Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2

1936-03-27 [136]

—TIZ EVE ÁLL FENN A REFORMÁTUS JóLÍTI TÁRSULAT. Baltazár Dezső dr. püspök elnöklésével, a Református Egyetemes Konventen jubiláris ülést tartott az Országos Református Jóléti és Gazdasági Társulat, Ravasz László dr., Farkas István ás Medgyass'zay Vince püspökök, Farkasfalvi F a r k a s Géza egyházkor, főgondnok, Göde Lajos lelkész, Mogán Ákos dr. főtitkár és mások részvételével. Az ülésen a társulat ki­válóan agilis ügyvezető igazgatója, E g e r h á z y Lajos volt erdélyi református lelkész jelentette, hogy éppen tiz éve, 192S, március 26,-án volt a társulat alapító közgyűlése és azóta gazdag sikerrel szolgálhatták az egyesülés célját, amely az alapszabályok szerint "a magyarországi re­formátusok szociális és gazdasági jólétének munkálása és az ehhez szüksé­ges anyagi erők megszerzései Az elmúlt tiz esztendő alatt, a belkörü biz­tosítási akció révén mintegy hétszázezer pengőt juttatott a társulat az egyház különböző szerveinek* /MOT/F, A "MAGYAR KÁLVINIZMUS" clmü folyóirat legújabb száma Ravasz László dr. főszerkesztésében és Sebestyén Jenő dr, felelős szer­kesztésében jelent meg. Varga Sándor "Magyar ^formátua egyházunk és a falu", Hetessy Kálmán dr. "A házassági jog reformja", Göbölyös László "Kálvinista Filozófiai Társaság", Nagy Miklós "A magyar református isko­lázás sorsdöntő évei" cimmel cikkeznek, s Igen gazdag és érdékes a Magyar ilet, a Külföldi szemle, Multunk, Aktuális könyvek, Irodalom, Elvek és emberek, Levelek felírású rovat is. A folyóirat kiadóhivatala Budapest, XIV,, Hermina-ut 3T. /MOT/F, HÍREK —HÚSVÉTI HAJÓFORGALOM A BALATONON. A Balatoni Hajózási r.t. közli, hogy húsvét hetében, április 5-től 14-ig bezárólag menetrendszerű hajójáratok közlekednek Siófok, Balatonfüred, Tihany, továbbá Balatonboglár, Révfülöp és Fonyód-Badacsony között a MÁV hivatalos menet rendkönyvében 186-189 szám alatt feltüntetett menetrendek szerint. Ugyanott látható a tihany­szántód 1 komp menetrendje is. Kisebb motoroshaj ók Siófokon és Balatonfü­reden' állanak a vendégek rendelkezésére, e két helyen esónakok is bérel­hetők. /MOT/B. —— —HEGED.,S LóRÁNT ELŐADÁST TÁHT AZ ORSZÁGOS SZÉCHENYI SZÖVETSÉGBEN, Az Országos Széchenyi Szövetség /Kecskeméti-utca 6,1,/ kulturális osztályá­nak előadássorozatában április másodikán, csütörtökön este egynegyed hét órakor Hegedűs Lóránt v. miniszter, a TÉBE elnöke tart előadást Széche­nyi ma" cimmel. Az előadást annál is inkább nagy várakozás előzi meg, mert az előadó a Surényi Miklós regénye körüli vitára is kiterjeszkedik. A szövetsug érdeklődőket szívesen Íát./MOT/B. mm mm mm <« —-A DÁVID FERENC EGYLET VÁNDORGYÜLÉSEI. A Dávid Ferenc Egylet március 29.-én Hó d me z Ő v ás ár h e ly e n , az unitárius templomban és Sashalmon a Mar­git-utcái Schuszter-vendéglő különtermében tart vallásos és hazafias ünnepet. Hódmezővásárhelyen a délelőtt tiz órakor kezdődő ünnep műsorát báró Dániel Gábor elnök, dr. G e 1 c 1 József egyetemi tanár , dr. C s 1 k i, Gábor lelkész, kormányfőtan ácsos, dr. K o z m a György kir. közjegyző, kormányfőtanácsos, Boros Aron és Hagy Sándor szerepel­nél. Az ünnepet megelőzően, délelőtt 9 órakor Józan Miklós, püspö­ki vikárius, a felsőház tagja tart istentiszteletet. Sashalmon a délután 5 órakor kezdődő szeretetvendégségen D 1 m é n y Mózes póstafőigazgató, a Hargitaváralja jelképes székely közság birája, B, N agy László erdé­lyi iró, dr, vitéz N y 1 r e d y Géza min. titkár, a Dávid Ferenc Egy­let alelnöke, P e t h ő István lelkész, Tárcza Ilonka, BenkS Aronka, \ Fekete Jola, és Ihász Magda szerepelnek. Az ünnepet megelőzően, délután 7 négy órakor a sashalmi Kossuth-téri iskola nagytermében F e r e n c z József lelkész tart istentlszteletet./Mer/F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom