Magyar Országos Tudósító, 1936. április/2

1936-04-25 [138]

ít. JL K üi fi. /Megalakult az Egyesületközi Névmagyaros Itó Szövetség. Folytatás 1./ Ezután S o m o d y István ismertette a mozgalom eseményeit é's mai helyzetet. Rámutatott arra, hogy nemcsak az országos egyesületek, hanem a vidéki varosok is egyre erőteljesebben kapcsolódnak bele a mozga­lomba. Vázolta az eddigi eredményeket, felsorolt a azokat az egyesületeket, városokat, községeket, amelyek előadásai nyomán resztvesznek a mozgalom­ban és közölte, hogy nyárig a következő meghívásokat kapta s e helyeken beszél: április 28.-án Hatvanban, május 1-én a Nemzetpolitikai Társaság­ban, május 2.-án a Vöröskeresztnek a Kőbányai Kaszinóban rendezendő ünnepségén, május 3.-én Győrött, d« lel ott matinén, délután revíziós gyű­lésen, aznap este Komáromban, május 9*wén Rákösszentmihályon, május 10.­én Székesfehérvárott, "majd több fővárosi egyesületen kívül HóemezővásárheA lyen, Vácott, Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, Keszthelyen, Nagykani­zsán, Orosházán, Nagykőrösön, st.b., s ősszel következik a városok és köz­ségek egész sora. A most megalakuló szövetség ls azt jelenti, hogy a társadalom és a nemzet egésze áll a mozgalom mellé, amelyhez a nemzetnek nagy érdekei fűződnek, ezért az eddiginél sokkal nagyobb eredményeket kell elérni. M a dal Gyula dr P országgyűlés 1 képviselő a névmagyarosi­tási mozgalomnak évszázadokra kiható jelentőségét méltatta. Á. névkérdés a nemzet Ügye, fontosságban a revíziós mozgalom után következik, amelynek testvérmozgalma és indokainak megismertetése szünteti meg az egyéneknél • azt a természetes Idegenkedést, amely a régi név elhagyása körül sok esetben fennáll,, . Ad y La-fóS tanügyi főtunéúsoa a Kulturális Egyesületek Szövetsége., Fésűs Andor dr. főorvos a ....ONE, Olchváry Ödön a TESZ, Major Sándor a Frontharcos Szövetség nevében hangoztatta a mozgalom fontosságát, majd az alapszabályok 'elfogadása után a szövetség elnökeivé megválasz­tották Kovács Alajos dr. h. államtitkárt, Kenyeres Balázs dr. orvospro­fesszort, egyetemi prodékánt, Medál -Gyula dr. képviselőt, a Tanáregyesület elnökét, É: iássy Sándor dr, főkapitányt és Pintér Jenő dr, tankerületi főigazgatót, Ügyvezető e Ír okká Somod y István' szerkesztőt, a névmagyarosí­tás! mozgalom vezetőjét, a számvlzsgálóblzottság elnökévé Ady Lajos tan­ügyi főtanácsost, ellenőrré Urbányi C, József Igazgatót, pénztárossá Mike Gyula dr, miniszteri titkárt, titkárokká Hollós István dr. min, fo­galmazót, Jámbor Dezső szerkesztőt, Birkás Géza dr.-t és Ballba László dis-t. /MOT/3, Pro d o m o : Fenti közleménynek egész terjedel­mében való szíves átvételét mély tisztelettel kéri a Szövetség és a Magyar ujságirók Egyesülete. A BUDAPESTI MÉRNÖKI KAMARA TILTAKOZIK A LEGÚJABB FRANCIA BÉKETERV EL* • LEN. A Budapesti Mérnöki Kamara választmánya lovag Fehrentheil Ruppenberg László dr. és Jób Imre indítvány ára msot tartott ülésében foglalkozott a legújabb francia béketervvel, amely a békeszerződések revízióját 25 évre felfüggesztené. Az ülésen a következő határozatot hozták:,, A Budapesti Mér­nöki Kamura megdöbbenéssel értesült a világ közvéleménye elé bocsájtott francia javaslatról, amely azt indítványozz^, hogy a békeszerződések 25 • évig tárgyalás alá nem vehetők és nem revid 1 alhat ok. A magyar mérnök­t .s ad a lom szent meggyőződése az, hogy az elemi erővel feltörő igazságnak szavát elnémítani semmiféle nemzetközi megállapodással nem lehet, megls az elszakított területeken rabságot szenvedő magyarok iránti soha meg­nem szüno együttérzésétől vezettetve tiltakozását fejezi ki a kamara már a képtelen gondolat fölvetése ellen is. Kérik a kormányt, hogy haladjon továbbra is iendülotlenül azon az uton, amely napról-napra közelebb visz bennünket a béke revíziójához és a mesterkedésekkel el nem homályosít­ható Igazságunk győzelméhez. Dr, Mihaili'ch elnök, Thoma t itkárf/MOT/V,

Next

/
Oldalképek
Tartalom