Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1
1936-05-11 [139]
MONTESSORI MÁRIA BUDAPESTEN. Montessori Mária dr. hétfőn délután meg rkezett Budapestre és kedden este rósztvesz a Nemzetközi Klubban tiszteletére rendezett teán. Szerdán, 13-án, délután félhét órakor a központi egyetem kupolatermében tartja "Szabadság és fegyelem" cin mel nagy érdeklődéssel várt előadását. Csütörtökön résztvesz az első magyar Montessori-tanfolyam beszámolóján. /MOT/B —A DROGISTÁK NAGYGYŰLÉST TARTOTTAK. A Magyar Drogista Testület hétfőn este országos nagygyűlést tartott, amelyen az ország minden részéből tömegesen jelentek meg a drogisták, hogy orvoslást kérjenek a szakmai sérelmekre, amelyek hátráltatják a drogista.ipar fejlődését es a drogistál gazdasági téren való boldogulását. Sürgették a gyógyszerek, gyógyszerfélék, mérgek és mérges anyagokkal való kereskedést szabályozó rendelet kiadását. Hangoztatták, hogy a drogisták nem kívánnak más szakmák rovására érvényesülni, de törvényes védelmet kérnek arra, hogy azzal foglalkozhassanak, umit tanultak ós Üzletkörül magasabb kereskedelmi képzettségüknek megfelelően állapíttassák meg. Törvényes uton való engedélyezését kérik,, hogy a közönség által házi gyógy Írószerekként használt gy ógyszerféleket a drogéria-üzletekben árusíthassák. /MOT/H NÍMET LAPKIADÓK JÖNNEK BUDAPESTRE, Á Magyar Szaklapok Országos Egyesületének meghívására mintegy száz német lapkiadó érkezik szerdán este Budapestre egyheti tanulmányi kirándulásra. Ugy a kormánykörök, mint az Országos Idegenforgalmi Tanács, valamint a Magyar Szaklapok Országos Egyesülete ünnepélyes keretek között fogadják a német lapkiadókat ./MOT/ A BUDAPESTI ORVOS SZÖVETSÉG NYÍL -TKOZ iTA. Felkérték a Magyar Országc Tudósítót a következő nyilatkozat közlésere t "A Magyar Országos Orvos-Szövetség vezetősége több napilapban megjelent azon hírrel szemben, mely szerint •> szövetség vezetősége alkotmány-ellenesen kitért a kritika alél azáltal, hogy a Budapesti Orvosok Szövetségének május 3-án tartott közgyűlésen a magánbeteg-biztosit ügyében hozott határozatait nem tette megvitatás ás határozathozatal tárgyává^ megállapítja a következőket: a Budapesti Orvosok Szövetségénél közgyűlése h t áro zata.it május 3-án hozta. E határozatok ellen a BOSZ alapszabályai u-rtelmében 15 nap alatt lehet fellebbezni az Országos Szövetség igazgató-tanács óhoz, onnan pedig ugyancsak 15 nap alatt az Országos Orvos-Szövetség kongresszusához. Ilyen fellebbezosek beérkeztek ugya azonban a fellebbezésre álló határidő csak május 18-án jár le ás Így ter mészetes, hogy azokat sem a május 9-én tartott igazgató-tanácsi ülos, sem a 10-én tartott kongresszus nem tárgyalhatta. 7ppen igy termóezetes, hogy a Budapesti Orvos-3zövetség május 3-ikl határozatainak megvitatása az Országos Szövetség 10-iki kongresszusának napirendj m nem szerepelhetettt/K/