Magyar Országos Tudósító, 1936. április/2
1936-04-29 [138]
ZU RABLÁSSAL VÁDOLT ÜGYNÖKÖK /l, folyt at ás ./ i Több tanút hallgatott ki a törvényszék, majd a királyi ugyesz mondotta el vádbeszédá* és kérte a vádlottaknak rablás bűntettéért való megbüntetését. A védő felmentést kért. . T , A törvényszék végül is ugy Andrejka Lajost, mint Kolbein Józsefet zsarolás vétségében mondotta ki bűnösnek és egy-egyévi fogházra Ítélte Őket. Az Ítélet megokolása szerint rablásban nem lehetett bűnösnek kimondani a vádlottakat, mert az az erőszak, amit alkalmaztak, nem meriti ki a rá> íás kíitériumá?/A vádlottak azzal védekeztek, hogy ők adásvételi ügyletet kötöttek. Szó lehetne abban az esetben, ha a sértett az adásvételi üzletet megkötötte volna, a csalásról, de a törvényszék megállapítása szerint az adls?óteli ügylet nem jött létre. A vádlottak látták, hogy a sértett az 8 rábeszélésük Uán Sabozott, nem határozta el magát arra .hogy aj*™^^. t Qm n záloooédulákat és ezt a zavart arra használták fel, hogy eroszaKka?e!Segyók tőle a száz pengőt és kevesebb értékű zálogjegyetradJ«g J* néki. A zálogjegyek értéke ugyanis csupán hatvankét pengő volt, A büntet03 kiszabásnál figyelembe vette a törvényszék, hogy mind a két vádlott mar többször volt^ün^tve,^^ ^ á ÜGyóg2> mint a flottak és vódőjük fellebbezést jelentettek be, /MOT/ P. í^t^S* Í^ÖStó bir6 elnkével » f o lynuk tesznek vallomást, /MOT/P, M mm mmmmmm t ^ ft . v . # % .j^;'* lí ZU SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK... /l. folytatás / Tanuként hallgatták ki Könyves Tóth Erzsébet sriné*™**- 1 , Tí^fr* 1 ? 8 ? *• ^'^VM* késedelmesen kapta meg azon^n^ fodSsznf jónek járó hat pengőt nem kapta meg a fodrásznő. Szattvó HugókereíkfS( t tolmács volt Mascagni mellett, ugy vallott horv MasWnl 2fLS «?? ?í akl nyét pontosan megfizették. Pa'tat Leó, a síegSIÍ HulgalL-szálíafi 1 ^^^ ja elmondta hogy Mascagni és kisórtte az ő wálffiáblf víltTwf?! 6 " solva, a számla több, mint 2ooo pengőt tett ki s eXKszIget ml^m^ sem kapta meg. Soltész Annié színésznő arról vallott how «f íiS ? •. reggel fól háromig vártak az illetményükre, deákkor ldöbTn nm^SST^Í csak később fizették ki nékik a járano^ságukat. v£ GvS 1 ró szerint teehnikai nehézségek voltok/erről azonoln*?rendfzöséf 5m* tehetett, a fizetését azonban mindenki pontosan megkapta. Bárányi Tibor volt szegedi főispán, a szegedi uszodában történtekről mullott. ElmSoÍÍe!ho» a Glaucos előadása azért késett, mert a színészek a kabinosoktól késedéi! mesén kaptak meg a jelmezüket, ugyanis a kabinosok zúgolódtak, mert a járandóságukat időben 'nem kapták meg. Végül is a tanú vállalt garanciát Wv negkapjSk a dijukat. Lengyel Vilmos színész elmondta,-hogy Jreíte a Jen67 dezoséget, de §0 százalókban kiegyezett velük. Róna ístván Ós lídls Á£2£ hírlapírók azt vallották ,hogy mindenki megkapta az ílleíményét %kt? Zátony Kálmán, Lehotai Árpád, Csele Lajos és Várad! Eajos színészek azt vallottak, hogy az illetményüket megkapták, de a Glaucos előadáséra rtlZ Oláh Gusztáv jz Operaház főrendezője és Pl^ischer AnSaaz O^anáz £arAagya kijelentették, hogy az illetményüket megkapták. Mé^ néhá^v viíá^ositó /MOT/P ' ^ Gl ^ tár ^ alás folytatását, péntekre^lasz^tta.