Magyar Országos Tudósító, 1936. április/2
1936-04-27 [138]
OROSZ EMIL ORVOSPROFESSZORT A P JilHENON-TÁRSáSÁG ELNÖK.'VF V IASZTOTTA, A Klasszikus Műveltség Barátainak Egyesülete vasárnap délelőtt tartotta nagy érdeklőd c-s mellett a Magyar Tudományos Akadémia üléstermében evi rendes közgyűlését. Praznovezky Iván ny. rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, ügyvezető alelnök megnyitójában kegyeletes szavakkal emlékezett meg Berzevlczy Albertről, »ki mint az egyesület első elnöke, a legsúlyosabb időkben egasz tudományos és közéleti tekint 1y.t latbavetetté azokért a magasabbrendü nemzeti művelőd «sl e s zmc kér t, ame lyek a humán 1 s ' 11 ku3 ku lt ur a ki nem ap ad ó forrásából fakadnak. Az egyesület Berzevlczy Albertet 1924-ben örökös tiszteletbeli elnökivé választotta, s <xz általa kijelölt utakon haladva fejti ki munkásságát. Praznovszky Iván ezután indítványozta, hogy Berzevlczy Albert emlékét jegyzőkönyvben örökítsék meg. A közgyűlés tagjai az indítványt elfogadva, felállással fejezték ki kegyeletüket a humanista gondolat és a humanisztikus gi.mnáfcium nagy előharcosa iránt. A nagy tetszésééi fogadott elnöki megnyitó után H u s z t 1 József egyetemi ny. r. tanár, az Országos Közoktatási Tanács alelnöke tartatta meg előadását " A klassz ikes aüveltság ós az- európai gondolat" cimmel. Rámutatott arra, hogy manapság, amikor u folytonos nemzetközi zűrzavarban állandóan ujabb viszály általános összeomlás fenyegeti a nyugati műveltség szférájában élő nemzeteket, a legl 11 értékesebbek tekintete ismot az antik világ fele fordult azok fele ez eszmék felé, amelyek elsősorban alkalmasak, arra, h.,,y a bizonytalanban tapogatózó népeket egy nemzet feletti közös szellemi alapon egyesítsék. Ennek a belátásnak a jegyében határozta el- a Népszövetség- szellemi együttműködésének bizottsága, hogy ezév júniusában Budapesten tartandó megbeszélésein beható vizsgálat tárgyává teszi a klasszikus Miveltség kérdését. Husztl József nagyhatású előadása után az egyesület G r ó s z Emilt, a Pázmány Péter-Tudományegyetem világhírű orv « prof ess zor át egyhangú lelkesedéssel elnökévé választotta. G r ó s z Emil székfoglalójában kijelentette, hogy azt az álláspontot képviseli, amely a klasszikus műveltség és a természettudományi ismeretek harmonikus együttműködésében látja a kultúra erősobödés^t. k görög es latin műveltség a legbiztosabb alap a kultúra legmodernebb fejlődésére. Az elnöki székfoglalót a közönség nagy tetszésnyilvánítással fogadta, 'ezután H o r v á t h Endre egyetemi lektor utalt arra, hogy Görögország -es vele- együtt a müveit világ ebben az évben ünnepli Kosztlsz Palem ász görög költő munkásságának ötvenéves jubileumát. Öt tartják «z utóbbi ötven esztendő legnagyobb görög irodalmi tehetségének. A világirodalom ma elő legnagyoebÜ.irikus költői közé tartozik. Tekintettel arra, hogy a Parthcnon-Társaságnak egyik 0*1 Ja Magyarország és a mai Görögország közti szellemi kapcsolatok létesítése aW ápolása, javasolta á közgyűlésnek, hogy a jubileum alkalmából a nagy görög költő munkásságának méltó elismeréséül Koszt isz Pálam ászt a Parthenon-Társas ág tiszteletbeli tagjának válassza meg. Horváth Endre javaslatát a közgyűlés általános tetszessél egyhangúlag elfogadta, a választmány kiegészítése után az egyesület uj elnöke, G r o s z Emil professzor a közgyűlést bezárta. /MOT/Vr —HOLLJJD TUDÓS LLö-ÓJÁS, A íEAóGYr i,e iGóGI \ 1 T'JR SASÁGBAN, A Magyar Gyógypedagógiai Társaság április 50-an> csütörtökön délután * öt órakor a Vafj kokat Gyámolító Országos Egyesület tanácstermében /XIV, Hermina ut 7./ 7y- szakülést tart, amelyen Dir. Branco von Dantzig /Rotterdam/ ad elő "Didaktlk lm Bezúg auf Einzeln oder Klassenunterrlcht für Sprach und Stimmfehler" címmel. Az érdekesnek Ígérkező előadáson vendégeket ls szívesen látnak, /MOT/B