Magyar Országos Tudósító, 1936. április/2
1936-04-30 [138]
Ere d o m o: Mai első kiadásunk ne ed i k hírének egyidejü elhagyásával, kérjük a következő közlemény szives kiadását; ÖREGDIÁK-TÁRSAI ÜNNEPLIK A MAGYAR REPÜLÉS ÜGY EGYIK ÚTTÖRŐJÉT. A Szarvasi Öregdiákok Szövetsége szombaton, május 2.,án, este nyolc órakor ünnepséget rendez az e~ 3o magyar repülőgép-konstruktőr, Székely Mihály, egykori szarvasi öregöiák tiszteletére. Az ünnepen, amely a Vilmos császár-uti Alkotmány-vendéglő különtermében lesz, R aí f a y Sándor dr.bányakerületi evangélikus püspök mond elnöki megnyitót, a volt osztálytársak nevében Lukács Béla dr„köszönti az első a agy sikereinek negyedszázados jubileumához érkezett feltalálót, aki ezután emlékeiből ad elő. Szerepel a műsoron még Bihariné Kádár Klára ls, aki hegedüszámokat ad elo. /MOT/F 0 -—FARKAS PÜSPÖK ÉS EGY KATOLIKUS PLÉBÁNOS ÉRDEKES NYILATKOZATVÁLTÁSA. Miskolcról je lent ik, hogy Farkas István tiszáninneni református püspök most fejezte be az abaujl egyházmegyében folyó vizitációs körútjának első résr-ét. Aszaló községben, ahol a reformátusság részéről Halász Károly lelkipásztor és B o d n á r János biró köszöntötte, a küldöttségek sorában elsőnek a római katolikusság ueputációja vonult fel a püspök elé és szónokuk, Szilva ssy Jenő esperesplébános kijelentette, hogy mint jószomszéd jött el, "r.:é ~ úgymond az esperesplébános - évszázadok óta kifogástalan békességben élünk itt egymásmellet t" .«" Sajnos, Így folytatta, - ma már sok u,n.magyar embernek nem fáj az, hogy Kassán más az ur; • Püspök urat ugy köszöntjük, mint a nemzeti letargia, az elernyedés gyógy itásának apostolát..." Far kas István püspök meghatottan azzal kezdte, hogy az esperesplébános beszédének a magyar lélek mentől magasabb pontjáról kellene minél gyakrabban elhangoznia, - "az ilyen lelkipásztorokból születhettek meg a régi hit hősei,.. Ka majd Kassa felé fognak menetelni a katonáink, nem lesz külön katolikus és külön református század, csak magyarok lesznek, akik az életüket is odaadják..." /MOT/F*. p HÍREK —A MAGÁNALKALMAZOTTAK NEMZETI SZÖVETSÉGE HELYESLI A BORRAVALÓ-RENDELETET. A Magánalkalmazottak Nemzeti Szövetségénők: elnöki tanácsa J a. c o b i Zoltán elnökletével tartott ülésén elhatározta, hogy a magánalkalmazotti kamara megalkotésa érdekében megindítandó országos propagandát dr.C o rsan-Avendano Bélának május 4-én, délután hat órakor, a szövetség helyiségében "A magánalkalmazotti kamara az érdekképviseleti rendszerben' 1 cimmel tartandó előadásával kezdi meg e B a r b á c s y Vilmos előterjesztése alapján a pénzintézeti tisztviselők ügyeiről folytatott az elnöki tanács beható megbeszélést, majd dr.G á 1 ö. o n y Béla az üzemvezetők ügyeiről,F r e le r József a szövetség gazdasági és pénzügyi helyzeterői számolt be; a kérdésekhez hozzászóltak W a 1 t e r István Endre, K o v á c s László, dr.Corzan-Avendano Béla és D u n a y Béla. Megállapították a május 4-ére összehivott központi választmány napirendjét,amelyen a részvényjogi reform, a legkisebb magánalkalmazotti munkabér és munkaidő,a vasárnapi és hétvégi munkaszünet kérdései szerepelnek,, Foglalkozott az elnöki tanács a kereskedelmi miniszter legújabb rendeletével a százalékos borravalórendszerrel kapcsolatban és megelégedéssel állapította meg, I hogy a MÁGNES régi álláspontja, amely a fogyasztói és munkavállalói ér' dekek szemelőtt tartásával alakult ki, a rendeletben'helyesen érvényre jutott a kötelező százalékrendszer elrendelésével. /MOT/Vr.