Magyar Országos Tudósító, 1936. február/2

1936-02-20 [135]

——HALÁLOZÁS, Dr.Miltényi László műegyetemi adjunktus 19-én, 36 eszten­dős korában influenzás tüdőgyulladásban elhunyt. Temetése pénteken, ' 21-én, délután három órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. Az elhunyt fiatal tudósban, aki most állt magántanári habilitáció előtt, I.íiltényi Ernő, a Keleti-pályaudvar nyugalmazott állomásfőnöke, ny,államvasutl főfelügyelő, egyetlen fiát gyászolja, Dr.C si zmazia Sándor MABI-orvos,titkár, a világháborúban szerzett betegségben hosszas szen­vedés után 42 éves korában meghalt. Temetése szombaton, február 22-én, délután három órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. Az el­hunytban kartársai kitűnő, derék embert és tudományosan képzett orvost p a biztosiUó-tagok pedig s megértő, szociálisan érzd segitő emberbará­tot gyászolják, /KOT/B. —-FRONTHARCOS TÁBOROZÁS, Az Országos Frontharcos Szövetség VI,kerü­leti főcsoportja Wagner Károly dr.ny,államtitkár elnökletével táboro­zást tartott,mintegy félezer főnyi frontharcos részvételével. Az el­nöki megnyitó után Vereczkei Gyula vezetőtiszt beszámolt a csoport mun­kásságáról, majd kiosztotta az országos elnökség kitüntetéseit,Az uj tagok felavatása után bajtársi vacsora volt, amelyen többek között fel­szólalt Heeger Árpád MÁV műszaki tanácsos, aki a f raxtjató' coeok össze­fogásának szükségességát hangoztatta, /MOT/B, ÜLÉST TART A MERNÖKEGYLET, A Magyar MémÖk és Epitész Egylet geo­déziai szakosztálya február 21-én, pénteken este félhét órakor ülést tart, amelyen Hellebranth Béla vendég "Alappontok térképezésének és, tagositási tervezéseknek uj módja és műszere" cimmel ad elő, /MOT/B; —ELHALASZTOTTÁK AZ IDEGENFORGALMI ESTELYT. A Keresztényszocialista Szállodai, Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak Szövetségének idegenfor­galmi estélyát február 21-e helyett március 11-én tartják meg, este feltiz órai kezdettel, a Royal Szálló I.emeleti termeiben /VII,,Erzsé­bet-körut 49,/ /l.OT/B* A MUNKAPIAC HELYZETE. A Budapesti Hatósági Munkaközvetítő kimu­tatása szarint a mult héten összesen 394 egyént helyezett el. Jelen­leg foglalkozást kaphat összesen 232 egyén és pedig 140 ipari szakmun­kás, 30 betanult gépmunkás és gyári segédmunkás, 30 napszámos, 2 szol­ga, 9 magántisztviselő, 2 ügynök ós 19 tanonc, A hadigondozottak ré­szére bejelentett munkahelyek szá me 186 és pedig 10 villa.nyhegesztő, 30 gyári munkásnő, 14 szerszámesztergályos, 30 napszémosnő, 12 szerszám­marós, egy kéziszövő, 6 géplakatos, 9 tüzikovács, 7 idomszerész, 6 cér­názó, 8 selyemszövő, 2 gépkönyvelő, 13 fómnyomó és fémcsiszoló, 9 gyap­juszövő, 2 kalapos, 7 többnyelvű gépirő,gyorsíró és levelező ós 20 szövőnő. Foglalkozást keres összesen 5409 egyén ós pedig 2716 ipari szakmunkás, 911 gépmunkás, 581 napszámos, 451 szolga, 190 magántisztvi­selő, 190 kereskedelmi alkalmazott, 8 ügynök, 230 állandó- és 121 ki­segítő háztartási alkalmazott, végül 11 tanonc. /MOT/B, RENDŐRSÉG ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció FALBONTÁS UTJÁN MEGSZOKOTT HÁROM ŐRIZETBE VETT TOLVAJ, Az újpesti kapitányságon szerdán délután őrizetbe vették lopás miatt Nagy József 26éves napszámost, Teszler János 32 éves napszámost és Korin János 31 \ éves bádogost. Szerdáról csütörtökre virradó éjjel a három tolvaj az /f újpesti kapitányság fogdájának falát kibontotta és megszöktek, A rendőr­ség a három szökevényt keresi. SzemélyiéÍrásuk: Nagy József 180 cm,ma­gas,ovális arcú,szürke sportsapkát és Mikádókabátot visel,Teszler Já­nos 186 cm,magas,barna hajú, munkás ruha és fekete bakkancsot visel, Korin János: 168 cm,magas, barna ha ju, munka skül se jü, /l;0T/H, M,

Next

/
Oldalképek
Tartalom