Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1

1936-05-15 [139]

1 JKOLASZfeT A KÖZSÉGI ELEMI LS iSuÉTLÖISKOLÁKBAN. A budapesti taní­tótestület május 16.-én délelőtt kilenc órakor tartja rendes évi köz­gyűlését a pesti Vigadóban. Erre való tekintettel a mai, szombati na­pon az összes községi alemi és ismétlőiskolákban a tanitás szünetel./MOT —-CSAK HÁROMTELEK KELT EL A FŐVÁROS TEL3KÁKVERESÉN. Mint ismeretes, a főváros elhatározta, hogy a tulajdonéban lév'ó f azokat a telkeket- a­melyek épitési szempontból beérettnek tekinthetők, nyilvános árlejté­sen fogja eladni. Ma, pénteken délelőtt 10 órakor volt az első ilyenne­mű nyilvános telekárverés, amelyen összesen az I,, III., V,, VII. és XI'. kerületben fekvő 19 darab telek került árverésre. Nagy meglepe­tésre a telkek iránt rendkivül csekély érdeklődés nyilvánult meg ugy, hogy ténylegesen a 19 telek közül mindössze három telek került tényle­ges eladásra., Éspedig: az I. Attila-utca 6776/2 hrsz. ' 108.20 négy­szögöl kiterjedése telek, amelynek kikiáltási ára négyszögölenként 450 pengő volt, 451 pengőért, ugyancsak az Attila-utcában a 6776/5 hrsz 0 I08c20 négyszögöl kiterjedésű telek 380 pengős kikiáltási áru telek 381 pengőért és végül a III e kerületben a Berkenye utca 15.029/8 hrsze 312 c 10 négyszögöl kiterjedésű telek a 45 pengős kikiáltási ár­ral szembon . ; , . 45 pengő 50 filléres áron kelt el. Az árverésen ára­jánlat .«az uj'vevőkön kivül-nem is történt, s a bánatpénzt is csak az uj telektulajdonpsok tették le. /MOT/L, —-A MÜNCHENI FÖPOLGARÍUSTISR BUDAPESTEK. Carl F i e h 1 e r, München város polgármestere pénteken délben érkezett meg felelésével a Keleti pályaudvaron Budapestre, A pályaudvaron a főváros nevében Liber Endre alpolgármester fogadta, azonkívül ott volt a fővárosi idegenforgalmi hivatal vezetője és a német kolónia számos tagja. Liber Endre alpolgár» mester rövid németnyelvű beszéfiben üdvözölte München főpolgármesterét, Carl Fiehler főpolgármester azért jött Budapestre, hogy a várop községi életét, úgyszintén annak üzemeit tanulmányozza. Péntek este az Operát látogatta meg, meg fogja tekinteni a nemzetközi vasért is, úgyszintén Budapest nevezetességeit ós látványosságait ós, amennyiben az ideje megengedi, a székesfőváros üzemeinek tanulmányozása után minden való­színűség szerint még Balatonkenesére is le fog látogatni*. A főpolgár­mester öt napra tervezi budapesti tartózkodását. /MOT/L. C SENDÖRSÉG •—-ISMERETLEN FÉRFI HOLTTEST A DUNAPARTON > Ásvány község határában a Duna vízo egy 40 év körüli, 170 cm. magas, erőstermetű, muhkáőkülsejü ismeretlen férfi holttestét sodorta a partra,,. Az elhalt arca már fel«« ismerhetétlen, Ruházata: zöldesszinü, zöldgalléros posztó vadászkabát, szarvasagancsból készült gombokkal, zöld vadászmellény kúpalakú, nikke­lezett gombokkal, a derekán csattos szijjal felkötött fekete pantalló, szürkessinü csikós ing, szürke harisnya, fekete félcipő és sárgásbarna nyakkendő^ Orvosi megállapítás szerint két hónapig lehetett vizbe. Külső erőszak nyoma nincs a holttesten. Kilétének megállapitására a csendőrség nyomozást indított, /MOT/ t , . - • -^HALÁLOS EALáSET, S z .•: b 6 István 58 éves bársonyos!^napszámosra falbontás közben rádőlt a fal. Szabó István oly súlyos belső zuzód4sokat szenvedett, hogy még aznap meghalt. A csendőrség a felelősség kérdésé- ' nek megállapítása végett nyomozást indított, /MOT/ mm—— HÍREK —HÁZASSÁG 0 Szabó József, a Magyarság belső munkatársa és K r á 1 1 Jolika május 16.-án, számbaton délutón háromnegyed hat óta* kor tartják esküvőjüket a rákospalotai Magyarok Nagyasszonya plébánia­• ÍA tamnlomhar, . /MOT/R- — , ,-; n

Next

/
Oldalképek
Tartalom