Magyar Országos Tudósító, 1936. február/2
1936-02-18 [135]
KOLLMANN DEZSŐ DR. FŐVÁROSI ÜGYVÉD NAGYARÁNYÚ SIKKASZTÁSI ÉS CSALÁSI BÜNPERE. Fenessy Ferenc dr, törvény széki bir ö ma kezdte tárgyalni azt a nagyszabású bünpert, amelynek egy ismert budapesti ügyvéd: Kolímann Dezső dr., volt fővárosi bizottsági tag a vádlottja, a királyi "ügyészség huszrendb eli sikkasz tás, illetve csalás elmén, emelt ellene vádat. Az ügyvéd - ugy mint a nemrég súlyosan elitélt Uhlmann Lajos dr. ügyvéd - állásszerzósek miatt került a vádlottak pad-jára: orvosoknak 8 más társadalmi állású férfiaknak a fővárosnál, az elektromos müveknél, a gázmüveknél és más üzemeknél állást helyezett kilátásba, azt Ígérte, hogy magas összeköttetései révén rövid időn belül kedvezően intézi el az ügyüket és erre wal° hivatkozással költségek, illetve honorárium cimén legtöbb esetben ezer pengőt is meghaladó összeget kötött ki magának, A pályáz ö k biztak a jónevü ügyvéd szavában, átadták a kért összeget,i lletve annak egy részét előleg fejében, azonban az volt a megállapodás, amit Írásba is foglalták, hogy az ügyvéd mindaddig, amig közbenjárása kedvező eredménnyel jár, a pénzeket letétben tartja. Később visszakérték a pénzt, de ^ollmann dr, - a vád szerint - a legtöbb alkalommal nem tudta visszafizetni, mire megtették a bűnvádi feljelentést, v ádiratot adott ki a királyi ügyészség az ügyvéd mellett még ogy Burányi Károly nevü gépész ellen is, aki Szálai JCároly álláskereső ügyében mint közvotitő szerepelt ós háromszáz pengő dijat fel is vett. Szálai sem kapta meg a két h°napon belül igért fővárosi állást, azonban a K ollmannak átadott hétszáz pengőt több részletben visszakapta. Két napra tűzte ki az Ugy tárgyalását Fonessy biró. Több mint harminc tanú szerepel a perben. Kollmann Dezső dr, kihallgatása során azzal védekezett, hogy valóban eljárt az állások elnyerése érdekében a különböző hatóságoknál és nem rajta mult, hogy Ígéretének nem tudott mindenben eleget tenni. Azt beIsmerte, hogy letéteket vett fel, de - mint védekezésében hangoztatta - később a letétek tulajdonosai nagyrészt hozzájárultak ahhoz, hogy az összegekot kölcsön formájában igénybe vehesse. Több esetbon visszafizette a felvett pénzeket, más alkalommal pedig költségei merültek fel és ezek fedezésére fordította. Az is vád volt. ellőne, hogy egy örökösödési ügyből kifolyóan fölvett lo7o pengőt magának tartotta meg, Errevonatkozóan azt adta elő, hogy megbízója a végső elszámolás idejéig beleegyezett abba, hogy nála legyen a pénz. Hangoztatta, hogy'senkit sem akart megkárosítani, jóhiszeműen vállalkozott a közbenjárásra, A másik vádlott: Burányi Károly szintén tagadta bűnösségét s azzal védekezett, hogy önként adta Szálai a háromszáz pengőt s nem kikötés formájában történt a fizetés. Sok tanút hallgattak ki a mai tárgyaláson, akik --köztük az egyik ügyben a-megállapodást Írásba foglaló Mittacsek Komáéi dr„ - terhelő vallomást tett'.k. A tanuk szerint magas összeköttetésekre hivatkozott ollmann Dezső dr. és ezért biztak Ígéretében, A vád szerint elsikkasztott pénzek összege mintegy tizezer pengőt tesz ki. A tárgyalást 2o-án folytatják, akkor hallgatják ki a még hátralévő tanukat és hirdet ítéletet a törvényszék. /MOT/ Sy, • KÉNYSZEREGYEZSÉGEK. - A budapesti királyi törvényszék megindította a kényszerogyozségi eljárást Leutwyler Ferenc /Tisza Kálmán-tér 1./ bejegyzett papír.kereskedő ellen. Vagyonfelügyelő Ledniczky Jenő dr. ügyvéd. Követelések bejelentése március 9-ig az OHE-nól. - Winterstein P, és Fia gyümölcsizgyár ós terménykereskedő bejegyzett cég /Tátra-utca 6./ kényszeregyezségi ügyében a törvényszék az eljárást befejezettnek nyilvánította, /MOT/ CSÖD. Pesszer János Balázs fűszer és csemegékére skedő csődügyében a osodvagyon teljes kimerülése következtébon a törvényszék az eljárást megszüntette,, _/MOT/