Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2
1936-03-31 [136]
Budapest, 1936, március 31 e f XVIÍÍ. évfolyam 75, szám. EGYHÁZI HÍREK BERNÁT ISTVÁN ELNÖKI BESZÉDE A KÁLVIN-SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSÉN A VILÁGHELYZET FESZÜLTSÉGÉRŐL. Kedden este tartotta ezévi közgyűlését a Magyar KálvinSzövetség, a budapesti református teológiai aktdémia Ráday-könyv tárának helyiségében. A közgyűlési tagok közül megjelentek Dabasi Halász Lajos dr. ny. koronaügyész, Torzsay-Biber Gyula dr e közigazgatási biró, S, Pap István ny. kúriai tanácselnök, Viczián István ny. államtitkár és több más notabilitásj a vidéki csoportok is felküldtek a közgyűlésre képvi seloiket, A megjelenésben ak-dályozott lelkészi elnök, Ravasz j&ászló püspök helyett B. P a p István slelnök, nyug. teológiai tanár imádkozott bevezetőül. Be r n á t István dr c világi elnök, a Nemzeti Bank alelnöke a vallási és erkölcsi világhelyzetről mondott megnyitót. A francia-szovjetorosz szerződést az európai civilizáció sötét foltjának tartja, mondotta Bernát István. Ez a szövetkezés Németország ellen irányul, de ez erkölcsi oldala nemkevésbbá fontos, századok eredményeit fenyegeti veszedelem, Franciaország széles rétege:, már régóta közömbösen haladnak el a vallási"ideálok mellett, a laikus morál álláspontjára helyezkednek, az egyéni akaratot teszik döntővé. Ebből az életfelfogásból származik a köz- és magánerkölcsök zülláse 5 a sok politikai-, gazdasági botrány, panama-tenyészetp a közélati színvonal hanyatlása,, Egy mondás szerint Isten malöErifcövoi lassan, de biztosan őrölnek, - Franciaország, ez a roppant értékes fajta könnyen összeroskadhat az isteni büntetés súlya alatt. Vannak azonban biztató jelek is, , folytatta Bernát István. Ilyennek tekinthető, hogy nemrég összegyűltek az anglikán főpapok és közvetlenül Baldwin miniszterelnökhöz fordultak, akadályozza meg a háborút; Liverpoolban a papság együttes nyilatkozatban jelentette ki, hogy olyan miniszterekért nem fognak imádkozni, akik szembeszállanak a. béke harcosaival.) örvendetes esemény.az is, hogy az elmúlt év bibliaforgeIma nagyobb volt, mint az előző esztendőké és jellemző, hogy a Távolkelet országai közül Kinában vásárolták a legtöbb Szentírást, A magyar állapotok regisztrálására tervé át, örömmel emlékezett meg Bernát István arról, hogv a falu népének felkarolásában közéletünk két kivilósága, Kelemen iicfHtiinitSt 1 ^ püspök a nyilv ^ ossá e P o r c s István dr, szövetségi igazgatói jelentésében beszámolt azokról s kezdeményezésekről, amelyeket a Kálvin-Szövetség a kormánynál tett a család és a válságba jutott női lélek védelmére; a szövetség az iparügyi miniszternél közbenjárt, hogy az uj ipártörvényben mondják ki: hadiosaló ne lehessen önálló iparos; a fővárosi esti tanfolyamokon gondoskodjanak vallásoktatásról is; a polgármestertől azt kérték, hogy a református templomok zene- és énekkarait a főváros rendszeresen támogassa; a külországokkal kötött kulturális szbrzodésekben a keresztény szempontokra is figyelemmel kellene lenni. ídÖszerU kérdésekről több előadás hangzott el a szővetségben ? amelynek Budapest külvárosaiban különösen erős szervezetei működnek, A pest szent erzsóbet fiókszövetség nagyarányú szociális munkát folytatott. Torzs ny-Biber Gyula dr, közigazgatási biró hozzászólásában hálával, elismeréssel szólt Bemét István örökifjú agili&ásárólj amellyel a többi között magyarországi útjára elindította a külföldön is nagy feltűnést keltett oxfordi csoportmozgalmat. Lelkesen méltatta még * Torzs ay-Biber a négy magyar református püspök közös pásztorlevelét, ebben minden jó magyar lelkiismerete nyilatkozott meg„ fi közgyü, lés ki is mondotta, hogy egyhangú köszönetét fejezi ki a református egy9 A házfőknek, Sege sváry Béla, Bernát Gyula terjesztett elő ^ezután különböző adminisztratív jelentéseket és G á 1 Lajos budapest-an\ gyalföldi református lelkipásztor imájával, s a Himnusz elénekiesével t végződött a közgyűlése /MOT/F