Magyar Országos Tudósító, 1936. április/1

1936-04-07 [137]

PESTVÁRMEGYE • ---PESTVÁRMEGYE KlSGYuLÉSE. Pestvármegye kisgyülése kedden délelőtt ülést tartott, amelyen K a r a y - K r a k k e r Kálmán főispán el­nökölt. A napirend előtti felszólalások során Herskovits József közölte, hogy Kispest & saját erejéből már ötvenegy kilométer víz­vezetéket, két és fél kilométer főgyűjtőcsatornát és egyéb közmüveket létesített, amelyeknek folytatólagos épitésóre volna szükség, továbbá közvágéhidat akarnak létesiteni, amihez hozzá tudnának fogni, ha az OTI-töl sikerülne 1,200,000 pengős kölcsönt szerezniök. Ez nemcsak az Ínség enyhítését és közmunkák létesítését jelentené, hanem indokolt is, mert a pestkörnyéki városok vállalkozói és munkásai nagyban hoz­zájárultak az OTI tartalékok megnövekedéséhez, Karay-Krak­k e r ^álmán kijelentette,hogy Ki epést kérelmét támogatni óhajtja, mert a kölcsön felvétele sok munkaalkalmat és közmüvek épitését ten­né lehetővé. K á d a s Mihály a facsemeték megrongálására hivta fel a figyelmet, &mirenózve a főispán megállapította, hogy azoknak a fo­kozottabb védelme szükséges, közölte azt az utasítását, amelyet egyes hatóságok kaptak, hogy szigorúbban büntessék meg azokat, akik a facse­metéket és a fákat rongálják, V á r y Albert megállapította, hogy a tavalyi elemi csa­pások következtében beállott inság nyomasztó részén tul vagyunk, amiért köszönet jár s megye vezetőségének, amely az éhezőknek segítőkezet nyúj­tott. Külön köszönet illeti meg - mondta - a főispánt, akinek a közben­járására a dunavölgyi lecsapoló munkálatokra ismét ötvenötezer pengőt folyósítottak, ami szintén az Ínségesek foglalkoztatását mozdítja elő. A főispán elhárította magától az elismerést, hangoztat­va, hogy a köszönet a belügyminisztert és a pénzügyminisztert illeti, skik az eddigi százötvenezer pengőn felül ujabb ötvenötezer pengőt juttattak a megyének, Fábián Béla azt kifogásolta, hogy az albertfalvai OTI-telepen a beígért templomot, kultúrházat, strandfürdőt, sporttele­pet ésgyermekját szóteret még ma sem építették meg, Albertfalván még ma is 'Magasabbak a lakbérek, mint Pestkörnyékén másutt, a karbantartás lü,váne Ima inak sem tesznek eleget és a betegségeket okozó szemét lerakodó­hely még mindig a telep tőszomszédságában van. Kiadatlan lakások előtt felburjánzott a gaz, a lakásban pedig tolvajok laknak, akiknek a garáz­dálkodása veszélyeséé. teszi a telepen lakók nyugalmát. Végül azt kérte, hogy az albertfalvai iskola tanszemélyzetét eggyel növeljék. A főispán elkérte FábiáA Bélától az OTI-telépről egybe­gyűjtött panaszokat, a tanfelügyelő pedig közölte a kisgyüléssel,hogy a szükséges tanerő kinevezése rövidesen megtörténik. P, V a r g h a Vinee azt sürgette, hogy a pestkörnyéki gazdák számára engedélyezett négy piacot nyissák meg, hogy ott a gaz­dák az idénycikkeket árusíthassák. A főispán közölte, hogy a polgár­mesterrel folytatott megbeszélése nyomán, az erre vonatkozó rendelet rövidesen megjelenik. Ezután a háromszázötven pontból álló tárgysoro­zat tárgyalása következett, /MOT/0,

Next

/
Oldalképek
Tartalom