Magyar Országos Tudósító, 1936. április/2
1936-04-30 [138]
•—A KÖZÉLELMEZÉSI SZAKBIZOTTSÁG IILÉSE, A közélelmezési szakbizottság csütörtök- délután hat órakor ülést tartott dr 0 L a m o t t e Károly e 1nöklésével. A bizottság elsősorban a közélelmezési ügyosztálynak az 1936. év első három hónapjára vonatkoztató számszerű adatokkal támogatott élelmezési helyzetéiről előterjesztett jelentését vitatta meg. Az első felszólaló P a k a n y Perenc főleg azt kifogásolta, hogy az élelmiszereket túlságosan megterhelik azok a költségek, amelyek a főváros pénztárába folynak és azért azok leszállítását kivánta. Deutsch Jenő szerint a főváros túlságos passzív szerepet játszott a magas élelmiszerárak kialakulásánál, pedig a fővárosnak kötelessége, hogy ezekre befolyást gyakoroljon. Lege-osebben helyteleníti az olyan exportpolitikát, amely a belső fogyasztás drágulására vezető Staub Elemér dr. mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy az elmúlt téli élelmiszerárak kialakulását elsősorban a természetfeletti erők közrejátszása irányította. Az egész vonalon rossz termés volt, ennek természetes következménye az árak általános emelkedése, A fővárosnak egyébként is nagyon kis lehetősége van arra, hogy as egyetemes, az összes ólelmiszereket felölelő áralakulásba befolyhasson, Az export megszervezése roppant nehéz feladat és semmi körülmények között nem szabad megengedni azt, hogy az visszafejlődhessékr Inkább a^ ország lakosainak kell bizonyos 43-dozatokat hozni, mert végeredményben az exportlehetőségek maximális kihasználása Magyarországra egyenesen életkérdés. Ez a kérdés most már különben sem aktuális, mert minden jel odamutat, hogy az idén kedvezőbb termésünk lesz, ami a kérdést önmagában is megoldja. Meg kell azonban jegyeznie, hogy a kereskedelemnek is van némi része az árdrágításban, mert végeredményben ls a fogyasztók részére történt eladási árak és a termesztési árak között az elmúlt hónapok folyamán lényeges különbségek állottak fenn. Nem helyesli az ügyosztálynak azt az előterjesztését, hogy a burgonya kötött árát szabad itsák fel, mert ez az exportra súlyos kihatással volna. Vass Imre rámutatott arra, hogy az országban körülbelül ezerötszáz-kétezer va&e gon rothadásra Ítélt burgonya van tárolva, amelyet nem tudnak eladni és a burgonyájára. Pesten még sem esett. Ezalkalommal nem a közvetitőkereskedelem spekulált, hanem a termelők felsőbb figyelmeztetésre tartották vissza a burgonyát, jobb árak reményében. Egyébként a termelők sem tartották be a minimális árakat, mert a burgonyát a tél folyamán, amikor nagy kereslet mutatkozott, a megállapított ár helyett csak nyolc pengőért voltak hajlandók adni. Helyteleníti még a tojásnak suly szerint való árusítását is, mert szerinte ez drágulást fog előidézni. Dr. Rosta János adott részletes felvilágosítást, amelynek sorá~n hangsúlyozta, hogy a burgonya-Irányáraknak eltörlését azért kellett az ügyosztálynak javasolnia, mert ma az iállaburgonya vidéken 5.50 pengő, Budapesten azonban a nagykereskedői ára még mindig 13 pengőre rugó A szakbizottság a felvilágosítások után az ügyosztály jelentését tudomásul vette 0 A tárgysorozat következő pontja a zsirclvasztó-üzem engedélyezésének ügye volt, A főváros ezt tulajdonképpen maga akarta létesíteni, minthogy azonban megfelelő anyagi eszköz nem állott rendelkezésére,, most magánvállalatnak engedi áto A zsirolvasztóüzem létesítésére két pályázó nyújtotta be ajánlatát, E kérdéshez elsőnek Usetty Béla szólott hozké, Helyesnek tartja, hogy a zsirolvasztást nem teszik monopólium tárgyává;. Minthogy azonban egy fontos szerződés feltételeinek a betartásáról var. szó, feltétlenül szükségesnek tartja, hogy mind a két vállalattól megfelelő garanciát kapjanak arra nézve, hogy azok a szerződés feltételeit ne ls tudják tartani, Deutsch Jenő, Vass Imre, dr. Sárkány Perenc után még dr, S t a u b Elemér szólalt fel és kívánatosnak tartotta, hogy amennyiben az előfeltételek biztosítva vannak, az engedélyt a két vállalatnak sürgősen adják ki, mert kei; éledik az az idő, amikor a zsirexport újból nagy erővel fog meginduln 1.