Magyar Országos Tudósító, 1936. március/2

1936-03-23 [136]

Budapest, 1936, március 23, 7 • <; \ XVIII.évfolyam, 69.szám.­P POLITIKA § § A Magyar Országos Tudósitó jelenti: A Nemzeti Egység Pártjának hiva­talos képviselőjelöltje dr. Ember Sándor vasárnap Tahitótfalun, Szi­getmonostoron és Csills^hegyen tartotta meg programmbeszédét. Utján el­kísérték dr. Benárd Ágost, Drózdy Győző, ^olosváry László, Szentpály László és báró Voinits Miklós orsz, képviselők, továbbá dr. Laktis Pál budakalászi plébános, a Nemzeti Egység helyi szervezetének elnöke. A vá­lás ztóközönség mindenütt nagy lelkesedéssel fogadta a képviselőjelölt programmbeszédét, úgyszintén a kiséretében lévők felszólalásait. Vasárnap délután hat órakor Szentendre megyei városban tartotta dr 0 Ember Sándor képviselőjelölt hatalmas közönség jelenlétében programmbeszédét, amelyen felszólalt Bornemisza G za iparügyi miniszter is, aki a község szereteté­be ajánlotta a jelöltet, mint a reformeszméknek egyik kiváló, hűséges előharcosát. Felszólaltak még Bednárz János kormánytanácsos, városi el­nök, dr, Laktis Pál kerület± elnök és Dróády Győsó orsz. képviselő, A következő napokon Ember Sándor dr. képviselőjelölt a még hátralévő községekben tartja meg programmbe szédeit, amelyen a Nemzeti Egység Pártjának több országgyűlési képviselője kíséri el ezen körútján. Március 25,-ón befejeződnek a programmbeszedek, ezen a na­pon ismét e kerületbe jön Bornemisza Géza iparügyi miniszter a jelölt tá­mogatására és a kerület több közeégében mond beszédet, /n/ HÍREK /Zu Gyümölcsszeszfőzők szervezkedése. Lásd mai 3, kiadásunkat,/ Az ország minden részéből Budapestre érkezett gyümölcs­szesztermelők vasárnap este a Park-szállóban kettőszázteritékes vacsorát rendeztek, A vacsorán Baross Endre országgyűlési képviselő, a Magyar Sző­lősgazdák Országos Egyesületének ügyvezető alelnöke üdvözölte az ország/' gyümölcsszesztermelőit abból az alkalomból, hogy a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületével karöltve kívánják további működésüket folytatni. A gyümölcsssesztermelők nevében Rásonyi-Pap Gedeon, Szűcs Géza, Simon Vince és Bodor József szólaltak fel, majd Reizmán Zoltán ügyvezető igaz­gató összetartásra és további küzdelemre buzdította a vacsora résztvevő­it, /MOT/M. M E Z Ö G A Z D A SÁG é ---KITÜ17TETETT DOHÁNYTERMELÖK, Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon a m.kir. Dohányjövedók kiállítási csarnokában bemutatásra került a m.kir, ' Kincstár részére termelt valamennyi dohányfajta legjobb csomója, amelyek közül a megejtett bírálat után a következő termelői részesültek kitün-' tetősben. Kerti dohánynál a nagytermelők közül Vágó Lajos Kápolna, özv, Grossohmldt Károlynó Csesztve, mig versenyen kivül elismerésben része­sült Kunfy Lajos Fácánkert és báró Jeszenszky JózsefTefigelics, A kister­melők közül kitüntetésben részesült Matus Aatalné Fadd, A muskotály dohánynál Bárkányi Béla Zabar. A ssuloki fajtánál a nagytermelők közül gróf Széche­nyi Andor Pál Maroall, a kistermelők közül Lempel István Szulok. A szegedi fajtánál özv. 3áró Urbén Péterné Kunágota, és Beliczey Géza Gerendás. A * debreceni dohánynál Holló Sándor Ujléta és Halmi Géza Ajak, A tiszai do­hánynál dr, Munk István, András ás Bertalan, Berzsék, a kapadohánynál Csajka Sándor Sárospatak. A kitüntetett nagytermelők dohánykertészei pénz­jutalomban részesülnek, /MOT/O, • /EV,

Next

/
Oldalképek
Tartalom