem, osak a beosüeletem ós nem engedhetem meg azt, hogy egy kalap alá vegyenek olyanokkal, okik bűncselek * menyeket követtek el. Ezért tartottam ssüksógesnek tehát, hogy ap,"..'/nn erről nyilatkozzak. Ezt azért tettem, hogy a nyilvánosságra kerüljön, En L./tzár Andor igaz ságügyminiszternek, amíg a képviselőház tagja voltam politikai oilenfcle voltam, do nen sérteni akartam őt, hiszen ha ugy találtam volna, hogy részes valamilyen választási, bönoseleknóny elkövetésébon, akkor nem o hozzá fordulton vplna orvoslásért. Én tőle, nint igazságügyminisztertől azt vártan, hogy megakadályozza azt.az eljárást, amely Debrecenben folyik, Mindékor a legteljesebb nobilitással jártam el és reméltem, hogy Lázár Andor 'iga zságügyminis zter ném vállalja azokat az'üldözéseket., omelvekbeh heknja^mint a-rkori képviselőjelöltnek részem volt, Hegymegi Kis s Pár szután ai elnök által ismertetett másik két vádponttal foglalkozót t v és meg ismételte-• azt, hogy abban a reményben for- dult már a'» Órai C újságban közölt 5 nyil-l évé lében is az igazsági&yminiszterhez , hogy,ném engedi^Ö . ^ m hogy éri az igazságügymin^sáter urat^megsérteni egyáltalán nem akartam, közérdekből és jogos magánérdekből kér^.a Mzdnyitás elrendelését,, mért oikkemet telJQ« meggyŐzodé J sbőll'¥tam meg,:-^* ..... : ./ ... .-A - .' •-*0n azt állítja, - állapította meg öadó István elnök •- hogy oa-pán felhívta a visszaélésekre az igazságUgyminiszter ur figyelmétj ám ezt ügy ls lehet magyarázni, hogy ön magát az igazságügyminiszter urat is felelőssé tetto a történtekért, Hegymegi Kiss Pál erro kijelentette, hogy a történtek után meg kell^llapltania, hogy - szerinte - bizonyos dolgokért az igazságügyminisztert is felelősség terheli. Hangoztatta a vádlott, hogya választási biztos működését lényegileg csaknem valamennyi párt kifogásolta, Hogymegi Kj,ss Pál ezután részletesen elő akarta terjeszteni a bizonyítási indítványt, do Gadó István elnök felkérésére ezt végül is átengedte ügyvédjének: dr,. Horváth Zoltánnak, Horváth Zoltán-dr* védő előterjesztette részletes bizonyítási indítványát, amelyben elsősorban'is kérte Lázár Andor igazság ügyminiszter tanúkihallgatásának elrendelését. Indítványozta a védő több más tanú kihallgatását is, akik - szerinte - igazolni tudnák, hogy Geöcze Bertalan dr,, az Igazságügyminiszter jogi képviselője pénzzol, fenyegetéssel és egyéb eszközökkel igyokezett rábirni a peticionálókat aláírásuk visszavonására s arra nézve; hogy mindezekről állítólag maga az igazságügyminisztor is tudott volna. Igazolni kívánta a védő azt is. hogytöbben kényszer hatása alatt loptok vissza a petiolós kérvény aláírásától. Számos tanú között Eckhardt Tibor, Uloln Fereno ós mások kihallgatását is indítványozta Horváth Zoltán dr,, Hegymegi Kj,ss Pál védője, A vádlott védője előterjesztéséhez mindenben hozzájárult. Az elnök felkérésére azután Lázár Andor dr, igazságügyminiszte:nyilatkozott, aki kijelentette, hogy nevében Baróthy Pál dr, kir. föügyés ; fogja előterjeszteni az ellenbizonyítási indítványt. Baróthy Pál dr, kir. ügyészségi alnök elsősorban is kijelentetne, hogy projudicialis álláspontját mindenben fenntartja s # .annak kifejtését a tárgyalás későbbi szakára, alkalmas időpontra halasztjfi. Kijelentette, hogy amennyiben a vádlott és védőge részéről a közérdek és B jogos magánérdek megóvása cimén kért bizonyítási eljárás a szükséges ósfmegengedett kereteket nem lépi tul, ennek az 1 ndltváaynalc a teljesltésétf a maga részéről ne i ullonal* /Folyt. | öv,/Ky.