Magyar Országos Tudósító, 1936. május/1

1936-05-08 [139]

A NEMZETI MUNKAKÖZPONT A BORRAVALÓ-RENDELET MELLETT. A Nemzeti Munka­központban tömörült pincérek szakcsoportja csütörtökről péntekre virradó éjjel félhárom órakor a MOVE Podmaniczky-utcai helyiségének nagytermében nagygyűlést tartott, amelyen mintegy hatázác.zfőny 1 hallgatóság jelent meg. B e r n á t h István elnök üdvözölte a megjelenteket es ismertet­te a kereskedelemügyi miniszternek a százalék-rendszer bevezetésére vo­natkozó rendeletét, amelyet a hallgatóság igen nagy lelkesedéssel és szűnni nem akaró tapsvlharral fogadott. Utána dr. Molnár Sándor, a Nemzeti Munkaközpont országos ügyvezető igazgatója vázolta a Nemzeti Mun­kaközpontnak a borravaló-rendszer eltörlése érdekében kifejtett munkássá­gát, rámutatva arra, hogy a borravaló-rendszer nem más, mint alamizsna, ami a pincértársadalmat hozzá nem illő színvonalra sülyeszti. Szüksé­gesnek tartja e százalékrendszer mellett megfelelő alapfizetés biztosí­tását. Ezután üdvözölte az Idegen szervezetek megjelent tagjait ás kér­te őket, hogy minden pártpolitika mellőzésével fogjanak hoszá a saját boldogulásuk érdekében és együttesen küzdjenek a kitűzött célokért. A nagy tetszéssel f ogadott beszéd után S z a 1 a y Imre ismertette a Nemzeti Munkaközpont pincér-szakcsoportja által készített tervezetet, amely biztosítaná a százalékrendszer igazságos megosztását, a pincérek létminimumát jelentő alapfizetés bevezetését. A tervezetet a Nemzeti Munbaközpont vezetősége küldöttségileg adja át a kereskedelem­ügyi miniszternek. S 1 m on Kálmán főcsoport! alelnök hálás köszönetet mondott dr. Molnár Sándor igazgatónak fáradhatatlan munkásságáért, maj3 ismertette a pincértársadalom sérelmeit. Végül Pálos István, a Nemzeti Munkaközpont országos titkára mondott lelkesítő beszédet és ösz­szefogásra hivta fel a megjelenteket. A gyűlés reggel hat órakor ért vé­get. /MOT/B i ANYÁK NAPJA AZ UNITÁRIUS TEMPLOMOKBAN. Május 10-én,' vasárnap délelőtt 10 órakír a Kohári-utcal templomban Józan Miklós püspöki vikárius prédi­kál. A Rákos-utcai templomban pedig ugyanos-k délelőtt 1 0-ófeakor Ferencz József lelkész. Itt az istentiszteletet a gyermek istentlsztelet1 csoport ünnepélye követi Rajczy Mária vezetésével./MOT/B A. MAGYAR NEMZETI IDORDALMI TÁRSASÁG május 10-én vasárnap délelőtt fél 11 órakor az Országos Tisztviselő Egyesületben VIII, Esterházy-utca 4, felolvasó ülést tart, amelyen Kornál István, Teleki László grófról, ha­lálának 75-lk évfordulója alkalmából történelmi tanulmányt, Sréter István v. honvédelmi miniszter és Szalay László dr, novellát, Duna Máté ós Barna Anna színművésznő verseket olvasnak fel./MOT/B -—A MAGYAR MÉRNÖK ÉS ÉPÍTÉS ZEGYLET MÉRNÖKI TOVÁBBKÉPZŐ ELŐADÁSSOROZATOD TART. A Magyar Mérnök és Épltészegylet a Nemzetközi Vásár ideje alatt a már gyakorlatban álló mérnökök továbbképzésére előadássorozatot rendez.­Az előadók a mérnöki társadalom kiválóságaiból kerülnek ki; az előadáso­kat nagyobbrészt az egylet székházában /IV., Reáltanoda-utca 13-15./ tart­ják május 18-ég minden nap fél 5-t61 fél P-ig./MOT/B

Next

/
Oldalképek
Tartalom